Lélek

Az ex az oka mindennek?! Meddig cipeljük a régi párkapcsolatunk sérelmeit?

„Szakíts, és megmondom, ki vagy!” — tartja a mondás. No de mi van akkor, ha hiába kezdünk ezután új életet, azt érezzük: végérvényesen megváltoztunk, tönkrementünk a régi kapcsolatban. Muszáj, hogy ez így legyen?
b. molnár márk dr. hevesi kriszta exek párkapcsolat szakítás

„Egy veszteség mindig fájdalom, így szükség van a gyászidőre a felépüléshez – kezdi dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus. – Egy párkapcsolati szakítás – kiváltképp az elhagyott fél részéről – olyan, mint a főnixmadár története: porrá kell ahhoz égnünk, hogy egy új kapcsolatban újjászülethessünk, ismét szenvedéllyel lángolhassunk; hisz a másik az életem részévé vált, benne volt a gondolataimban, a farmervásárlásomban (»tetszik majd neki?«), a jövőképemben. A »hova megyek nyaralni« vagy »mit csinálok hétvégén« kérdés önmagában nem létezett, automatikusan kettőnkben terveztem. Ezért idő kell, hogy ismét önálló »én« legyek, és egy új »másik« felé újra nyitni tudjak.”

Kutyaharapást szőrivel

A gyászidőt ugyanakkor megspórolni nem lehet, idő kell, míg a másikat a gondolatok középpontjából kitöröljük. „Azonban beleragadni sem szabad – hangsúlyozza a szakértő. – A túlzott énfókusz, önsajnálat, a miértek lázas keresése, a rágódás a múlton – mind egy negatív spirált eredményez, ami egyébként a depresszió kialakulási mechanizmusa is. Amiképp a »kutyaharapást szőrivel« típusú baráti tanácsok — hogy minél hamarabb egy új kapcsolatba fejest ugorjunk – sem eredményesek, ugyanígy az elhúzódó magány is veszélyes, hiszen belekövesedhetünk az egyedüllétbe.”

Szélmalomharc

Igen ám, de az új élethez egy új kapcsolat is kell, így jogosan merül fel a kérdés: köteles eltűrni a másik, hogy tiszta lap helyett egy olyat kapott, amit a korábbi szerelem összegyűrt? „Amíg »őt látom a fában, a fűben, egy eldobott kőben« addig esélye sincs másnak a trónját a szívemben átvenni. Lehet szebb, lehet jobb, lehet figyelmesebb és okosabb – azonban ugyanaz nem lehet! Márpedig én még őt keresem, senki mást. Így egy hirtelen jött új kapcsolat jellemzően csak lelki lábtörlővé válhat a számunkra – amit nem köteles, sőt, nem is ajánlott elviselnie. Aztán amikor besokallt, megelégelte és feladta ezt a Don Quijote-féle szélmalomharcot, akkor feleszmélhetünk, hogy mit is vesztünk. Persze, ha az újnak rozmárvastag bőre van, s állja az ütéseket, elképzelhető, hogy kiböjtöli velünk a gyászidőt — azonban olyan sérüléseket szerez ezáltal a kapcsolatunk, aminek a későbbiekben kárát látja…”

„Bezzeg az exem…”

Sőt! Pontosan ugyanígy járhatunk „a bezzeg az exem” kezdetű mondatokkal is. „Egyáltalán nem szabad bezzegelni! Ha jobbnak tartjuk az exet (aki persze minket elhagyott…), azzal az új partnert sértjük, illetve miért is vagyunk akkor vele. Amennyiben pedig ugyanazokat a rossz dolgokat látjuk meg benne, akkor bátran elhihetjük, hogy ez valójában rólunk szól: ugyanolyan karakterű társat és számunkra idegesítő tulajdonságokat keresünk, hogy aztán elégedetlenkedhessünk. S hogy miért rossz ezeket a fejéhez vágnunk? Mert így bizony hamar az új partner is exszé válhat!”

Múlt, jelen, jövő

Ezek után jogosan merül fel az is: jó, ha belátást engedünk a múlt kapcsolataiba? Beszéljünk erről, avassuk bele a részletekbe? Ha igen, milyen mélységig, és mi az, amiről jobb, ha hallgatunk? „Lehetőség szerint egyáltalán ne beszéljünk az exről, legfeljebb minimális alapinformációval szolgáljunk (nem, életkor, hány évig voltunk együtt stb.) – hangsúlyozza Kriszta. – Minél több dolgot mesélünk el róla, azt egyrészt a későbbiekben a viták során visszakaphatjuk, a másik önértékelését is romboljuk vele – amivel közvetve a kapcsolatunknak ártunk. Továbbá a sok apró részlet miatt eleven képként jelenik meg a másik számára, így lidércként kísérti az intim pillanatainkat is. Ha pedig azt meséljük el, milyen csúnyán bánt velünk: a másik tudattalanul is kényszert érez arra, hogy azokat a »bűnöket« ő is elkövesse velünk szemben, nehogy elődjével szemben alulmaradjon. Összefoglalva, a legjobb kedvesen elhessenteni, hárítani az exre vonatkozó kérdéseket, bagatellizálni a jelentőségét, s inkább azt kiemelni, hogy jelen partnerünk mennyire fontos a számunkra!” Más a helyzet persze, ha a közös gyerekeink miatt muszáj találkoznunk az exünkkel. „Ez egy tágabb, s nagyon nehéz kérdés, amikor a szülők a gyerekeket is belekeverik az egymás elleni bosszúhadjáratba. Itt röviden összefoglalva két eszközünk lehet csupán: higgadtan megbeszélni a gyerekek érdekeit, emellett odafigyelve megszervezni azt, hogy az ex és az új lehetőség szerint ne találkozzon, s más formában (telefon, levelezés) se folytasson egymással negatív kommunikációt.”

„A következő bűnhődni fog!”

Sokat hallhatjuk – főként filmekben – ezt a mondást, hiszen a szakításon frissen átesett fél úgy véli, majd a következő szerelem lesz az, amiben kijavítja a múlt hibáit. „Bosszúból szeretni nem lehet! – szögezi le Kriszta. – Azok a védőbástyák, amik az újabb sérüléstől megvédenek, egyben a pozitív érzelmek megélésétől, lehetőségétől is távol tartanak minket. Ösztönösen óvatosabbakká, gyanakvóbbá válunk, és nehezebben nyílunk meg a sérüléseink után — azonban nem szabad ezt még tudatos távolságtartással, esetleg bosszúval is tetézni.  Hiszen így épp azt veszítjük el, amit valójában keresünk: egy harmonikus, szimmetrikus, szeretetkapcsolatot.”

Kabalapasik és radírcsajok

Ilyen karakterek természetesen nem léteznek, csupán mi tesszük őket ebbe a szerepkörbe, ami valljuk be: kicsit sem kellemes – főként nekik, hiszen az irántunk érzett érzéseiket kihasználva eszözként bánunk velük. A kabalapasik ugyanis azok a férfiak, akikkel csak villogni szertnénk, hogy csorbítsuk az exünk egóját, pedig pontosan tudjuk, nem tőlük szeretnénk gyűrűt és gyereket. A radírcsajokkal ugyanez a helyzet: mivel feltűnően szépek, tökéletesek ahhoz, hogy féltékennyé tegyék az előző szerelmet, akit így akarnak visszaszerezni a férfiak.

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video