Lélek

Mit árul el magunkról egy DNS-teszt

Kik voltak az őseink, mit együnk, milyen sport való nekünk, vagy éppen milyen betegségekre vagyunk hajlamosak? Minden kiderülhet az otthoni DNS-tesztből!
adatbázis DNS-teszt dr. egyed balázs egyetemi oktató földrajzi régiók gének genetikai történet nemzetiségek népcsoportok otthoni teszt populációgenetikus szakértő ványik dóra

Ma már akár néhány tízezer forintért, egy otthon végzett teszttel megtudhatjuk, milyen nemzetiségek vére folyik az ereinkben, hogy hordozunk-e a génjeinkben egy-egy betegségre való hajlamot, de akár azt is, hogyan kell ahhoz étkeznünk, hogy egészségesek legyünk, és ne gyűljön meg a bajunk a kilókkal. De vajon helyén tudjuk kezelni ezeket az információkat? „A 2000-es évek közepétől váltak elérhetővé azok a DNS-alapú vizsgálatok – ekkor még tesztekről nem beszélnék, mivel ezek még idő- és munkaigényesek voltak –, melyek a különböző népek, népcsoportok genetikai adataira épülve akár egyes személyek DNS-ének eredetére adtak választ, tulajdonképpen egyfajta genetikai történetet adva. Természetesen, ahogy gyűltek ezek az eredmények, egyre több személy, egyre több területről származó adatai kerültek be a szolgáltatók adatbázisába, így ezen tesztek forgalmazói rövid idő alatt nagyobb adatbázissal rendelkeztek, mint a kutatók – meséli dr. Egyed Balázs egyetemi oktató, populációgenetikus szakértő.

Folytatás a Meglepetés magazinban!