Lélek

Mutasd a WC-papírod, megmondom, milyen ember vagy! 9 szokás, ami sok mindent elárul rólunk

Hitte volna, hogy a járási tempónk ugyanúgy tükrözi, milyen emberek vagyunk, mint az, ahogy a munkahelyi e-mailjeinkben fogalmazunk, vagy az hogy, mennyire vagyunk válogatósak az asztalnál?

A viselkedésünk, a fellépésünk és a hozzáállásunk sokkal többet érzékeltet a személyiségünkről, mint a szavaink vagy a beszédstílusunk. Ha egy kicsit is megfigyeljük a másik ember szokásait, máris komplexebb képet kapunk róla. Nézzük, hogy a neves viselkedési szakértők kutatásai szerint mire következtethetünk a magunk és a környezetünkben élők szokásaiból!

1. Sokatmondó járás

Biztosan sok olyan ismerősünk van, akit már messziről felismerünk a lépteiről. A testbeszédszakértők egyértelműen állítják, hogy ez az egyik legsokatmondóbb információ egy ember személyiségéről.

  • A gyors lépésekkel haladó férfiak és nők rendkívül produktívak és jó logikával rendelkeznek, de az érzéketlenség és a versengés is jellemző rájuk.
  • Az, aki a mellkasát előretolva és a fejét kissé felemelve halad (ez sok hírességnél is gyakori), szórakoztató, karizmatikus és szereti a reflektorfényt.
  • A nagy és súlyos lépések arra utalnak, hogy az illetőnek sokkal fontosabb a magánélete a karriernél.
  • A könnyű léptek introvertált, befelé forduló személyiséget takarnak, ahogyan az is, ha közben nem a többi embert és a környezetét, hanem a földet nézi.
  • Érdekesség: Egy tanulmány szerint több pszichopata hajlamú börtönlakó a járásuk alapján választotta ki a korábbi áldozatait. Ezért is érdemes határozott léptekkel haladni az utcán késő este, főleg, ha veszélyben érezzük magunkat.

2. A céges üzenetek titkai

Nem is gondolnánk elsőre, de a munkahelyi levelezésünk is árulkodó. A nárcisztikus személyiségek sokszor használják az „én”, a „nekem” és az „enyém” szavakat. Az extrovertáltak, társaságkedvelők szívesen írnak a vállalati üzenetekben is lazább, szórakoztató témákról, mint például filmekről, ételekről vagy zenékről. Ám nemcsak az a fontos, hogy mit mondunk, hanem az is, ahogyan. A gépelési hibák hiánya alaposságra utal, ahogyan az is, ha valaki hosszú és részletes e-maileket ír.

3. Milyen a szelfije?

Természetesen a magunkról készített és a közösségi oldalakon megosztott portrék, profilképek is sokat elárulnak a személyiségünkről. A kutatók úgy találják, hogy a barátságosabb emberek hajlamosak alulról fényképezni magukat. A lelkiismeretesek kisebb valószínűséggel fedik fel a privát szférájukat a háttérben. Aki a fotók többségén nevet vagy mosolyog, nyitott és szomjazza az új élményeket. Míg az, aki szomorkás a profilképén, könnyen magába fordul.

4. Mikor ér oda?

A pontossághoz való viszonyunk is jellemez minket.

  • Aki időben érkezil egy találkozóra, többségében lelkiismeretes és barátságos.
  • A rendszeresen korábban betoppanó hajlamos a pesszimizmusra.
  • A notórius késők lazák, és könnyedén veszik az akadályokat az életükben.

5. Vásárlási technika

Szeretnénk valakit jobban megismerni? Menjünk el vele egy bevásárlókörútra, és máris közelebb jutunk a személyiségéhez. A Journal of Consumer Research folyóiratban közzétett kísérletsorozat megállapította, hogy kétféle fogyasztó létezik:

  1. Aki az árukat alaposan megnézi a polcokon, és összehasonlítja az áraikat, az mindent ezerszer ellenőriz az életben is, és könnyen elveszik a részletekben.
  2. Aki gyorsan és hirtelen dönt arról, mi kerüljön a kosárba, nem szívesen ássa bele magát alaposan egy témába, több minden érdekli egyszerre.

6. Falatozva…

Egy híres, étkezési szokásokra szakosodott pszichológus, dr. Julia Hormes szerint az evési stílus is tökéletes jellemrajz.

  • Lassan eszik = szeret irányítani és megélni az élet szépségeit
  • Gyorsan falatozik = ambiciózus és türelmetlen
  • Gyakran próbál ki új ízeket = kalandvágyó és kockázatvállaló
  • Válogatós = szorongó, nem szereti az új helyzeteket
  • Szétválogatja az ételt a tányéron = óvatos és részletorientált a mindennapi életében
  • Imádja a csípőset = vágyik az újdonságokra, intenzív életet él

7. Add a kezed!

A kézfogás rendkívül fontos egy bemutatkozásnál, hiszen befolyásolja a rólunk alkotott képet. A szakemberek arra jutottak, hogy a határozottabb kézfogású emberek bátran ki tudják fejezni az érzelmeiket, könnyen beilleszkednek egy társaságba, optimisták és magabiztosak. A renyhébb kézfogásúak ellenben inkább félénkebbek és szorongóbbak.

8. Mutasd a cipőd!

A cipőválasztás is sokat elárul a viselőjéről. A Journal of Research in Personality folyóiratban megjelent tanulmány szerint azok az emberek, akiknek a kedvenc lábbelije az edzőcipő, a sportcipő, jó kedélyűek, nyugodtak. Akik viszont jobban kedvelik a bokacsizmát, a bakancsot, erőszakosabbak az életben.

Ha valakinek mindig makulátlan a lábbelije, és sosem lépne ki koszos cipőben az utcára, akkor az arról „mesél”, hogy az illető ragaszkodik a családtagjaihoz, a barátaihoz, és nem szívesen változtat az élethelyzetén.

9. Merre tekeredik a WC-papír?

Arról, hogy a fal felé, vagy épp az ellenkező irányba kell-e felrakni a gurigát, régóta megy a vita. Ám egy amerikai terapeuta, dr. Gilda Carle konkrét kutatást végzett a témáról: 12 ezer férfit és nőt kérdezett meg arról, hogyan helyezik fel a toalettpapírt az otthonukban. Arra is megkérte az önkénteseket, hogy töltsenek ki egy kérdőívet arról, mennyire tartják egy 1-től 10-ig terjedő skálán magukat önérvényesítőnek a kapcsolataikban.

Dr. Carle eredményei azt sugallják, hogy azok, akik kifelé rakják fel a papírt, dominánsabbak, míg akik befelé szeretik betenni a tartóba, inkább alázatosabbak a viszonyaikban. Sőt, néhány rendkívül domináns típus még azt is bevallotta, hogy idegen illemhelyeken és vendégségben is megfordítja a gurigát, ha nem az ő irányában áll.

Fotó: Adobestock

Szöveg: Sinkó Edit