Otthon

Kis balkon, nagy szabadság: így rendezze be az erkélyt, hogy minden virág elférjen

A friss levegőn való üldögélés, a kertészkedés és a sütögetés örömeit azok is élvezhetik, akiknek egy erkély jelenti a „birtokot”. Néhány szempontot azonban jó, ha figyelembe veszünk a berendezésénél, hogy valóban otthonos legyen.

A kopásálló kültéri járólapok, greslapok mellett számos más lehetőség áll a rendelkezésünkre, ha a balkont, teraszt szeretnénk otthonossá varázsolni. Füzesi Melinda, a Praktiker kert- és növényápolási szakértője szerint, ha az igazi udvarhoz hasonló hangulatra vágyunk, akár műfűvel is burkolhatjuk e pár négyzetmétert. Ezt a megoldást azonban inkább fedett erkélyekre, teraszokra ajánlják, mivel nagyobb eső után egyes műfüvek nehezen száradnak ki.

A minőségi termékek azonban évekig ellenállnak az időjárásnak. A faburkolatokat laponként, méretre kiszámolva vásárolhatjuk meg, és az egymásba illeszthető lapokat magunk is lefektethetjük, sőt a nagyobb takarítások előtt akár fel is lehet szedni őket. Meleg, kényelmes, természetes érzetet adnak a meztelen talpnak. Lambériával, faburkolattal akár a falakat is díszíthetjük. Ha mégis maradnánk a járólapnál, különleges formájúakat, mintázatúakat is választhatunk. Egy ellenállóbb, jól tisztítható háncs- vagy textilszőnyeget is elhelyezhetünk itt, hogy még otthonosabb legyen az összkép.

Milyen bútort válasszunk?

Először is gondoljuk át, milyen funkciót tölt majd be a teraszunk. Ha a konyhához csatlakozik, akár nyári, szabadtéri ebédlő is lehet belőle. Ha nagyobb a területe, kényelmesen elfér egy ebédlőasztal a székekkel, a tálalásban pedig zsúrkocsi segíthet. Ha viszont inkább pihenőkertet szeretnénk belőle kialakítani, fotelszerű, textilhuzatú kerti bútorokat is vásárolhatunk. Ezek a műanyag mellett lehetnek műrattanból vagy fémből

„Természetesen csakis kültérre szánt bútorokban gondolkodjunk, mivel az eső, a nap, az időjárás megviselheti a beltéri darabokat. Jó ötlet olyat választani, amit szezonon kívül összehajthatunk, vagy amelynek a tárolóhelyébe eltehetjük a párnákat, huzatokat” – javasolja szakértőnk.

Tervezzük meg a hely optimális kihasználását, ne zsúfoljuk tele a kis teret. A rácsos erkélykorlátok átláthatóságát érdemes nádszövettel vagy textillel megszüntetni. A kültéri világítást, legyen szó hangulatvilágításról vagy falikarról, kizárólag hozzáértő szakember szerelje fel! Az elemes kültéri ledfüzérek is egyedi hangulatot adnak a teraszunknak.

Kései ültetések

A virágokat, fűszernövényeket balkonládába, függő kaspókba, a falra vagy a falakra helyezett rácsra erősített cserepekbe vagy keskeny, lépcsőzetes magaságyásba telepíthetjük. Az ültetésről még most sem késtünk le. A kert- és növényápolási szakértő szerint az egynyári balkonnövényeknek van olyan csoportja, amely júniusban kerül be a kertészetek kínálatába.

„Ezeket most is bátran elültethetjük” – erősíti meg Füzesi Melinda. A legyezővirág, a sétányrózsa, a  vaníliavirág, az egyiptomi csillagcsokor, a rózsameténg és a verbéna például ilyenkor kerülhet ki az erkélyünkre. Legtöbbjük a napos teraszokat kedveli, de az egyiptomi csillagcsokor és a rózsameténg félárnyékos helyen is szépen fejlődik. Ezek az egynyáriak egész évszakban, sőt akár az ősz közepéig is díszítenek, csak megfelelő öntözésre és időnkénti tápoldatozásra van szükségük.

Fotó: adobestock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete