Van valami különösen jó érzés abban, amikor nyáron leszakítunk egy napérlelte paradicsomot a saját kertünkből. Tavasszal még apró palántaként kerül a földbe, aztán hónapokon át figyeljük, hogyan fejlődik.
Mégis gyakori, hogy a gondos öntözés és tápoldatozás ellenére a termés csak közepes lesz. Ilyenkor sok kertbarát újabb és újabb készítményeket próbál ki, pedig egy régi házi módszer szerint a megoldás akár a konyhaszekrényben is ott lapulhat.
Ha ugyanis sütőélesztővel kezded locsolni a paradicsomot, akár még augusztusban is, sokkal több paradicsomod lehet, amit aztán be is pácolhatsz példéul egy kartipartira.
Bár az interneten évek óta népszerű ötlet az élesztős paradicsomlocsolás, fontos tudni, hogy az élesztő nem klasszikus műtrágya vagy tápanyagforrás. Inkább olyan biológiai serkentőként működhet, amely támogatja a talajéletet és a gyökérzónában zajló folyamatokat.
Miért lehet hasznos az élesztő a paradicsom számára?

A sütőélesztőben található mikroorganizmusok és szerves vegyületek serkenthetik a talajban élő hasznos mikrobák aktivitását. A brit Royal Horticultural Society talajegészséggel kapcsolatos kutatásai is rámutatnak, hogy a talajmikrobák kiemelt szerepet játszanak a növények fejlődésében, a tápanyagok feltárásában és a talajszerkezet javításában.
Az élesztős oldat alkalmazásával a következőket érheted el:
- aktívabb talajélet,
- erőteljesebb gyökérfejlődés,
- jobb tápanyag-hasznosítás,
- élénkebb lombfejlődés,
- kiegyensúlyozottabb növekedés.
A tudományos szakirodalom szerint a talaj mikrobiális közössége jelentős hatással lehet a paradicsom fejlődésére. Az Oxford Academic egyik 2025-ös összefoglaló tanulmánya szerint a gyökérzónában élő hasznos mikroorganizmusok képesek javítani a növény növekedését és tápanyagfelvételét kedvezőtlenebb körülmények között is.
Vagyis nem közvetlenül az élesztőtől lesz több és szebb paradicsomod, hanem attól, hogy segítségével egészségesebb és erősebb lesz a növényed. Ez erős és egészséges paradicsomnövények pedig több gyümölcsöt hoznak.
Ez is érdekelhet
Élesztős paradicsomtápoldat házilag

A recept egyszerű, olcsó, és néhány perc alatt elkészíthető.
Hozzávalók
- egy kocka friss élesztő (50 g)
- 1 liter langyos víz
- 1 evőkanál cukor
Elkészítés
- Morzsold az élesztőt egy vödörbe vagy nagyobb edénybe, majd add hozzá a cukrot.
- Öntsd fel a langyos vízzel és keverd alaposan össze.
- Hagyd szobahőmérsékleten 24 órán át állni.
Az így kapott oldat egy koncentrátum: használat előtt ajánlott 1:10 arányban hígítani, vagyis egy liter koncentrátumhoz tíz liter vizet adni.
Mikor érdemes alkalmazni?
Az élesztős oldatot nem szükséges túl gyakran használni, kéthetente egyszer is elég vele locsolni.
Különösen hasznos időszakok:
- kiültetés után a gyökeresedés támogatására,
- virágzás kezdetén,
- az első termések megjelenésekor.
Az öntözést mindig a növény tövéhez irányítsd. A paradicsom levelei érzékenyek a tartós nedvességre, ezért a lomb rendszeres benedvesítése növelheti a gombás betegségek kockázatát.
Az élesztő önmagában nem csodaszer
Bármilyen házi trükk csak akkor működhet jól, ha a paradicsom alapvető igényei is teljesülnek.
-
Rendszeres kacsozás
A karós paradicsomoknál érdemes eltávolítani a levélhónaljakban megjelenő oldalhajtásokat. Így a növény több energiát fordíthat a termések fejlesztésére.
-
Egyenletes öntözés
A paradicsom rosszul viseli a szélsőségeket. A kiszáradt, majd hirtelen túlöntözött növények termése könnyebben repedhet. Egy korábbi cikkünkben pontosan leírtuk a repedés okait és a helyes locsolás lépéseit.
-
Talajtakarás
A szalma vagy a fűnyesedék csökkentheti a párolgást és segíthet egyenletesebben nedvesen tartani a talajt.
-
Sok napsütés
A paradicsom napimádó növény. Legalább 6–8 óra közvetlen napsütésre van szüksége ahhoz, hogy bőséges és zamatos termést hozzon.
Mit mondanak a kutatások a szerves tápanyagokról?
Az élesztő hatásáról kevés közvetlen tudományos vizsgálatot találtunk az interneten, ugyanakkor a szerves eredetű talajjavítók jelentőségét számos kutatás igazolja.
Egy 2023-ban megjelent, több mint száz tudományos munka eredményeit összegző metaanalízis szerint a szerves trágyák javíthatják a paradicsom termésmennyiségét és minőségét.
A kutatás a paradicsom cukor-, likopin- és C-vitamin-tartalmának növekedését is megfigyelte bizonyos körülmények között.
Megéri kipróbálni?
Az élesztős paradicsomöntözés olcsó, egyszerű és környezetbarát módszer akkor, ha a talajéletet szeretnéd támogatni a kertedben.
Bár nem helyettesíti a megfelelő tápanyagellátást, a jó minőségű talajt és a gondos növényápolást, segíthet, hogy erősebbek és egészségesebbek legyenek a paradicsomjaid, ezáltal pedig többet teremjenek.
Ha van néhány paradicsomtöved, érdemes lehet egy kisebb részüknél kipróbálni ezt a régi kertészfogást, míg a többit hagyományos módon neveled tovább. A szezon végén saját szemeddel láthatod, hogy jelentkezik-e különbség a növekedésben és a termés mennyiségében.



