Riportok

„Naponta megküzdök a magam ördögeivel”

Egyedüli magyarként csinálta végig a világ legkeményebb versenyét.
futás futóverseny szőnyi ferenc the hell race

Szőnyi Ferenc a napokban nyerte meg a világ legkegyetlenebb, The Hell Race elnevezésű futóversenyét, amelyet a Himalájában rendeztek. Hárman vállalkoztak a 480 kilométeres táv megtételére, a francia és az indiai futó azonban a táv közepén feladta.

Komárom melletti Ácson született, édesanyja egy cukrászdában dolgozott. Szőnyi Ferenc szakács vagy cukrász szeretett volna lenni, a sors azonban másfelé terelte. Sok mindennel foglalkozik, egyebek mellett ingatlanfejlesztéssel, ma ingatlanok bérbeadásával, hasznosításával, de főképpen extrém sportteljesítményekkel.

 „Amit a sport kap, azt valahonnan el kell venni”

Csupán tíz éve, 43 éves kora óta sportol. 2007-ben egy alkalommal elment a komáromi sportpályára, és az akkoriban kissé mackós termetével kocogni kezdett. Szép lenne valamiféle megvilágosodásról beszámolni, de semmi mesébe illő dolog nem történt vele. Egyszerűen csak rájött: futni jó, és elhatározta, a jövőben futni fog. Később vásárolt egy kerékpárt, és 43 évesen megtanult úszni, mindezt azért, hogy Ironman Triatlon-versenyeken is részt vehessen. Kitartóan edzett, két esztendő múlva már hosszú távú futóversenyeken és Ironman Triatlonokon ért el kitűnő eredményeket! „Először a családot kellett meggyőzni arról, hogy jó irányba tartok. Nem ment könnyen. Megváltozik az ember, megváltoznak a hétköznapok, más lesz a napirend, mások a táplálkozási szokások, a fontossági sorrend. Míg korábban csak a család és a gyerekek léteztek, kiemelt fontosságú lett a sport. Elkerülhetetlen, hogy ne sérüljön egy picit a családi élet. Amit a sport kap, azt valahonnan el kell venni.”

Felesége és a lányai lassan megszokták, hogy a családfő másik életformájával is együtt kell élniük. Szőnyi Ferenc ma már emberfeletti dolgokat produkál. Az elmúlt tíz év legkegyetlenebb futóversenyein, triatlonjain állt rajthoz, sokszor nyert, máskor az élmezőnyben végzett. A napokban három induló közül egyedüliként ért célba a Himalájában, az oxigénhiányos négyezer méter körüli magasságban rendezett, The Hell Race elnevezésű ultramaratoni futóversenyen. A táv 480 kilométer volt, amit 113 óra alatt teljesített.

 „Olyan ez, mint a Mars-kutatás…”

A siker miatt most sokan faggatják, hogyan lehet ezt végigcsinálni. „Csodálatos képesség és lehetőség, hogy tíz éve így élhetek. Valamilyen szinten folyamatosan nyüstölöm a testemet, ám, ha ezt jól csinálom, ezekbe a versenyekbe nem kell belehalnom. Naponta megküzdök persze a magam ördögeivel. Az ember ugyanis először létrehozza a komoly teljesítmények véghezvitelére alkalmas testet, aztán matekozik egy sort azzal, hogyan táplálkozzon, hogyan ossza be az erejét, milyen felszerelést vigyen, ki segítsen neki az út során. Amikor már nem okoz problémát a haladás, akkor nemcsak egy különleges fizikai teljesítményt viszek véghez, hanem kirándulok is. Hatalmas ajándék az élettől, hogy miközben részt veszek a Himalájában egy 480 kilométeres futóversenyen, részt veszek egy 480 kilométer hosszú zarándoklaton, ha tetszik: turistaúton is! Mert, ha jól használom a testemet, akkor az út minden ízét, zaját, illatát, fényét érzékelem. Így volt ez most is, amikor ezen az útvonalon futottam, a sztúpák, imazászlók és a velem szelfiző helyi motorosok között. Azon az úton, ami évente csak három hónapig járható, és még a tevekaravánoknak is egy hónapba telik, amíg átevickélnek rajta.” A napokban üzenetet kapott egy amerikai futótól: „Ferenc, gratulálok, a futásoddal nyomot hagytál a hegyen.” És tényleg: ezekkel a sportteljesítményekkel az ember olyan határterületekre jut el, ahol már nincs információ. „Olyan ez, mint a Mars-kutatás…”

A közeli bolt 680 kilométerre volt

Amikor a hazaérkezése után először látta a befutóról készült videót, felvillant az emlékezeté-ben az elmúlt tíz év megannyi pillanata. Az elszánt edzések, a táplálkozási kísérletek. Eszébe jutott, hogy hányszor gondolta végig, hol van az a határ, ami még tudja hasznosítani az edzések során felhalmozott saját energiát, és mivel lehet ezt fönntartani.

„Leginkább a helyi fűszerekkel ízesített tészta, rizs és/vagy tojás valamilyen kombinációjából választhattunk; ja, és volt még kenyér, valamint kenyér. De mivel a legközelebbi bolt 680 kilométerre volt, nemigen lehetett elugrani egy kis pluszkajáért…” Az imádott sonka és kolbász legfeljebb csak álmaiban bukkant fel, már amennyit lehetett álmodni (egyáltalán aludni) a tábori sátrakban elhelyezett szétnyűtt tábori vaságyakban, amelyek a futók rendelkezésére álltak a pihenőhelyeken. Nemcsak enni, aludni, tisztálkodni sem nagyon volt hol: akadt hideg víz kancsóban meg jéghideg patak, és lássuk be, nem ez a fáradt ultramaratoni futó legnagyobb vágya. Boldog volt, amikor teljesítette a távot, és még boldogabb volt, amikor itthon a családja kedvenc finomságaival várta, borsólevessel és mézes-mustáros csirkével. Bár Szőnyi Ferenc azt mondja, amikor az ember ilyen fantasztikus kalandokban vesz részt, tulajdonképpen nem számít semmi. Csak a kaland. És persze a győzelem!

Egy banán és egy müzli

A The Hell Race-versenyen 75 kilósan indult útnak, 68 kilósan érkezett célba. A napi 18-20 órás futás során 15-20 liter folyadékot fogyasztott, egy banánt és egy müzliszeletet evett, valamint egy úgynevezett „hegymászókaját”, ami leginkább szétázott tésztára hasonlít.

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video