Kérjük a gombot beszélgetés közben nyomva tartani – így szól a felirat a szürke kilencemeletes panelház kaputelefonján. A bejárat fala zöldre mázolva, térkő nincs, a beton repedezik, csak a hőszigetelt ablakok jelzik, hogy jutott pénz az elmúlt években némi felújításra is. Ebben persze még nincs semmi meglepő; pontosan ugyanez a látvány fogad minden fővárosit, ha nem az aktuális, akkor valamelyik szomszéd utcában. Egy letűnt korabeli kastélyra persze már nehezebb lenne rábukkanni ugyanazon a térképen. De nem a szomszédos Ukrajnában! Kijevben ugyanis a néhány sorral előbb említett panel olyan meglepő titkokat rejt, amire csak az előtt derülhet fény, aki átlépi a küszöbét!
Mona Lisa mosolya
Pontosabban azt, aki eljut addig is, hogy megnyomhassa a ház liftjének hívógombját. A bejárat ajtaján ugyanis még hatalmas graffiti éktelenkedik, az előtér pedig sötét és nyomasztó. Ám ha megnyomjuk a hatos, hetes vagy nyolcas gombok valamelyikét, a felvonó az 1700-as évekbe repít. Arisztokraták portréi, finom formázás és antik oszlopok magasodnak ezeken a szinteken. A lépcsők korlátján diszkrét aranyozás csillan, a mennyezetet kerubok és kővirágok díszítik, a falon pedig aranyozott keretben maga Mona Lisa mosolyog. Az alkotások a 65 éves Vladimir Chaika, a 7. emeleten élő nyugdíjas munkáját dicsérik. „Gyerekkoromtól erről álmodoztam, mikor filmeket néztem a palotákról, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer építhetek egy sajátot. A lehetőség és a szakmai tudás egy része már 15 évvel ezelőtt is meglett volna, csak az idő hiányzott.”
Furcsa terápia
Utóbbiról végül a sors rendelkezett. Vladimir három évtizeden át dolgozott a kijevi metróban kőművesként, közben összebarátkozott azzal a kollégájával, aki a gipszmunkákért és a díszlécekért volt felelős. Aztán 1997 decemberében munkahelyi baleset történt: „Lezuhantam egy állványról, a fejemmel neki egy vasdarabnak. Rohammentővel vittek a kórházba, a klinikai halálból hoztak vissza, az orvosok azt mondták, örökre mások segítségére szorulok majd – idézi fel Vladimir. – Én azonban nem omlottam össze! Amint hazaengedtek, tudtam: itt az idő, hogy megépítsem az álmom. Amíg ágyhoz voltam kötve, sorra bújtam a művészettörténeti könyveket, hogy pontosak és alaposak legyenek a műveim; amikor végre nekiláthattam a munkának, napról napra javult az állapotom. Először a falakat festettem le. Minden ecsetvonás gyógyított. Mára mintha kicseréltek volna. Ez az igazi művészetterápia!”A metrónál dolgozó barátja ingyen gipszformákat is gyártott, így azokba önthette ki a rokokó faldíszeket, amikbe híres festők alkotásainak tökéletes másolatát komponálta bele, mint Leonardo da Vinci, Viktor Vasznyecov vagy éppen Karl Brjullov.
Folytatná a felújítást…
Az egyik leglenyűgözőbb alkotása a szemétcsúszda, amelyet aranyozott oszloppá alakított. „Olyan gyönyörű, hogy egyes lakók nem szívesen használják, mert félnek, nehogy tönkremenjen – meséli nevetve Vladimir. – Folyamatosan kérlelnek, hogy alakítsam át a többi lépcsőházat is, de pénzt nem vagyok hajlandó elfogadni tőlük. Akkor már kötelesség és nem pedig szerelem lenne számomra mindez. Így abban maradtunk, hogy ha szép lassan, de egyszer elkészül az is. A következő 15 év talán épp elegendő lesz rá!”
Az úrnő megtiltotta!
Kevesen tudják, de az ukrán panel-kastélynak nemcsak ura, de úrnője is van, aki — bár elfogadja férje szokatlan hobbiját — a saját lakásukban sokáig csak részben engedte be a 18. századi miliőt. „Egészen addig, amíg az egyik év adventi időszakában nem építettem neki egy kis kandallót, ami előtt nemcsak a nap fáradalmait pihenhetjük ki, jut idő a romantikára is — meséli huncut mosollyal az arcán Vladimir. — Soha nem kommentálja, ha valami újat csempészek be az otthonunkba, de nála ez annak a jele, hogy ő is éppúgy szereti és boldog tőle, akárcsak én!”
