Riportok

Micsoda látvány! Összegyűjtöttük az ország legszebb kilátóit

Elindult a tavaszi kirándulószezon, újra elővehetjük a túracipőt. Ezek a kilátók – egy kivételével – nemrég nyíltak, és mindegyik egész évben ingyen látogatható. Ha már arra járunk, barangoljuk be a környéküket is!

Festetics-kilátó – Gyenesdiás

A tavaly tavasszal felújított, statikailag megerősített, biztonsági hálóval felszerelt, háromemeletes faépítmény fenséges panorámával rendelkezik a Balaton nyugati öblére, valamint Keszthely látképében és a Keszthelyi-hegységében gyönyörködhetünk róla. A 235 méteren található toronyból láthatjuk a Pipa-hegy fehér murvabányáit, és tiszta időben a környék kilátói is feltűnnek. A Festetics Kilátó a közeli Nagymezőről érhető el, és bár nem túl hosszú az út felfelé, igencsak meredek, bokros ösvényre kell számítani. Alatta halad el az Országos Kéktúra jelzés, így további kirándulásra is van lehetőségünk. A helyi Tourinformban útvonalajánlásokat tartalmazó betétlap kérhető, hogy könnyebben el tudjuk dönteni, melyik gyalogösvényt válasszuk.

A közelben található: Ha szeretnénk még többet megtudni a Keszthelyi-hegységről, az őshonos magyar állatfajokról, akkor mindenképpen keressük fel a Festetics Imre Élményközpontot.

Lábasház-kilátó – Kisköre

A Tisza-tó partján található a tavaly tavasszal átadott, a négy őselem színeiben virító „lábasház” és kilátó, mely egyedülálló az országban. Az épületekben helyet kapott egy iroda, étterem, közösségi vizesblokk és a vízi rendőrség irodája. Közvetlenül mellettük található a 19 méteres kilátó, amely az Alföld szívének egyik legmagasabb pontja. Innen tökéletesen lehet látni a Tisza-tavat, az abádszalóki öblöt és a Kiskörei Vízerőművet is. A látványos kilátó két összefordított hajótestet formál – ez az építmény nagyszerű példája az acél- és faszerkezetek harmonikus összehangolásának. A magas monstrum és a lá­basházak is a kiskörei nyaralóhajó báziskikötőben találhatók, a városi kikötő mellett, amelyek egy kis bejáróhídon közelíthetők meg.

A közelben található: A Tisza-tó környékén számos program és kirándulási lehetőség közül választhatunk. Sok kilátó található az övezetben – a legkeresettebb közülük a Bölömbika-kilátó –, amelyek leginkább csak áprilistól látogathatók, de érdemes egy kalandtúrát tenni a Tiszavirág ártéri sétaút és Pákász tanösvényen, illetve egy kitérőt tenni a poroszlói Ökocentrumba is.

Bölcső-hegyi kilátó – Szentendre

A Budapest agglomerációjában található torony szinte teljesen beleolvad a környezetbe, még inkább kihangsúlyozva a természet fontosságát – az építés során a kilátó szerkezeti elemeit természetvédelmi okokból kézi erővel vitték fel a csúcsra az utolsó szakaszon. Az 588 méter magas Bölcső-hegy tetején felépült, keresztgerendás szerkezetű kilátóról a hegyvidéki körpanoráma látható, tiszta időben még a Mátra is megmutatja magát. A viszonylag új, 2021 őszén átadott szerkezet helyén több építmény is állt korábban, amelyeket sorra elbontottak. A Bölcső-hegyi kilátót csodaszép természetes erdő öleli körbe, a talajon andezittömbökkel díszítve. A közeli Lajos-forrás parkolójából rövid, de igencsak megterhelő kaptató tart fel a csúcsra, ám a látvány megéri a túrát.

A közelben található: A Pilis vadregényes, kanyonszerű, misztikus szurdokjára, a Holdvilág-árokra érdemes időt szánni. Fontos viszont, hogy az árok csak száraz időben járható és biztonságos.

Kecske-hegyi kilátó – Fertőrákos

A 2022-ben megépült toronyból a Fertő-tó környékének lenyűgöző panorámája tárul elénk. A Kecske-hegyen több kilátó is állt korábban: az 1905-ben épült létesítmény a II. világháborúban megsemmisült, majd az 1973-ban pótolt kilátó tartószerkezete elöregedett, ezért el kellett bontani. A legújabb faszerkezetű monstrum összesen 14 méter magas, hétszintes, és 11 méter magasan található a kilátószint, ahová 56 darab lépcsőn juthatunk fel. A dombon álló kilátó legfelsőbb szintjéről láthatjuk a Fertőmelléki-dombságot, a Sopron és a Fertő-tó között húzódó Szárhalmi-erdőt, illetve a tó vize is jól kivehető. A tájékozódásban sokat segítenek a kirakott magyarázó táblák, így egészen biztosan be tudjuk azonosítani a látnivalókat. Egy könnyű, mindössze 20 perces sétával érhető el a kilátó a Nagytómalomtól, de Fertőrákos irányából is megközelíthető, és ez is csak félóra gyaloglás.

A közelben található: A Szárhalmi-erdő több száz növényfajnak, köztük országosan ritka védett és fokozottan védett növénynek ad otthont. Májusban az orchideák 23 különböző faja virágzik itt, és több barlangi üreget is felfedezhetünk. A legnagyobb köztük a Fehér-barlang, amely egy 16 méter hosszú és 4 méter magas képződmény.

Kisfaludy-kilátó – Badacsonytomaj

Ez az egyetlen olyan kilátó a felsorolásban, amely bár nem új, de nagyon is megér egy utazást. Ez a balaton-felvidéki 18 méter magas építmény a Badacsony legmagasabb pontjára épült, és a legfelső szintjéről a környék természeti szépségeit vehetjük szemügyre. Az acélszerkezetet borovi fenyővel fedték be, és egy spirállépcsőn mászhatunk föl a panorámaszintre. Ha nincs nagy pára, akkor a Balaton nagy részét innen biztosan látni lehet, Tihanytól egészen a Keszthelyi-öbölig. A Káli-medence teljes egészében kibontakozik előttünk, és szépen kirajzolódnak fentről a környékbeli tanúhegyek. A kilátószinten egy 360°-os panorámakép segít eligazodni a hegyek és völgyek között.

A közelben található: A szintén egész évben nyitva tartó badacsonyörsi Folly Arborétum tökéletes családi program: 5 hektáros ciprus- és cédrusliget – elsősorban fenyőfélék gyűjteménye –, de egyedi játszótér, élménydús programok és finom borok is várják a látogatókat.

Szöveg: Sinkó Edit

Fotó: Badacsonyi Turisztikai es Borút Egyesület, DR TAKACS VIKTOR, Fekete András – Erdei túrák, Gyenesdiási Turisztikai Egyesület, Ljasuk Dimitry

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete