Egy nő, aki utált mosogatni
Még szerencse, hogy Josephine Garis Cochrane-nek elege lett abból, hogy a vacsorapartik után órákig kell kézzel mosogatnia a családi porcelánokat, ezért inkább feltalálta az első, kereskedelmi forgalomba került mosogatógépet.
„Ha senki más nem talál ki erre egy masinát, akkor én magam csinálom” – mondta Cochrane, majd 1886-ban meg is kapta első szabadalmát a készülékére – amely inkább a víznyomásra támaszkodott, mint a súrolás erejére –, a korszakra jellemző módon a papírokon neme álcázására csak a nevének kezdőbetűit használta a teljes neve helyett. A nő aztán George Butters szerelőhöz fordult, hogy építsen neki egy prototípust a családi háza melletti fészerben, az Illinois állambeli Shelbyville-ben. 1893-ban a Garis-Cochran mosogatógép díjat nyert a chicagói világkiállításon, ahol a bírák „a legjobb mechanikai konstrukciót, tartósságot és a munkához való alkalmazkodást” díjazták.
1898-ra Cochrane megnyitotta saját gyárát, de mivel a modellek ára meghaladta a 300 dollárt, leginkább szállodák és éttermek vásároltak belőlük. Jóval később, a második világháború után már az átlagos háziasszonyok is megengedhették maguknak ezt a fajta a luxust.
A farmerfeleségeknek akart segíteni a mosógéppel
A 20. század beköszöntéig a nők hetente egy egész napot szántak a család ruháinak kézi mosására (és szárítására) úgy, hogy egy nagy edénybe vizet forraltak, majd egy mosódeszka segítségével tisztították meg a textileket. A szerencsésebbek rendelkeztek kézi erővel működtetett „csavarhúzóval”, ami segített eltávolítani a ruhákból a felesleges vizet, mielőtt azok a szárítókötélre kerültek volna, de ez a folyamat így is többórás intenzív munkával járt.
Aztán jött Frederick Maytag, egy mezőgazdasági berendezések gyártására szakosodott vállalkozó, aki 1907-ben kifejlesztett egy kézi forgattyús mosógépet. 1911-től a gépeit már vagy elektro-, vagy benzinmotor hajtotta. A közönség előtt 1922-ben debütált Maytag Gyrofoam nevű mosógépével, amely már keverőlapáttal tisztította a ruhákat.
Lovaskocsi húzta a porszívókat
Bár sokáig mindenki seprűkkel és porolókkal tartotta tisztán a lakását, ezekkel az eszközökkel nem lehetett tökéletes tisztaságot varázsolni – a por és a piszok az asszonyok állandó ellensége maradt. Ives McGaffey 1869-ben egy olyan „szőnyegseprőt” talált fel, amely egy kézzel működtetett kurblira támaszkodott a szívás létrehozásához. McGaffrey fából és vászonból készült gépét Forgószélnek nevezte el. A következő generációs porszívókat úgy tervezték, hogy benzinnel működjenek, és többségükben olyan nagyok voltak, hogy lovaskocsik húzták őket az utcán.
A Puffing Billy nevű porszívó még a Westminster-apátságot is megtisztította VII. Edward brit király 1911-es megkoronázása előtt. A modern porszívó, amely elektromos meghajtású szívóerőt használt, James Murray Spangler ohiói áruházi gondnok ötlete volt, és porzsákként párnahuzatot tett a szerkezetbe. Spangler unokatestvére és annak férje, Susan és William Hoover 1908-ban megvásárolta a szabadalmat a pénzszűkében lévő feltalálótól – bár a gyártást még sokáig ő felügyelte –, így született meg a mai modern porszívó.
Tűz és sebek nélkül vasalni
A nehéz vasalók tűz fölött történő melegítése még a mosásnál is több időt vehetett igénybe a régi időkben. Nem csoda tehát, hogy feltalálók sokasága igyekezett hatékonyabb – és kevésbé izzasztó – megoldást találni a ruhák kisimítására. A New York-i Henry W. Seely 1882-ben nyújtotta be az első szabadalmat egy elektromos vasalóra.
Egy évtizeden belül az új innovációk lehetővé tették a felhasználók számára, hogy szabályozzák a hőfokot, ezzel kiküszöbölve a csúnya égési sérüléseket. Sarah Boone ruhakészítő és feltaláló megtalálta a módját, hogy az új találmányt még könnyebben lehessen használni, és megalkotta a mai vasalódeszka prototípusát. Az ő neve azért is fontos a történelemben, mert 1892-ben ő volt az első olyan fekete nő, akinek szabadalmaztatták a terveit.
A pirítóstól a függőhídig
Ki ne szeretné a pirítóst reggelire, szeletelt kenyérből, bagettből vagy zsemléből? És lehetőleg úgy, hogy azt ne nyílt tűzön kelljen megsütni, az ujjunkat is megégetve. Sarah Guppy brit feltaláló lehetővé tette, hogy a hét minden napján élvezhessük a ropogós finomságot. A mai kenyérpirító őse a kenyér melegen tartására szolgáló kis edény volt, tökéletes állagot eredményezve.
Guppy ezenkívül számos háztartási gépet talált fel, például egy ágyat beépített edzőgéppel és egy olyan teáskészüléket is, amely a kibocsátott gőzben tojást is főzött. Neki köszönhető Nagy-Britannia leghíresebb hídjának, a Clifton függőhídnak a tervezése.
Igazi lángész volt, aki mindig törte valamin az agyát. És az is elképesztő, hogy Guppy mindezeket 1852 előtt találta ki!
A fagyigépet is egy asszony találta ki
Ugyan nem a háztartási feladatainkat könnyíti meg, de akkor is nagyon köszönjük Nancy Johnsonnak, hogy ma bárhol, bármikor elnyalhatnunk egy fagylaltot. A philadelphiai nő egy olyan kézi forgattyús fagylaltkészítő tervet szabadalmaztatott, amelynek elvét ma is használjuk. Egy külső, fából készült vödörben zúzott jég volt, egy belső ónhenger tartalmazta a fagyasztandó keveréket. A belső hengert fel lehetett osztani úgy, hogy két különböző íz is készüljön benne.
A találmányt 1843-ban szabadalmaztatták, amit állítólag Nancy nagyon olcsón adott el valakinek, aki később egy vagyont keresett vele.
Szöveg: Sinkó Edit
Fotó: Adobestock, Getty images, privát
