Sztárok

Grecsó Krisztián: „Meg kellett tanulnom szeretni önmagam”

Pár nap alatt repült a sikerlisták élére Grecsó Krisztián új tárcanovella-kötete, a Harminc év napsütés, melyben főként önéletrajzi ihletésű történetek vannak.
grecsó krisztián harminc év napsütés író tárcanovella kötet

Pólóban, kapucnis kardigánban, szélfútta hajjal érkezik a beszélgetésünkre, úgy néz ki, mint aki öt perccel ezelőtt még a billentyűzetet püfölte otthon. Könnyen lehet, így is történt, hiszen Grecsó Krisztián itt él Újlipótvárosban a feleségével, és mint mondja, imádja a környéket. Nem véletlen, hogy a Harminc év napsütésben is szerepet kapott a 13. kerület ezen része, akárcsak imádott nagypapája.

A nagyszülei is szerettek írni

„Az új kötet alcímét, azt, hogy Csöndes kalendárium, nagypapámnak köszönhetem – meséli Krisztián. – Egy évvel a halála után kaptam meg a naplóit, amelyekben semmi más nem volt feljegyezve, csak az időjárás, azonban azt szigorúan vezette évtizedeken át. Míg élt, nevettem rajta, mert nem értettem, miről szól ez az egész, aztán jóval később, felnőtt férfiként egészében látnom a feljegyzéseit olyan volt, mintha harminc év boldog-szomorú mantráját olvasnám. Nagyapámban megvolt a késztetés, hogy írjon, hogy naplót vezessen, csak épp nem volt benne elég bátorság, hogy írjon a gondolatairól, az érzéseiről. Abban a gazdálkodó, paraszti családban, ahol ő élt, ez nagyon különös lett volna. Az időjárás volt az a tükör, amelyen át a belső világát valamennyire ki merte adni.” Krisztián azt meséli, nem csak a nagypapának voltak ilyen jellegű ambíciói a családban. Nagymamája két szilvalekvár befőzése között regényeket írt. „Egy négy elemit végzett parasztasszony a szabadidejében történeteket sző – mondja Krisztián. – Ez nem volt mindennapi! Nagyanyám még nagyapám előtt is titkolta ezt. A szüleim generációja már szabadabb volt, még inkább bennük volt a késztetés, hogy kitörjenek a paraszti sorból, de a kellő bátorság hiányzott belőlük. Az én hippi, rocker, egykor lila, hosszú hajat viselő édesapámnak örök szívfájdalma volt, hogy szakmunkás lett belőle, mert nem mert jelentkezni a jogi karra. Évtizedekkel később is emlegette. Az ő bánata adott nekem erőt tíz évvel ezelőtt ahhoz, hogy Békéscsabáról, ahol egyébként a Bárka szerkesztőjeként nyugodt életem volt, Budapestre költözzek az ismeretlenbe, a munkanélküliségbe, egyszóval a szenvedésbe, mert új impulzusokra volt szükségem.”

Bő egy évig volt munkanélküli

Krisztián korábban, még a Bárka szerkesztőjeként összebarátkozott Spiró Györggyel. A kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja pedig, amikor kiderült, hogy fiatal kollégája szeretne Budapestre költözni, felajánlotta neki az üresen álló lakását. „Még így sem volt könnyű a fővárosban új életet kezdeni, hiszen nem ismertem szinte senkit, nem volt itt túl sok élő kapcsolatom – meséli Krisztián. – Bő egy évig voltam munkanélküli, ami gyötrelmes időszak volt, ez után kerültem a Nők Lapjához mint vezető szerkesztő, és közben persze egymás után írtam a regényeimet. Végül az Élet és Irodalomnál találtam otthonra, mai napig a polgári fő foglalkozásom, hogy ott szerkesztek, a regényeimet, novelláimat pedig a szabadidőmben írom, amiből egyébként nincs sok. Olykor valósággal meg kell erőszakolnom magam, hogy leüljek a billentyűzet elé, különösen egy történet kezdetén, amikor még hófehéren virítanak előttem az oldalak. Ám aztán rend szerint lendületet kapok, és elkezdem nagyon élvezni a munkát. A legfőbb kritikusom a feleségem, ő olvassa először a könyveimet, és közben is nagyon sokat segít, főként a női karakterek kidolgozásában. Ezekben a napokban például arról folytatunk hosszas értekezéseket, hogyan érez és viselkedik egy szerelmes, tízéves kislány.”

Együtt dolgozik a feleségével

Krisztián színdarabokat is ír, öt évvel ezelőtt ennek kapcsán ismerkedett meg a feleségével, Árvai Judittal. „Elmentem Miskolcra, a színházba, és ő volt ott a kommunikációs vezető – meséli Krisztián. – A közös munkából semmi sem lett, mi viszont Judittal azóta is együtt vagyunk a legnagyobb harmóniában és szeretetben. Reklámgrafikusként is dolgozik, ő tervezte azokat a bizonyos plakátokat, amelyek most láthatóak rólam Budapest utcáin. Szerencsére elég nagy a város, tehát nem jövök szembe önmagammal minden sarkon, és még így is nagyon furcsa érzés ezt megélni. Ahogyan azt is, hogy az új könyvem, akár egy felnőtt gyerek, elrepült a nyomdába az oltalmat adó számítógépemről, és már nem az enyém, hanem az olvasóké. Boldog vagyok, ha szeretik, és szívből örülök a visszajelzéseiknek is. Korábban nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy a szövegeim örömet okoznak másoknak, talán mert önmagamat sem szerettem eléggé. A dicséretet sem tudtam befogadni, zavarba hozott. Mára eljutottam odáig, hogy az olvasóim lelkesedése engem is feltölt, és lendületet ad ahhoz, hogy folytassam a munkát” – búcsúzik tőlünk Krisztián, és elárulja, tényleg a számítógép mellől ugrott fel, hogy kiszaladjon hozzánk egy kávéra.

Már készül az új regény

Grecsó Krisztián megosztott velünk néhány kulisszatitkot az új regényéről is: „A Jelmezbál című kötetemben volt egy fontos mellékszereplő, Tátrai Vera. Egy tízéves kislány, aki, amikor rájön, hogy nevelőszülőknél él, úgy dönt, hogy elköltözik otthonról. Az ő sorsát tárom teljes egészében az olvasóim elé: bőven lesz a történetben szerelem és család. Hosszú távon is az a tervem, mivel úgy érzem, a megjelent köteteim mellékszereplői új életre keltek a fejemben, hogy a számomra legkedvesebb karakterek saját könyvet kapnak” — mondja Krisztián.

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video