Nem siet, sokkal inkább kocog felfelé a lépcsőn a József Attila Színház művészbejárójánál Koltai Róbert. Ma este 396. alkalommal lesz Balfácánt vacsorára – a darab a színész szíve csücske, többek között azért is, mert egyik legjobb barátjával, Kern Andrással játszik benne. A másik színészlegenda már az előadás előtti kávéjét kortyolgatja a büfében, és miután üdvözli Robit, megkér bennünket: őt csak nagyon csöndesen beszéljük ki, mert nem akarja hallani, hogy régi barátja mit mond róla. „Kezdhetjük is akkor Andrissal – fordul hozzám suttogva Koltai Róbert. – Ez a zakó, ami rajtam van, valaha az övé volt. Imádja a zakókat, és amikor megunja valamelyiket, már hozza is nekem. Eddig összesen tizennégy darabot kaptam tőle. Szeretem őket, ráadásul méretben is pont jók! Neki tavaly megtetszett az egyik irhakabátom. Megkapta tőlem karácsonyra. Nos, ilyen a mi barátságunk. Mindketten erős személyiségek vagyunk, csodával határos módon mégis sok évtizede jól kijövünk. A színpadon együtt lenni pedig igazi csemege! Hogy futball-nyelven fogalmazzak: ha én be-ívelem a labdát, ő egész biztosan befejeli a kapuba.” Koltai Róbert örömmel kezdi sorolni, manapság is milyen sok színházi darabban játszik. Úgy érzi, ez az állandó agymunka sokat segít neki abban, hogy ha a teste netán öregszik is, lélekben, szellemben fiatal maradjon. „Érdekes ez az öregség – mondja halvány mosollyal.
Folytatás a Meglepetés magazinban!
