Egyszer, nagyon régen, kezdő újságíróként voltam nála. Az Arany János utcában lakott, és annak ellenére is kijött elém a gangra, hogy alig tudott járni. Mosolyogva integetett a korlátnak támaszkodva, majd körbevezetett az otthonában. A mai napig látom magam előtt a fényképeket, a szobrocskákat, a megsárgult leveleket és az embertelen mennyiségű könyvet. Schubert Éva szívott magába mindent, ami kultúra, négy nyelven beszélt – a mai napig az egyik legműveltebb magyar színésznőként tartják számon.
A férje rajongott érte
– Rengeteget olvasok – mondta akkor, óriási könyvtárát mutatva
– Leporolok régi szövegkönyveket, elmélyedek bennük, és mindről eszembe jut egy-egy szép emlék. Emlékszem, fiatal színésznőként épp kiléptem a takarásból, amikor éreztem, valamit húzok magam után a cipősarkammal. Alig vártam, hogy vége legyen a jelenetnek, mert tudtam, hogy a leendő férjem, az a szerelmes bolond valamit babrált a lábamon, mielőtt kimentem. Hát igazam volt, mert egy zsinóron egy tábla Tibi csokoládét kötött a cipőmhöz, amit ma is annyira, de annyira szeretek! Keveset kerestem annak idején a színházban, de a csokoládénak mindig bele kellett férni a szűkös költségvetésbe.
Schubert Évából mindig csak úgy áradtak a pozitív történetek. Ahol ő megjelent, ott mosoly fakadt, mindenkihez volt egy-két kedves szava. Ösztönösen érezte, mit kell mondani, hogy a másiknak jobb kedve legyen. Tőlem is megkérdezte, miért görbül lefelé a szám, mire bevallottam, hogy most szakítottam az első szerelmemmel. Azonnal megnyugtatott, hogy a második még jobb lesz. Neki is az vált be igazán. Imádott férjét, Verebes Károlyt a színpadon ismerte meg.
– A Sirályban játszottunk, és a szerep szerint hozzá kellett vágnom egy szelencét. Az előadás után azt mondta: »Éva, úgy a szívemhez vágta, hogy abban a pillanatban magába szerettem.« Később összeházasodtunk, és hamarosan megszületett a lányunk, Dóra – árulta el a színésznő, aki nagyon szerencsésnek érezte magát, amiért nemcsak a színpadon, hanem feleségként és anyaként is kiteljesedhetett.
Imádta a beteg öccsét
Erős, magabiztos nő volt, pedig az élete egyáltalán nem indult könnyen. Édesapja elhagyta a családját, édesanyja egyedül tartotta el őt és Down-szindrómás öccsét. A világháború idején Erdélybe menekültek, apácazárdában is élt, ahol angolkisasszonyok nevelték, méghozzá nagyon szigorúan, ő mégis jó érzéssel emlékezett azokra a megpróbáltatásokkal teli évekre.
– Csonka család voltunk, de édesanyánk mindenért kárpótolt bennünket – mesélte a színésznő.
– Esküszöm, az volt életem legszebb időszaka! Most bevillant egy kép: anyámmal és a rokonokkal feküdtünk a kert végében, és én a többiek szórakoztatására híres színészeket utánoztam. Ők pedig nevettek, hogy milyen jól csinálom. No, akkortájt gondoltunk először arra, hogy lehetnék színésznő.
![Down-szindrómás öccsét egész életében támogatta](https://meglepetes.hu/uploads/2022/07/central-0203196083.jpg)
Az akkori rendszerben azonban hátrányt jelentett, hogy Éva vallásos nevelésben részesült, így a kitűnő érettségije ellenére sem vették fel a főiskolára. Helyette gyors- és gépírónak tanult, és végül kalandosan, levelező tagozaton végezte el a színművészetit. Hamar kiderült, hogy a memóriája legendás, elképesztően könnyen tanult és formált magára szerepeket. Pályája csak ’56-ot követően bicsaklott meg kissé, mert bátran vállalta, hogy szimpatizál a forradalommal. Akkori színháza el is köszönt tőle, azonban ennek ellenére sem lett munkanélküli.
– Szerencsés vagyok, mert mindig, mindenhol szerettek – mesélte a színésznő.
Sosem panaszkodott
Nyugdíjas éveiben játszott, rendezett is. Aztán amikor betöltötte a hetvenet, történt vele egy szerencsétlen színpadi baleset, akkor kezdődtek a mozgásszervi gondjai.
– A próbák alatt kétszer is elestem, megműtötték a csípőmet, ami iszonyú fájdalommal járt. Azóta nehézkesebb a mozgás, és vannak napok, amikor rosszul viselem, hogy nem szaladgálhatok úgy, ahogy megszoktam, de ilyenkor a kezembe veszek egy jó könyvet, belefeledkezem a kultúrába, és eszembe jut, valójában milyen jó is, hogy teljes életet élhettem. El kell fogadnom, hogy most az emlékezés időszakában járok.
A színésznő szellemileg élete utolsó időszakában is elképesztően friss volt. Tanítványokat fogadott, kollégáival naphosszat dolgozott a saját otthonában. Aztán hirtelen jelentkezett nála a csontritkulás, ami előbb kerekesszékbe, majd ágyba kényszerítette. Otthon ápolták, szeretett lánya nap mint nap látogatta. Szörnyű fájdalmak gyötörték, ő mégsem panaszkodott.
– Egészséges vagyok, egészséges a magam módján – felelte, amikor a hogyléte felől érdeklődtek, aztán egyszer csak jött a hír, hogy 86 évesen örökre elaludt.
Fotók: Ványi Ákos, Archív, MTI