Sztárok

Korhatártalanul Endrei Judittal: Miért jó önkéntes munkát vállalni?

Mostanában gyakran hallom a környezetemből is, hogy mind többen vállalnak önkéntes munkát. Akit érzékenyen érint mások – idősek, betegek, gye­rekek – elesettsége, a környezetünk megóvása, az állatok védelme, annak érdemes csatlakozni valamely közösséghez, szervezethez, és feladatot vállalni.

Ezzel megadatik az a lehetőség, hogy nehéz élethelyzeteken, kiszolgáltatottságon, védtelenségen tudjunk változtatni, miközben a saját életünket is jobbá tehetjük.

Elmesélem egy kedves ismerősöm történetét. Néhány évvel ezelőtt szomorúan újságolta, hogy teljesen váratlanul, idő előtt nyugdíjba küldték. Nagyon fájt neki, szó szerint bele is betegedett. Kórházba került. Egy ideig nem hallottam róla, amikor pár hónap múlva hívott, örömtelien csengett a hangja. Elmondta, hogy csatlakozott egy egyesülethez, ahol a generációk egymáshoz közeledését segítik, sokat van fiatalok között, jól van, élvezi a munkát, az életet.

Egy másik ismerősöm pedig egy olyan alapítványban tevékenykedik, amelyik segít a támogatást kérő kisgyermekes családok otthonában a mindennapi tevékenységekben, nehézségek leküzdésében. Ő is a nyugdíjas életét teszi így gazdagabbá, aktívabbá.

És hogy miért jó még önkénteskedni? Mert munka közben nagyon sok hasonlóan gondolkodó emberrel megismerkedhetünk, új barátságokat is köthetünk, fiatalabbakkal, velünk egykorúakkal. Segíteni mások­nak – amikor a leginkább szükségük van rá – része kell, hogy legyen az életünknek. Mindennél fontosabb, hogy jó érzéssel töltsön el bennünket az, amit csi­nálunk.

Az önkéntesség nagyszerű módja annak, hogy átértékeljük, értékeljük a saját életünket, helyzetünket. Ilyenkor még azt is megláthatjuk, hogy a mi problémáink sokszor egészen egyszerűen eltörpülnek azokéi mellett, akiken segítünk. Így azzal, hogy képesek vagyunk másokra figyelni, másokért tenni, azt is megérthetjük, hogy a mi önkéntes vállalásunk igenis jelentős a világban.

Szeretettel: Judit

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete