Húszéves újságírói pályám alatt nem láttam még egy ennyire összeillő művészházaspárt. Ha Szilvia elkezdett egy mondatot, Laci befejezte, miközben kettejük természete, akár a tűz és a víz. A zongoraművésznőből áradt az élet, a temperamentum, a szenvedély, a színművész pedig ott volt mellette, és a maga bölcs, csöndes mondataival csitította a szelet ezen a viharzó tengeren. Nem csoda, hogy miután Tahi Tóth László örökre elment, Szilviát valósággal magába zárta a gyász.
Gyógyulni utazott Indiába
Pedig próbált ő élni! Hiszen Laci is ezt akarta volna. Utazott, sok időt töltött a barátaival, fellépett, különböző műsorokban szerepelt, nagy terveket dédelgetett – a külső szemlélőnek úgy tűnhetett, ahogy telt az idő, Szilviának sikerült megtöltenie a mindennapokat új tartalommal. Csupán olykor-olykor írt egy-egy Lacinak vagy Laciról szóló, személyes hangvételű, megemlékező posztot a közösségi oldalán. Tavaly ősszel mi is elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy felkeressük az özvegyet, mesélje el az olvasóknak, hogyan alakult az élete. A tőle megszokott kedvességgel kért egy kis időt, de amikor az általa megadott napon kerestük, már nem vette fel a telefont.
Gondoltuk, nagyon elfoglalt, aztán nem sokkal később érkeztek a képek, amelyek arról tanúskodtak, hogy a művésznő – ahogyan ő maga fogalmazott – egy „titkos küldetés” miatt Indiába utazott. Jógázott, meditált, töltődött és a bejelentkezéseiben többször kiemelte, milyen csodás, gyógyító energiák vannak Ázsiában. Hazatérése után ismét megkerestük, de már csak írásban válaszolt: sajnos egészségügyi gondja van, frissen operálták, ígérte, amint jobban lesz, jelentkezik. Nem jelentkezett soha többé, és most, hogy február 22-én a hospice-házban örökre lehunyta a szemét, mind az őszi utazása, mind a velünk váltott levelei új értelmet kaptak. Nem tudjuk, vajon Szilvia a gyógyulás reményében utazott Indiába, vagy azért, mert pontosan tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg, és még mielőtt a helyzet igazán rosszra fordult volna, valóra akarta váltani élete nagy álmát. Abban bízunk, bármi is volt a cél, megtalálta a belső békéjét.
László óvta-védte szíve hölgyét
Különleges páros voltak. Mindkettőjük erősen spirituális beállítottságú, beszédstílusuk és jelenlétük is olyan volt, mintha egy másik korból érkeztek volna. Azokból az időkből, amikor a hölgyek még csipkenapernyővel sétálgattak a kertben, karjukat az urakéba fűzve, akik udvaroltak nekik, és este táncra kérték őket a bálon. Mélyen szerették egymást, és erős lelki kapcsolat volt köztük, a távolból is megérezték, ha valami történt a másikkal.
„Laci általában nagyon jól ráérez, ha veszély közeleg, és képes halálra izgulni magát – mesélte korábban Szilvia a Meglepetésnek. – Megesett, hogy Olaszországban voltam, s felhívott, hogy vigyázzak a holmimra, nehogy kiraboljanak. Még aznap este megfosztottak minden pénzemtől és iratomtól. Ha a férjemnek rossz előérzete támad, ma már én is aggódni kezdek” – mondta akkor. A színművész úgy vélte, a fokozott odafigyelése Szilvia szórakozott természetéből fakad. Élete minden percében óvni, vigyázni akarta szíve hölgyét.
„Az ilyesmi együtt jár azzal, ha az ember olyan kreatív, önálló, pezsgő egyéniségű nőt választ, amilyen az én feleségem” – tette hozzá akkor büszkén Tahi Tóth László, aki huszonöt éven át élt Szilviával boldog házasságban. A szakmájuk miatt gyakran voltak egymástól távol, hiszen a zongoraművésznő világszerte koncertezett, a színész pedig a Vígszínházban játszott, kapcsolatuk azonban nem gyengült meg. Nem kezdte ki távolság, intrika, féltékenység – kétségkívül összetartoztak.
Mosolygott, de belül szenvedett
Annak idején már az első randevújuk is egy szakrális kegyhelyre vezetett. „Dobogókőre indultunk kirándulni – mesélte Szilvia. – Meghatározó pillanat volt, amikor rám záródott az autójában a biztonsági öv, hiszen azóta is Laci az én lelkem őrzője, a biztonságom.” Azzal tehát, hogy Tahi Tóth László távozott az életből, Szilvia az érzelmi biztonságát veszítette el. Hiába vette körül szerető család és a barátok, imádott férje nélkül nem találta a helyét. Mosolygott a világra, miközben a lelkében rettenetesen szenvedhetett.
„A lélek torzulásai és betegségei érzésem szerint egészségtelen állapotot hoznak létre, ily módon egyenes úton vezetnek a testi betegségek kialakulásához, olyannyira, hogy a test azon pontján jelennek meg a tünetek, amelyek analógiában állnak a lélek bajaival” – mondta a művésznő egykor Bauer Teri természetgyógyász Csevegéseim című könyvében, és ezek a mondatok valójában magyarázatot is adnak hirtelen távozására. Küzdött az alattomos betegséggel, amíg csak teste-lelke bírta, de képtelen volt feldolgozni a férje halálát. Tudat alatt talán azt látta az egyetlen megoldásnak, ha egy másik világban újra együtt lehetnek. Látom is őket magam előtt, amint sétálgatnak egy csodálatos kertben, szikrázó napsütésben, egymásba karolva, a csipkenapernyő alatt. Hallom a madárcsicsergést és valami csobogást. Hát persze! Szilvia már tölti is a férjének porcelánkannából a teát.
Fotó: Schumy Csaba, Szabolcs László, Archív
Forrás: Meglepetés magazin archívum, Bauer Teri: Csevegéseim
