Mosolygós kamasz fiú nyitja ki előttünk a hódmezővásárhelyi orvosi rendelő ajtaját. Arcán egyből feltűnik az elégedettség; a karján pedig az a különös (szerinte varázs-)karkötő, amit hetek óta visel. „Nem volt okom rá, hogy levágjam, hiszen azóta nem gyújtottam rá – mondja a tizenéves, és arra kér, az arcát ne mutassuk. – Kinga nénihez szaladtam be, gondolom, maguk is hozzá jöttek” – mondja a srác, majd szalad is, mi pedig átlépjük a rendelő ajtaját, ahol dr. Fejes Kinga vár bennünket. „Máig emlékszem arra a páciensemre, aki 25 évvel ezelőtt már túl volt az operáción, és egy lyuk tátongott a nyakán – de a nem bírta megállni, hogy a vizsgálat előtt ne gyújtson rá. Nem vagyok rá büszke, de magamból kikelve azt mondtam neki: ha azok után, hogy beküldtem műtétre, és kapott egy újabb esélyt az életre, sem érdekli, hogy mi van az egészségével, akkor miért jött ide; ne tegye többé!” – kezd bele történetébe az egyébként halk szavú, ám annál határozottabb fül-orr-gégész szakorvos, aki a fiataloknak tartott előadásain is épp ilyen céltudatos. „Másképpen nem lehet – mondja. – Eredetileg tanár szerettem volna lenni, de nagyon szigorú vagyok, így inkább orvos lettem. Amióta viszont járom az országot és gyerekekkel foglalkozom, érzem, mindkét vágyam valóra vált.” Kinga kezdetben csak helyben tartotta leszoktató kurzusait, 6 éve viszont az ország távolabbi szegleteibe is elutazik, hogy füstmentessé tegye. „Én nem egy leszoktató orvos, hanem egy elszánt harcos vagyok, ha cigarettáról van szó – szögezi le. – Éppen ezért határoztam el, hogy az álságos, pénzbeszedő leszoktató kurzusok helyett azoknak a fiataloknak tartok ingyenes előadásokat, akik még megfoghatók, van esélyük a leszokásra vagy arra, hogy rá se szokjanak a cigire. Nem tapaszt, nem gyógyszert, hanem bármilyen furcsa: információt adok a kezükbe. Az elején persze senki nem figyel, megy a zsongás, de amikor megkérem őket, hogy egy vékony szívószálon át próbáljanak meg levegőt venni – hiszen ezt érzi egy tüdőbeteg is –, majd ha ez megy, akkor még guggoljanak is hozzá húszat – már nem nevetnek. Amikor pedig előkerülnek a kemény képek, amik a dohányzás hatásait mutatják be, már mindenki megrökönyödik. Tudom, ilyen van a cigarettásdobozokon is, ez önmagában nem nagy szám, de nálam nem csak ezt kapják, hanem elmesélem annak a személyes történetét, akivel így találkoztam, és ebbe halt bele. És ebben az a legszörnyűbb, hogy amíg a képek csak ijesztgetnek, ezek a történetek egytől-egyig igazak. Egy fiatal el sem tudja képzelni, hogy egyszer megöregszik; hogy kapott egy testet, de ha tönkreteszi, nem tudja megvalósítani az álmait. Nem gyógymódot adok, hanem megpróbálok meghökkenteni a történeteimmel, amik, ha személyesek, hatnak mindenkire.”
„Végignéztem a haláltusájukat”
Ezek után jogosan merül fel a kérdés: vajon milyen sztorik lappangnak a doktornő múltjában? „Persze, hogy én is kipróbáltam. 11-12 éves voltam. A szüleim – akik soha egyetlen szálat sem szívtak – elmentek otthonról, én pedig rátaláltam egy dobozra a polcon, ami az egyik baráti összejövetel után maradt ott. Emlékszem: a kis egy méterszer egyméteres, zárt ablakú WC-ben gyújtottam rá, abban a lakásban, ahol senki nem dohányzott, így meglepő lett volna, ha hazaérkezés után nem érezték volna rajtam a cigaretta füstjét. Rákérdeztek, mit tettem – én pedig színt vallottam. Hatalmas szerencsém volt, mert tényleg nem esett jól; fuldokoltam tőle, ami később is mindig felidéződött, amikor a nagymamához mentem, aki szintén szeretett füstölni. Persze igazán csak akkor ébredtem rá, hogy más bajt is okoz a köhögésen kívül, amikor a családban az anyukámon és rajtam kívül mindenki beteg lett. Nőgyógyászati, vastagbél-, emlőtumor, és még tüdődaganatos is volt. Szörnyű volt végignézni a haláltusájukat; ráadásul tudtam, minderről a szenvedélyük tehet – sóhajt mélyet Kinga, majd egy nagy levegő után belekezd abba a történetbe is, ami a legnagyobb drámát okozta az életében, és kis híján tragédiába torkollt.
„Ők is vigyáznak rám!”
„Másodjára az orvosi egyetem után, a szakvizsgára készülve kísértett meg a cigaretta. Irigykedtem a szobatársaimra, hogy két tétel között kimehetnek dohányozni egyet. Miért ne tehetném én is – gondoltam, de mégis lebeszéltem magam róla. Aztán e nélkül is rosszul lettem, csináltattam egy laborvizsgálatot, és egy napon derült ki, hogy pajzsmirigybeteg vagyok, és hogy kisbabát várok. Itt azonban még nem ért véget a dráma, hiszen a babvárás is nehézkes volt; emberfeletti küzdelem folyt ezért az új életért – idézi fel könnyes szemmel a doktornő. – De megszületett! Igaz, az anyaméhen belül gyógyult nyúlajakkal, de a kezemben tarthattam. Ma már csak egy halvány heg jelzi mindezt, és egy végtelenül jóképű és okos férfi vált belőle, de máig tudom: amikor az arclemezek találkoznak, akkor 9-10 hetes a magzat, és egyetlen szál cigarettán is múlik, hogy belefüstölök-e ebbe a folyamatba. Én pontosan ekkor akartam a vizsgák okozta stressz miatt rágyújtani, amit, ha megteszek, biztos, hogy nem tudok magamnak megbocsájtani. Ezért is harcolok immáron negyed évszázada olyan elhivatottan a cigaretta ellen; hogy hozzám hasonlóan más se hozzon olyan döntést, amit utána már nem lehet visszafordítani. Ezért járom a saját pénzemen az országot, készíttettem a karkötőket, és tartom a gyerekeknek az előadásokat. Amikor az a srác, akivel befelé jövet találkoztatok, két héttel az előadás után azzal köszöntött a váróban: »Doktornő, hoztam a haverjaimat, kérem, vizsgálja meg őket, és mondja el nekik is, amit nekem mondott, mert ők is dohányoznak, és nem akarom, hogy bajuk legyen. Azóta egy szálat sem szívtam, és a többieket is lebeszélem róla! Egyszer kértem tőlük egy szálat. Viccből. De nem adtak. Ők is vigyáznak rám!« – Ezek után nem találtam szavakat! Remélem, nem vették észre, hogy könnyes lett a szemem…”
Másoknak sem lehetetlen!
Kinga persze nem csak a fiataloknak, a felnőtteknek is segít; így azoknak is szívesen ad tippet, akik még nem szegték meg azt az újévi fogadalmat, hogy leszoknak a cigarettáról. „Minden dohányos pótol valamit, ráadásul mindenki mást, így egyféle leszoktatás sem létezik. Az viszont szinte mindig beválik, ha megkeressük a probléma gyökerét, és azt próbáljuk meg helyrehozni, de az is jó taktika, ha nem számunkra kedves dolgokkal pótoljuk a nikotin utáni vágyunkat. Az édesség — ami még örömet is ad, önmagában nem jó megoldás, hiszen akkor arra szokik rá, és azért hízik meg. Aki le akar szokni, minden egyes szál helyett tisztítson meg egy sárgarépát, és azt rágja el. Napi 20 répapucolás és néhány hét után biztosra veszem, hogy egy életre elmegy a kedve a rituáléktól!”
