Dunakeszin, Gere Ildikó otthonában Cuni, a kis york-shire terrier három napon át reggeltől estig az ajtóban ült, hűségesen várta haza a gazdáját. Aki nem jött. A kiskutya tapodtat sem mozdult a bejárat elől, rendkívül izgatottan viselkedett, sehogy sem lehetett megnyugtatni. Amikor az asszony végre hazatért, a kiskutya olyan kitörő örömmel fogadta őt, mintha ezer éve nem látták volna egymást. Ildi 37 éves koráig kereste a helyét a világban, az ikergyerekeivel hétéves korukig gyesen volt, majd amikor a kicsik iskolába mentek, előbb ingatlanügynök, majd virágárus lett. „Hat évvel ezelőtt, október végén megkért a barátnőm, hogy segítsek neki a virágboltban, aztán nála ragadtam. Amikor ő felhagyott az árusítással, kibéreltem tőle az üzletet –meséli Ildi. – Nem féltem a feladattól, hiszen vidéki lány vagyok, jól ismertem a virágokat. Hamar megtanultam koszorút kötni, asztali díszt, csokrot készíteni.” Ildi számára az a március huszadikai kedd is pont ugyanúgy indult, mint a többi nap. Fél hatkor csörgött a vekker, álmosan kibotorkált a konyhába, megitta a kávéját, majd fel-ébresztette az ikergyerekeit, a 17 éves Patríciát és Ádámot. Aztán autóba ült, és elindult a munkahelyére, a Megyeri úti temetőhöz, a virágboltba. Miközben kipakolta az üzlet elé a krizantémot, a szegfűt, a koszorút és a selyemvirágot, pár lépésre tőle füstöt okádó, hatalmas teherautók, buszok dübörögtek. Mindenki rohant. Ildi csak akkor pihent egy szusszanásnyit, amikor az üzletsor túlsó felében dolgozó édesanyja átszaladt hozzá kávézni. Pár perccel később az idős nő már fordult is ki az ajtón, lánya pedig beállt az asztal mögé, hogy árut rendeljen.
Úgy érezte, rászakadt az ég
„Egy csattanásra kaptam fel a fejem, az ajtó felé lép-tem, majd egy sárga villanást láttam – mondja Ildi. – A jobbról érkező szemetesautó áttörte az üzlet utcai frontját, a törmelék a virágállványokkal együtt hátra repített a bolt sarkába. Úgy éreztem, rám szakadt az ég. Ki innen, ki innen… Csak ez járt a fejemben. Négykézláb kimásztam a romok alól, az arcom csupa vér volt. Az utcáról visszanéztem, és sokkot kaptam a látványtól. Az üzlet közepén a teherautó valamin fennakadt, miközben a motorja bömbölt, a kereke füstölve pörgött, mint a veszedelem. Ugyanis az eszméletét vesztett sofőr tovább nyomta a gázpedált. Közben valami kigyulladt az üzletben, a törött vezetékből a fejemre spriccelt a víz. A riadalomra az anyukám is átszaladt, kihozta a romok alól a táskámat. Kisvártatva megérkeztek a mentők, gerincmerevítőt adtak rám, speciális ágyra emeltek, és szirénázva száguldottunk a kórházba. Ott már vártak az orvosok, leszedték rólam az üvegcserepeket, a törmeléket, és tetőtől talpig megvizsgáltak. Az arcomat több öltéssel varrták össze, a bal karom több helyen eltört, az ínszalagok elszakadtak, meg kellett műteni. Amikor magamhoz tértem, sírva fakadtam a gondolatra: miből tartom el a családomat? Hiszen négy éve egyedül nevelem a gyerekeimet, ez a virágbolt volt a munkám, az életem.”
Miért épp velük történt mindez?
Eközben Ildi lánya, Patrícia az iskolapadban, énekórán ült, amikor váratlanul megcsörrent a telefonja. A nagymama hívta. Patri csodálkozott, hiszen a nagyi iskola alatt nem szokott neki telefonálni. Felvette. Az asszony Patrinak zaklatott hangon elhadarta, hogy édesanyját baleset érte, épp most viszik el a mentők. Ugyanabban a percben a lány ikertestvére, Ádám otthon bekapcsolta a tévét. A híradó műsorvezetője szenvtelen hangon közölte, hogy az újpesti Megyeri úti temetőnél egy szemetesautó fékezés nélkül belerohant egy virágboltba, az eladó súlyos sérüléseket szenvedett. Ádám döbbenten nézte a képsorokat, felismerte a virágboltot, ahol az édesanyja dolgozott. A helyszínre rohant, de csak a nagymamát találta ott. Tőle tudta meg, melyik kórházban keresse az édesanyját. „Anyát a műtő bejárata előtt, kerekesszékben ülve találtuk meg. Véres volt az arca, a haja – emlékezik Patri. – Nem értettem, miért épp velünk történt mindez? Kiborultam. Eszembe jutott, hogy abban a balesetben akár meg is halhatott volna az én anyukám… Aztán rájöttem, hogy mennyire kiszámíthatatlan a sors. Nincs tekintettel semmire, bármikor elvehet tőlünk mindent: az otthonunkat, a szerettünk életét. Anya kiszolgáltatottá vált, számára olyan egyszerű dolgok, mint a fürdés, a hajmosás, az öltözködés, de még egy cipő felhúzása is szinte megoldhatatlan nehézséget okoz. Sok mindenen túl vagyunk már, de most még erősebb lett a családunk. A baleset óta még jobban örülök, hogy anya mellett lehetek, lesem a kívánságát, próbálom el-viselhetőbbé tenni az életét.”
Pszichológusra van szüksége
Az autók zajára Gere Ildikó ma is összerezzen az utcán. Esténként fájdalomcsillapítókkal alszik, de álmában újra látja a bömbölve érkező nagy sárga teherautót, hallja a becsapódást, érzi az égett gumi szagát. Az anya tudja, hogy a teljes gyógyuláshoz hamarosan fel kell keresnie egy pszichológust.
