Sztár

Minden háziasszony ilyenről álmodik: így néz ki Sárközi Ákos otthoni konyhája

Stílusos homokszínű bútorok, antik bronz hatású munkalapok, hasznos rejtett tárolók és mindenre kiterjedő elegancia. Sárközi Ákos is rajongja az új konyháját.

Stílusos homokszínű bútorok, antik bronz hatású munkalapok, hasznos rejtett tárolók és mindenre kiterjedő elegancia. Röviden így lehetne jellemezni Sárközi Ákos új konyháját, amelyhez még egy maximálisan kihasznált rejtett kamra is tartozik. A Michelin-csillagos séf a Konyhaszakértő segítségét kérte álmai konyhájának megvalósításában, amit bevallása szerint mostanra sikerült teljesen belakniuk.

Sárközi Ákosnak és feleségének, Sárközi Évinek nem meglepő módon az egyik legfontosabb terep az életében a konyha. Amellett, hogy a Michelin-csillagos séf szakmájából adódóan a fél életét a konyhában tölti, otthonukban is központi szerepet tölt be ez a helyiség, hiszen már a gyerekek is elkezdtek ismerkedni a főzés tudományával.

sárközi ákos konyhája otthon

A sztárpár a közelmúltban döntött a konyhájuk felújítása mellett. A legapróbb részletekig szerettek volna megtervezni, ezért a legprofibb szakemberek segítségét kérték. Mivel elmondásuk szerint mindketten vizuális típusok, szükségük volt egy olyan látványtervre is. Ez pontosan visszaadta azt, amit végül a valóságban is megtapasztalhattak.

A különleges utazáson a Konyhaszakértő kísérte őket végig, az eredmény pedig olyan bámulatos lett, hogy arra még Sárközi Ákos is csettintett. Minderről ő maga mesélt a konyhát bemutató videós sorozatban.

Látványos extrák is bekerültek a modern konyhába

Mivel a közismert séf szereti a kontrasztot a konyhában, a homokszínű bútorlapokat bronzhatású munkalapokkal párosították, egyes szekrények pedig fekete üvegajtókat kaptak belső világítással.

„Sok vendéget fogadunk, így amikor valaki belép, rögtön ezt a blokkot veszi észre a fényekkel és a borhűtővel. Ez az elegáns hangulat megadja a varázsát az egésznek. Nincsenek fogantyúk az ajtón, hanem csak meg kell nyomni és bele kell pakolni, amit szeretnénk. Ráadásul az ajtó visszahúzza magát, nincs az, hogy odamegyek, aztán nyitva felejtem. A borhűtő pedig temperált, különböző hőfokokat lehet beállítani polconként. Menő egység lett” – mutatott rá a videóban Sárközi Ákos.

Kiemelte, a személyre szóló géptanácsadásnak köszönhetően a konyha központi eleme a sütő lett. Ez alatt két rendszerezőt is kialakítottak az edényeknek és a sütő összes tartozékának, hogy ne kelljen mindig mindent keresgélniük. A séf elmondása szerint ez sokat segít neki, hogy mindig egységben tudjon gondolkodni a főzés közben.

Sárközi Ákos arról is beszélt, sarkalatos pont számára, hogy az indukciós főzőlap ne legyen nyomógombos, ezért a tervező-kivitelező cég ötlete nyomán tekerhető gombokkal állíthatja a zónákat. Emellett egy különleges páraelszívó lett a főzőlapba építve, ami a séf szerint kifejezetten halk, és nem is foglal túl sok helyet, mégis remekül ellátja a funkcióját.

A konyha látványos eleme még a nagyon széles és mély mosogató medence, amelybe akár egy tepsi is könnyen belefér, így nem kell annyit bajlódni a mosogatással. A szelektív hulladékgyűjtést pedig egy szintén méretes, lábbal is könnyen kihúzható dupla kuka teszi számukra lehetővé.

A hűtőt Sárközi Ákos kifejezett kérésére körbeépítették, mellette pedig meglepetésként egy szűk tárolót alakítottak ki nekik, ahol elfér a konyha tisztán tartásához szükséges partvis, fellépő és lapát is. A séf kedvenc része pedig a konyhához tartozó rejtett kamra lett, ami kisgéptárolóként funkcionál.

Fotó: Konyhaszakértő