Válása után heti váltásban neveli a fiát Vágó Piros: „Nehéz ez elválás, de az apukájánál is jól érzi magát”

Az életközépi válságon már túl van, pontosan tudja, mire vágyik, és azt is, mi teszi igazán boldoggá. Közben a 17 éves fiát, Zalánt neveli, és úgy érzi, a kamaszkor sokkal kevesebb kihívást tartogat, mint amire korábban számított.

„Alapvetően jól vagyok. Nálam ez azért nehéz kérdés, mert nagyon megélem a mindennapokat. Régebben könnyebben ki tudott billenteni az egyensúlyomból egy rosszabb dolog, de ezt megtanultam kezelni. Ötven felett az ember jobban ismeri önmagát: könnyebben megbirkózik a nehezebb helyzetekkel, és a gyengeségeit is elfogadja. Egyre tisztábban látja azt is, mi az, ami örömet ad és feltölti – nálam ilyen a főzés és a mozgás.”

50 fölött az önismeret útjára lépett

Több mint tíz éve kezdett el komolyabban foglalkozni önmagával.

„Elkezdtem mélyebben elgondolkodni azon, mi miért történik, és hogy miért vonzok be újra és újra hasonló helyzeteket. Az ember előbb-utóbb kénytelen feltenni ezeket a kérdéseket, az önismeretet nem lehet megspórolni. Nem könnyű megtalálni, hol van a gyökere egy-egy elakadásnak, és azzal szembenézni komoly munka” – meséli Piros, aki néhány évvel ezelőtt a saját életében is kénytelen volt feltenni ezeket a kérdéseket.

„Nem értettem, mi bajom van, amikor otthagytam a rádiózást. Egyszerűen nem találtam benne örömet. A végére akartam járni, mert éreztem, hogy valami hiányzik: vágytam valami kreatívra, arra, hogy a kezemmel alkothassak.

Aztán pár hónap elteltével ráeszméltem, hogy kiégtem, miközben az életközépi válságot is megéltem.

Szinte fellélegeztem, hogy csak erről van szó, és elkezdtem rajta dolgozni. Amíg nem tudtam, mi történik velem, kerestem az utat és ostoroztam magam. Ahogy túljutottam ezen az időszakon, jött a gasztronómia, ami elkezdett újra feltölteni. Rájöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, és onnantól kezdve már vissza tudtam engedni az életembe a rádiózást is. Így meg főleg, hogy gasztronómiai magazint is vezetek.”

Heti váltásban: Zalán egy hetet Pirosnál, egy hetet az apukájánál tölt

Zalán 17 éves, de még mindig szívesen tölt időtaz édesanyjával (Forrás: Archív)

Zalán már tizenhét éves. Ebben a korban a fiatalok már nem szívesen mutatkoznak a szüleikkel, de Piros szerencsés.

„Oltári nagy mákom van a fiammal. Szinte vártam, hogy jönnek majd a kamaszkori kilengések, de szerencsére nem így lett, Zalán tök jó fej. Nagy dolognak tartom, hogy még mindig szívesen jön velem kirándulni, biciklizni, közös programokra. Tavaly egyszer meg is jegyeztem, hogy lehet, ez az utolsó ilyen, mert inkább a haverokkal megy majd, mire őszinte csodálkozással nézett rám.

Nem érette, miért gondolok ilyet, majd rögtön rávágta: »de hát én szeretek veled jönni-menni.« Nagyon jólesett”

– mondja a műsorvezető, aki néhány évvel ezelőtt vált el gyermeke apjától.

„Van köztünk egy működő rendszer: egy hetet az édesapjával van, egy hetet velem. Néha nehéz az elválás, mert annyira egy hullámhosszon rezgünk, de közben azt is jó látni, hogy az apukájánál is jól érzi magát. A fiammal mindketten levegős jegyűek vagyunk, van egy alaphabitus, amiben hasonlítunk.

Ugyanakkor ő sokkal kockább nálam, kevésbé spontán, és ezt nekem is meg kellett tanulnom elfogadni.”

Máshogy nevel, mint a szülei

Piros szerint a gyereknevelésben elkerülhetetlen, hogy a saját múltunkhoz is visszanyúljunk.

„Sokáig nem voltam lázadó alkat, volt egyfajta kötelességtudat bennem, nem kellett noszogatni a tanulásra. Érdekes módon a fia­mat sem kell, nála is magától jön ez a belső fegyelem. Engem ebben a korban elég erős korlátok közé szorítottak, amelyekhez anyukám makacsul ragaszkodott. Ehhez képest mi már jóval megengedőbbek vagyunk, mert emlékszem, milyen érzés volt akkor. Ez is kicsit az önismeret része, visszalapozni a saját életünkben az adott korhoz” – meséli a rádiós, akinek az egyik legfontosabb, hogy fia megtalálja a saját útját.

„Próbálom elérni nála, hogy merjen a szívére hallgatni. Jó, ha mérlegeli azt is, mit súg az esze, de legalább ilyen fontos, hogy meghallja, mi hajtja igazán belülről, és hogy meg tudja teremteni ezt az egyensúlyt.

Valahol azt is meg kell engedni a sorsnak, hogy diktálja a tempót, hogy mutassa az utat.

Mert ha valaki a helyén van, és azt csinálja, amit szeret, akkor nem gördülnek folyamatosan megoldandó problémák elé. Ha viszont nagyon letér az útjáról, akkor egyre nehezebb kőtömböket kell átugrania. Ezt én is megtapasztaltam.”

Fotó: Archív