Az idén 78 esztendős Makray Katalin szó szerint beleszületett a történelembe, és később sportolói, televíziós és férje oldalán közéleti szerepvállalásai miatt ő maga is a részévé vált. Élete során egyetlen célja volt: bárhova röpítette is a sors, „szomszéd lány” akart maradni, és büszke arra, hogy soha nem fertőzte meg a lelkét a hatalmi elit.
Szegény, de boldog gyerekkora volt
Amikor édesanyja Katalinnal volt várandós, édesapja éppen a fronton harcolt. „Apám kilenc nappal a megszületésem előtt fogságba esett, és csak 1949-ben szabadult, négyéves voltam, amikor megismertem. Nagyapám a várandós anyámmal és a két bátyámmal menekült a szovjetek elől. Vasváron jöttek rá anyámra a szülési fájdalmak, abban az épületben, ahol annak idején aláírták a vasvári békét. No, nem a díszteremben láttam meg a napvilágot, ahol a béke köttetett, hanem – a családi legendárium szerint – egy melléképületben” – mesélte Katalin egy interjúban, majd hozzátette, vidéki születése ellenére a fővárosban nőtt fel.
„Egy hatalmas polgári lakásban, csak éppen hetes társbérletben. Kisemmizett emberek, akkor már a Hortobágyra kitelepített nagyapám is ott volt velünk, szóval így. És mégis boldog gyerekkorom volt. Imádtam tornázni, Trebitsch Joli néninél kezdtem a Szentkirályi utcában, aki látta, hogy tehetséges vagyok.”
Katalin 1962-ben került be a prágai felemás korlát döntőjébe. Ez az eredmény remek alap volt számára a tokiói olimpiához, ahol felemás korláton ezüstérmet szerzett. „Olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna fogatni velem. (…) Bőgtem a dobogón örömömben, mint egy kisbaba. Ellentétben az elhíresült mondással, azt vallom, hogy sírni nem csak a győztesnek szabad. Mert boldogságában mindenki elérzékenyülhet” – vallotta egy beszélgetésben.
Három lány és egy zászlóalj anyukája
Férjével, Schmitt Pál volt köztársasági elnökkel annak idején a tatai edzőtáborban ismerkedett meg. „Én 17 éves gimnazista voltam, Pali 20, 1962-t írtunk. Beszélgettünk, de semmi több, csak amikor vége lett a nyárnak és elkezdődött a suli, mondtam a barátnőimnek, hogy találkoztam egy csinos fiúval, aki nagyon tetszik. Az olimpia évében Pali már udvarolgatott nekem, Tokióba ő még nem jutott ki. Aztán komolyra fordultak a dolgok, és 1966. július 23-án megesküdtünk. Alexa egy évre rá született. Mexikóvárosban úgy lettem másodszor is az olimpiai csapatunk tagja, hogy a lányom egyéves volt. Nagyon örültem, hogy Palival együtt szerepeltünk az olimpián, ahol ő először volt aranyérmes a csapattal.”
Ezek után Katalin befejezte a versenyzést, és még két gyermekük született: Petra és Gréta. Férje közben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lett, később madridi és berni nagykövet. „Sokat utaztam vele, így volt időm megszokni a közszereplést, de first lady sosem voltam, én csupán a köztársasági elnök feleségeként igyekeztem megfelelni az elvárásoknak a haza szolgálatában. Mindvégig megpróbáltam Makray Katalin maradni, önmagamat adni, még ha estélyi ruhát kellett is felvennem. Mostanában is vannak nemcsak protokollfeladataim, hanem igazi szívügyeim is. Talán az egyik legnemesebb számomra a katonai felmenőim miatt, hogy a 2011-ben újjáalakult Ludovika Akadémia Zászlóalj zászlóanyja lehetek” – nyilatkozta büszkén.
Szerette a tévétornát és az aerobikot
Jó érzéssel emlékszik vissza arra az időszakra is, amikor gyerekeivel csaknem tíz éven át láthattuk őt a Tévétorna című műsorban. „A mai napig emlegetik. A legkisebb lányomról valahányszor kiderül, hogy ő az, akivel esténként együtt tornáztak, felkiáltanak az emberek: emlékszem! És persze az idősebbek körében is nagyon népszerű műsor volt” – mondta egy lapnak néhány éve Katalin, akit hazánkban az aerobik egyik meghonosítójaként is számontartanak.
„Magam is vezettem ilyen órákat, amikor már abbahagytam a versenytornát. Egyszer eljutott hozzám a hír, hogy ebből az aerobik néptornából már létezik verseny. Engem is megkerestek, és lefordítottuk a szabályokat, megalapítottuk a sportágat. Azóta rendkívül sikeres lett Magyarországon a versenyaerobik, a szabadidős aerobiknak meg töretlen a népszerűsége” – mesélte a ma már hat unokával büszkélkedő nagymama, aki az egész családjának továbbadta a sport szeretetét.
Forrás: pannonhirnok.com, Magyar Nemzet • Fotó: Gálos Mihály Samu, Vörös Szilárd, Archív, Fortepan/Magyar Hírek folyóirat, Fortepan/Bojár Sándor
