Címlapsztori Sztár

A támadások ellenére jól szerepelnek a Magyarország, szeretlek! csapatkapitányai: „Új fejezet az életünkben”

Év elején még vegyes fogadtatás övezte a nagy sikerű vetélkedő új műsorvezetőjét és csapatkapitányait. Azóta azonban sok minden megváltozott: mára sikerült elnyerniük a nézők szimpátiáját.
kiss ernő zsolt, nagy adri, vida péter magyarország, szeretlek

Kiss Ernő Zsolt: „Új fejezet kezdődött az életünkben, hálás vagyok”

A színész-műsorvezetőnek régi álma volt, hogy vetélkedőt vezessen.

„Lehet, ha rámenősebb vagyok, már előrébb lennék, és már rég ehhez hasonló műsorokat vezetnék. Az eddigi életemben én mindenért megdolgoztam. Ez egy új fejezet az életemben, életünkben, amiért nem lehetek elég hálás” – mondta Ernő, aki feleségével, Nyári Darinkával és lányukkal, Zoéval Pomázon él. Próbálják megtalálni az egyensúlyt a munka és a magánélet között.

„Hajlamosak vagyunk túlvállalni magunkat.

Nemcsak azért, mert a munkánk a hobbink és a szenvedélyünk is, hanem mert bírjuk a gyűrődést. Viszont be kellett látnunk, hogy már nem vagyunk húszévesek, és mielőtt még kiégnénk, muszáj változtatni. Tudatosan figyelünk arra, hogy ne menjünk bele egy őrült mókuskerékbe, ami a családi életünk rovására megy.”

Zuzu a szüleihez hasonlóan nagyon céltudatos.

Kiss ernő zsolt magyarország, szeretlek
Kiss Ernő zsolt hálás a műsorért Forrás MTVA Csondor Kinga

„Nem kell őt noszogatni, hogy tanuljon. A fejébe vette, hogy Koreában akar egyetemre járni, ahhoz meg elengedhetetlen, hogy egy jó középiskolába kerüljön. Mi persze támogatjuk, ahogy csak tudjuk. Céltudatos kiscsaj, az már egyszer biztos. Van, hogy rá kell szólni: pihenjen. De hát ebből is látszik, olyan, mint a szülei. Le sem tagadhatnánk egymást” – mesélte Ernő, aki feleségével együtt a gyereknevelésben azt tartja a legfontosabbnak, hogy kiépítsék a bizalmat.

Ha problémája van, mi legyünk az elsők a gyorshívó listáján, és érezze, hogy mellette vagyunk.

A családi összetartás, az elfogadás, a másik megértése szintén nagyon fontos dolgok, amelyeket szeretnénk átadni neki, és a tanulás jelentőségéről is sokat beszélgetünk.”

Még több igazi magyar hírességről olvasnál?

Nagy Adri: „A fiammal megkaptam magam kicsiben”

magyarország, szeretlek mtva vetélkedő
Megszerették a nézők őket Forrás MTVA Csondor Kinga

Bár énekesnőként aktívan dolgozik, sokáig úgy érezte, keresi az útját. A műsorban magabiztosan tölti be a csapatkapitány szerepét.

„Hosszú út volt, mire megbarátkoztam önmagammal, elfogadtam magam.

Élvezem az életet, tudom, mit akarok, nem félek beteljesíteni az álmaimat, és jobban merek nemet mondani bizonyos felkérésekre. Korábban szinte mindent elvállatam, hogy biztosítsam az életemet, de anyukaként már nem tehetem meg, hogy esténként soha nem vagyok otthon” – mondta a Palikék Világa című podcastben Adri, akit a közönség visszafogott énekesnőként ismer, de otthon egészen más: folyton sürgő-forgó feleség és anya. Kisfia, Benedek már hét és fél éves.

„Nagyon keményfejű vagyok, a gyermekemmel megkaptam magamat kicsiben. Vannak küzdelmeink.

Örökölte a muzikalitást is, ha új dalom van, visszaénekli, a Magyarország, szeretlek!-ben pedig mindig szurkol nekem. Próbálok következetes lenni vele, otthon rám hárul a szigorúbb szülő szerepe. A férjemmel ez is jól működik közöttünk. Én tüzesebb vagyok, ő pedig remekül kezeli a mentalitásomat, nyugodt tud lenni mellettem.”

Év elején óriási változás volt a Magyarország, szeretlek! című műsorban. Pindroch Csabától, Miller Zoltántól és Vágó Bernadettől elbúcsúzott a csatorna. Az új műsorvezetőnek és a két csapatkapitánynak bizonyítania kellett a nézőknek. Szerencsére ez sikerült, rövid idő alatt megszerették őket.

„Élvezem, hogy minden adásban új emberekkel játszunk. Csapatkapitányként az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy rövid idő alatt egységet kovácsoljunk. Az első pillanattól sikerül valódi csapatként együtt játszani” – hangsúlyozta az énekesnő.

Vida Péter: „Én vagyok a rangidős”

magyarország, szeretlek mtva vetélkedő
Már nem kell a nézők kegyeiért küzdeniük Forrás MTVA Csondor Kinga

Az ellenfél csapatkapitánya a Jászai Mari-díjas színművész, Karinthy-gyűrűs humorista, a Kossuth Rádió nagy múltú Rádiókabaréjának vezetője.

„Amikor korábban vendégként játszottam, az is remek volt, de most csapatkapitányként jelen lenni számomra óriási öröm. Bár én vagyok a rangidős, nagyon jó élmény a játék öröme által kicsit visszafiatalodni” – mondta Péter a Család-barát adásában.

A színművész gyermekei már felnőttek, Sára huszonnégy éves, Bálint pedig tizennyolc. Már gyerekként belekóstoltak a színészetbe.

„Azt mondtam: nem fogom beédesíteni a gyümölcsöt azzal, hogy tiltom. Nem beszélhetek nekik a szakmám »borzasztóságairól«, mert hiteltelenné válok, hiszen közben látják, hogy ezt csinálom, ebből élünk. Legelső alkalommal, amikor Sárát hívták, felmerült, hogy engedjük‑e el.

Akkor, hosszú gondolkodás után döntöttünk úgy a feleségemmel, hogy miért ne, próbálja ki!

Az öccse meg abba született bele, hogy a nővére játszik, szinkronizál, forgat, neki is megjött hozzá a kedve. Pláne, mert fiú, úgyhogy még van benne versenyszellem is” – mesélte a színművész egy interjúban. Feleségével már több mint huszonöt éve élnek együtt.

„A Niagara-vízesésnél kértem meg a kezét. Ekkor Sára már úton volt, aztán jött Bálint, és arra jutottunk, hogy a nagy napon legyenek ott velünk a gyerekek is. A fiunk hozta a gyűrűt, a lányunk a vezető koszorúslány volt.

Az esküvő így az egész család számára emlékezetes maradt.”

Ajánlott videó