Ezotéria

Honnan jönnek a kóbor lelkek? Segíteni kell az átkelésben, különben a jelek egyre erősebbek és rémisztőbbek lehetnek

Fáradtság, zaklatottság, álmatlanság. Megmozduló tárgyak, leeső képek, kopogás. Csak néhány jel, ami arra utal, hogy egy kóbor lélek mellénk társult, és szeretné felhívni magára a figyelmet. És bár könnyen halálra rémülhetünk, valójában nem akar rosszat.
álmatlanság ezotéria fáradtság kóbor lelkek kopogás leeső képek megmozduló tárgyak ványik dóra zaklatottság

Ezek a lelkek valamiért nem tudnak átkelni a Fénybe. Lehet, hogy valamiért zavarodott állapotban hagyták itt ez a világot; például magányosak voltak, a hozzátartozóiktól távol érte őket a halál. De az is előfordulhat, hogy valamilyen lerendezetlen, függőben maradt ügyük maradt a Földön, és emiatt hiába jönnek eléjük a segítők, nem képesek továbblépni.

„Azon a szinten semmit nem erőltetnek rá a lélekre — mondja Melitta lélekgyógyász. — Ha úgy érzik, hogy még nem készek az átkelésre, hagyják, hogy még maradjanak. Ők pedig próbálnak találni olyan élőt, akihez csatlakozhatnak, és akitől talán segítséget kaphatnak. Bár ez nem igazán örömteli annak, aki hazaviszi a kóbor lelket.”

Kórházban, temetőben nagyjából kilencvenszázalékos eséllyel csatlakozhat hozzánk nyugtalan lélek. Legfőképpen azért, mert ezekre a helyekre amúgy is szorongással, félelemmel, szomorúsággal teli szívvel érkezünk, és a kevésbé stabil lelkületű embereket könnyebben megtalálják a szellemek.

Nem akarnak ők rosszat, csak felhívni magukra a figyelmet, és segítséget kérni. Az persze más kérdés, hogy ezzel halálra rémítik azt, akinek feltűnnek az otthonában, az álmaiban. Ha például rendszeresen álmodunk elhunyt szerettünkkel vagy egy idegennel, aki csak áll mellettünk, és kétségbeesve néz, akkor kezdjünk el gyanakodni, hogy ő egy kóbor lélek, akinek elintézetlen ügye maradt ebben a világban. Sajnos gyakran előfordul, hogy egy fiatal, aki balesetben hunyt el, és nem volt kész arra, hogy itthagyja az életet, vagy egy édesanya, aki képtelen elválni a gyerekeitől akár évekre, évszázadokra itt marad, és másokhoz csatlakozik.”

Kérjünk időben segítséget!

Ha az a gyanúnk, hogy egy kóbor lélek vált a társunkká, akár megkérhetjük arra, hogy mutassa meg, miben vár segítséget. „Ezek a szellemek nagyon találékonyak, valamilyen úton rávezetik az illetőt, hogy miben szeretnék a közbenjárásunkat. Ám a kapcsolatfelvételt egyedül csak annak javaslom, aki nagyon erősnek érzi magát, hiszen azért itt nagyon intenzív energiák mozdulnak meg. Ha úgy gondoljuk, hogy könnyebb lenne mindezt segítséggel, akkor kérjünk egy megbízható ezoterikus szakértőt, esetleg szellemidézésben jártas — és azt biztonsággal végezni tudó — látót, hogy vegye fel a kapcsolatot a nálunk bujkáló szellemmel. Ha a végére sikerül járni annak az ügynek, ami miatt nem tudott a földi léttől szabadulni, valószínűleg megnyugszik, át fog kelni a Fénybe, és többé nem ad magáról hírt. Ha viszont hosszú ideig nem teszünk ezért semmit, a tőle érkező jelek egyre erősebbek és rémisztőbbek lehetnek, és akár az őrület szélére is sodorhat minket.”

A filmekben gyakori téma

Egész sora van olyan filmeknek, sorozatoknak, amelyek azokról a kóbor lelkekről szólnak, akik segítséget szeretnének kérni, és ezért próbálják felvenni a kapcsolatot az élőkkel. A Szellemekkel suttogó című sorozatban a főhősnőt, Melindát éppen olyan szellemek keresik meg, akiknek elintézetlen ügyük maradt a Földön, és ennek szeretnének pontot tenni a végére. A Hatodik érzék című filmben a Bruce Willis által életre keltett pszichológus egy olyan kisfiúval foglalkozik, akit rendszeresen megkeresnek a kísértetek, hogy segítsen nekik, ám amíg nem jön rá, hogy miért is vannak körülötte a halottak, rettegés az élete. A Michelle Pfeiffer és Harrison Ford főszereplésével készült Temetetlen múlt című moziban pedig az asszonyt egy fiatal lány szelleme látogatja, akinek fontos közlendője van a férjével kapcsolatban.

Fotó: Adobestock