Mi az a FOMO?
„Mennyi program lesz hétvégén! Valahogy meg kell oldanom, hogy mindegyiken ott legyek!”, „Jaj, még egy csomó munkám van, ezért nem tudok a többiekkel elutazni, mi lesz így?”, „Ó, a barátaim posztoltak arról a buliról, mégis jobb lett volna elmenni, ahelyett, hogy itthon maradok!” Ismerősek ezek a mondatok? Sokszor szinte feszít minket az az érzés, hogy legszívesebben tíz helyen lennénk egyszerre, és százféle dolgot csinálnánk? Na és félünk attól, hogy ha ez nem jön össze, akkor lehet, hogy éppen életünk egy meghatározó eseményéről maradunk le? Ne aggódjunk, nem vagyunk egyedül ezzel a problémával, hiszen ebben a felfokozott világban egyre több ember éli át ugyanezt. Nem véletlen, hogy ennek a jelenségnek már nevet is adtak. FOMO, vagyis Fear Of Missing Out. Ugyan legtöbbször a közösségi médiával kapcsolatban emlegetik, de a társadalmi nyomás miatt egyre elterjedtebb.
Választási kényszer
A felgyorsult mindennapokban milliónyi inger ér minket, a közösségi fórumokon szinte ömlenek ránk az eseménymeghívások, láthatjuk, hogy az ismerőseink merre járnak, és a nagy pörgésből senki sem szeretne kimaradni. „Minden embert érint az a probléma, hogy nagyon erős a kínálat az élet minden területén, és folyamatosan választani kell, döntéseket hozni: miről mondjunk le azért, hogy még valami beleférjen a véges időnkbe – kezdi a szakértőnk, Csehák Hajnalka pszichológus. – Állandóan ott van az a bizonyos »ha«: »Ha csak négy órát aludnék, akkor még el tudnék menni ide vagy oda«, »Ha nem kellene még dolgoznom, akkor ott tudnék lenni valahol…« Ráadásul ezt a feszítő érzést erősíti az is, hogy elvileg képesek lennénk rá. Mert ha nagyon akarjuk, le tudjuk győzni a fáradtságot, el tudjuk halasztani a tennivalóinkat, ha mindenhol csak kis időt töltünk, akkor több programot is bele tudunk sűríteni egyetlen napba. De vannak olyan akadályok is, amiket nem tudunk elhárítani, és akkor valóban lemaradunk, ez pedig frusztráltságot okozhat.”
Tegyünk fel kérdéseket!
„Amikor küzdünk ezekkel a félelmekkel, tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: »Valóban akarom én ezt a programot/dolgot?«, »Miért akarom ennyire?«, »Miért bánt, ha nem tudom megoldani?« De a legfontosabb, hogy őszintén válaszoljunk magunknak, például így: »Nem szeretek egyedül lenni, mert elhagytak/elhagytam valakit«, »Nincs rá pénzem«, »Hulla fáradt vagyok« és hasonlók. Amikor ezeket a válaszokat kimondtuk, jöhet a következő lépés, vagyis az önelfogadás. Tudatosítsuk magunkban, hogy emberek vagyunk, nem tudunk nyolcfelé szakadni, és nincs is értelme felőrölni magunkat. Akkor állunk a saját világunk közepén, akkor vagyunk urai a saját életünknek, ha képesek vagyunk minden jelzésre odafigyelni, és ellen tudunk állni ennek a nyomásnak. Ha fáradtak vagyunk, akkor megérdemli a testünk, hogy pihenjünk, vagy mindenképp »megerőszakoljuk« magunkat, és inkább belebetegszünk a nagy pörgésbe? A válasz ugye az, hogy inkább adjuk meg a testünknek, a lelkünknek és a szellemünknek, amire szüksége van” – világít rá a pszichológus.
Tanuljunk meg dönteni!
„Az egyik legfontosabb, hogy a sok választási lehetőség között tudjunk dönteni. Mindig csináljunk fontossági sorrendet, és ha meghoztuk a számunkra helyes döntést, többet ne görcsöljünk rajta. Ugyanis előfordulhat, hogy ugyan egy buli helyett inkább otthon maradunk, mert nagyon hosszú hetünk volt, de közben végig azon tépelődünk, hogy mégis össze kellett volna szednünk magunkat. Pedig ha törjük a fejünket, és nem hagy minket nyugodni a félelem, akkor elveszítjük a jelen örömét, és folyamatosan nyugtalanok, esetleg depressziósak leszünk, valamint ez a félelem alvászavarokat, kiégést is okozhat. A legtöbb esetben az elrettentő következménytől való félelem visszatartja azokat, akik FOMO-gondokkal küzdenek. Amikor frusztráltak vagyunk, az idegsejtjeinkből veszítünk, és sajnos ezek nem termelődnek újra. Vagyis, ha nem változtatunk a hozzáállásunkon, és feleslegesen idegeskedünk, akkor rövid idő alatt akár milliónyi agysejtünk is elpusztulhat. Érdekes módon ez a példa hatni szokott!” – árulja el a szakértő.
Kössük le magunkat!
„A súlyozás és fontossági sorrend megtanulása mellett sokat segíthet, ha rátalálunk a pozitív szenvedélyünkre, ami lehet egy hobbi vagy bármilyen értelmes elfoglaltság. Ugyanis, amikor ezekben elmélyedünk, akkor nem kerülünk érzelmi válságba, ha túl sok külső inger ér, mivel ez a fontossági sorrendünkben előre kerül. Vagyis, ha szeretünk sportolni, akkor az, hogy elmenjünk egy edzésre fontosabb lesz, mint bármilyen buli” – javasolja Csehák Hajnalka.
Kikre jellemző?
„Tudjuk, hogy az elképesztő információáradat és a lehetőségek tárháza mindenkit izgat. De nem mindenki lesz frusztrált attól, ha lemarad valamiről. Jellemzően a 35 év alattiak küzdenek ezzel a problémával, de ötven felettiek is fordultak már hozzám hasonló gondokkal. Inkább a kicsit nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező emberek élik meg tragédiának, ha nem lehetnek ott minden fontos eseményen. Rájuk jellemző, hogy többet aggódnak a külsőségek miatt, így az is fontos, hogy semmiből se maradjanak ki. Emellett az extrovált típusok érintettek, mivel központi szerepet játszik a mindennapjaikban az állandó nyüzsgés.”
