Riportok

„Öt éve örökre megváltozott az életem!”

Öt év után jogerősen is felmentette a bíróság azt a kétgyerekes édesanyát, aki kocsijával üldözőbe vett két motoros rablót, hogy visszaszerezze tőlük a táskáját. A motor menekülés közben elcsúszott, sofőrje elszaladt, az utasa meghalt. A hatóság az édesanyát okolta a tragédiáért.
riport, katona andrea

Öt éve, hogy örökre megváltozott Katona Andrea élete. A családanya éjszakánként gyakran felriadt, mert álmában újra és újra átélte élete legszörnyűbb pillanatait. De napközben sem volt sokkal jobb a helyzet. Úton hazafelé, a Kolossy tér környékén a piros lámpánál várakozva ma is hallja, amint berobban a kocsija oldalablaka, a mellette álló motor utasa benyúl a jobb első ülésre, kikapja onnan a táskáját, majd elmenekül. Andrea utánuk indult, hogy visszaszerezze, ami az övé.

Csak haza akart menni

Amikor a rablók háromszáz méterrel távolabb felborultak, az asszony – hogy elkerülje az ütközést – félrerántotta a kormányt, és egy vétlen autónak csapódott. Eközben a motor vezetője a társát hátrahagyva hazaszaladt, utasa a kórházban meghalt. A hatóság az asszonyt okolta a rabló haláláért. „Én csak haza szerettem volna menni, amikor kiraboltak – emlékezett a történtekre Andrea. – Amikor a rendőrök rabosítottak, megkérdezték az okát. Az egyenruhások a választ hallva vigyázz állásba vágták magukat, tisztelegtek, majd kezet szorítottak velem. Soha nem volt dolgom a törvénnyel, ehhez képest a bíróságon találtam magam. Emberöléssel és rongálással vádoltak. Morbid helyzet volt, ahogy a vádlottak padján a rablóval úgy ültünk egymás mellett, mintha a társam lenne. Mintha közünk lenne egymáshoz. Közben a bíró azt fejtegette, hogy az volt a táskám egyetlen visszaszerzésének lehetősége, amit én tettem. Hogy a motorosok után megyek. Azóta elveszítettem a munkámat, csak a családom és néhány régi barátom maradt mellettem. Gyakran gondoltam rá, ha börtönbüntetést kapok, törvénytisztelő polgárként azt is elfogadom. Csak azt nem értettem: miért nem védhetem meg magam? Milyen világ az, ahol két életerős férfi hosszú éveken át védtelen nőket rabolhat ki? Arra a motorra a vezetője hamis rendszámot rakott, jogosítványa sem volt rá. A társa gyakran fogadkozott, hogy ebben a »szakmában« ő lesz a legjobb. Iratokat sosem vittek magukkal, hogy lebukás esetén nehezebb legyen az azonosításuk. Így is többször ültek már börtönben, legalább száz nőt raboltak ki. Ami azt jelenti, hogy száz nőnek tették tönkre az életét. Köztük az enyémet is.”

Ártatlan az édesanya

Andreát a bíróság első fokon egy év börtönbüntetéssel sújtotta, melynek letöltését két évre felfüggesztették. A nő fellebbezett, de másodfokon súlyosbították az ítéletét, két év szabadságvesztésre ítélték, két évre felfüggesztve. Ezután került az ügye a Kúriához. „Tudtam, ez a legutolsó fórum, ha kedvezőtlen ítélet születik, már nincs hova mennem az igazamért. Hajnali ötig csak forgolódtam az ágyban, hatkor ébresztett a férjem, hogy kelni kell. Amikor beléptem a bíróság kapuján, megálltam az előcsarnokban a termetes Justitia-szobor előtt, és magamban azt kértem, végre igazságos döntést hozzon.” Andrea előtt elsötétült a világ, mikor a Kúria bűncselekmény hiányára hivatkozva kimondta az ártatlanságát. Alig hallotta az ítélet indoklását, melyben a bíró azt taglalta, hogy nem követett el bűncselekményt, csupán az alkotmányos jogával élt, amikor védeni próbálta a jogos tulajdonát. Az indoklás végén a nő hátrafordult, a hangzavarban csak a férje és a fiai arcát látta. Hosszú perceken át, némán ölelték egymást. A folyosón idegen ügyvédek, sosem látott emberek siettek hozzá, széles mosollyal gratuláltak a felmentő ítélethez. Bár Katona Andrea erős nő, mégsem tudott felszabadultan örülni.

Gyakran sírva fakadt

„Még ma sem tudom elhinni, hogy öt év után véget ért a kálváriám, pedig jó lenne lezárni a múltat, eldobni ezt a terhet. De nem lehet. Ehhez sok idő kell. Öt évig állandóan görcs volt a gyomromban, és nem tudtam, hány év megy még rá az igazságkeresésemre. Feszült voltam, és előfordult, hogy a tehetetlenségtől sírva fakadtam. De most végre délig aludtam, mosolyogva ébredtem, majd egy kávé mellett leültem a számítógép elé. Elolvastam és válaszoltam a több száz gratuláló üzenetre. Volt, aki azt kérdezte, vajon ma is a rablók után mennék? Nehéz erre válaszolni, mert ilyen helyzetben nem ésszel, hanem ösztönből cselekszik az ember. Más arra volt kíváncsi, kérek-e kártérítést, beperelem-e az államot? Ezt még nem tudom, nem gondolkodtam rajta. Hiszen a pénzzel nem lehet kiváltani a múltat. Ugyanakkor nem haragszom az első és a másodfokú bíróságra, amiért az volt a meggyőződésük, hogy bűnös vagyok. Ők úgy látták jónak, ha elítélnek. Bennem talán erősebb az igazságérzet, ezért harcoltam, ezért mentem el a végsőkig. Csak az szomorít el, hogy bármit is csinálok, az emberek azt gondolják: halálra gázoltam egy motorost. Pedig nem ez történt. Nem ütöttem el senkit. Sokan úgy érzik, hogy a bíróság a bűnözőt támogatja, nem az áldozatot. De az én példám cáfolja ezt. Hogy mi az üzenete a kálváriámnak? Az, hogy soha nem szabad belenyugodnunk az igazságtalanságba.”

Az emlékeit rabolták el

Hogy mi volt Andrea táskájában? A szokásos apróságokon túl az összes irata, a lakáskulcsa, a mobiltelefonja, fontos üzenetekkel, telefonszámokkal, fotókkal, emlékekkel. És benne volt egy kék színű karkötő, amit a férjétől kapott ajándékba a görögországi nászutuk során. A rabló ezt az olcsó karkötőt kidobta volna a kukába, de Andreának ez pótolhatatlan emlék volt, mert mindig az esküvőjüket és a nászutukat juttatta eszébe. Férjével — aki gimnáziumi szerelme volt, 26 év után találkoztak újra, és házasodtak össze néhány hónappal a rablás előtt. Mint mondja, azt a bizonyos táskát azóta kidobta. Hiába porszívózta ki, mindig maradt benne egy apró üvegszilánk, ami megvágta a kezét.

Címkék:

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video