Riportok

Hat iskolában indult el a honvédelem tantárgy próbaoktatása, ezek a tapasztalatok a katonai ismeretekről

Szeptembertől országszerte több iskolában indult el a honvédelem elnevezésű tantárgy próbaoktatása, heti egy tanórában. Kik, milyen módon tanulják, és milyen követelményrendszer szerint ezt a tárgyat? Ennek jártunk utána.

Az idei tanévben hat középiskolában – Zalaegerszegen, Kecskeméten, Szegeden, Gödöllőn, Pomázon, Diósgyőrön – indult el kötelezően a honvédelem tantárgy próbaoktatása. Az intézmények kiválasztásában a Belügyminisztérium, illetve a Kulturális és Innovációs Minisztérium is közreműködött. Mindegyik intézmény állami fenntartású, melyek között 3 köznevelési, illetve 3 szakképzési iskola van. A részletekről dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára beszélt nekünk.

Gyakorlati ismeretek

Az évi 36 órás tananyag összeállításánál fontos szempont volt, hogy az elméleti oktatás mellett a gyakorlati ismeretekre is hangsúlyt fektessenek.

„A hét témakörre bontott képzés során a diákok olyan hasznos tudás birtokába juthatnak, mint az elsősegélynyújtás, a térkép- és tereptani ismeretek, a lőelmélet, valamint hazánk kiemelkedő katonai múltjával is megismerkedhetnek. A képzés célja, hogy a magyar fiatalok hazánk iránt elkötelezett, gyakorlati honvédelmi ismeretekkel rendelkező és Magyarország kiemelkedő katonai múltját ismerő, felelős állampolgárrá váljanak. Fontos továbbá, hogy alapvető, a mindennapi életben is hasznos ismereteket, tudást adhassunk át a tanulóknak” – magyarázza dr. Czermann János.

Miért fontos?

A kiválasztott iskolákban a 9. és a 11. évfolyamban heti 1 tanórában tanítják a honvédelem tantárgyat. „A tantárgy lehetőséget teremt arra, hogy a felnövekvő generáció tagjai tisztában legyenek a hazaszeretet fogalmával és annak fontosságával, illetve egy átfogó képet kapjanak a magyar honvédelemmel összefüggő alapfogalmakról, a honvédelem rendszeréről, a haderő­nemekről és a haditechnikai eszközökről” – kezdi a helyettes államtitkár.

Oktatók

A honvédelem tantárgy oktatását kifejezetten az erre a feladatra felkészített katona oktatók végzik, akik előzetes pszichológiai alkalmassági és pedagógiai kompetenciavizsgálaton vettek részt. „A diákok újonnan szerkesztett, szakszerű és modern tankönyvből tanulhatnak, élményszerű gyakorlatias programok segítségével. A katona oktatók egyébként aktívan részt vesznek a tantestület pedagógiai munkájában és az iskolai diákélet honvédelem-tudatos fejlesztésében is. A tantestületben az egyenruha megjelenése pozitív érzéseket vált ki, a katonák nyugalmat, tekintélyt sugallnak” – mondja a szakember.

Visszajelzések

Bár még csak most szeptemberben indult a próbaoktatás, de a helyettes államtitkár szerint az első reakciók jók ezzel kapcsolatban. Hosszú távú cél, hogy országos szinten több intézményben is be lehessen vezetni ezt a tantárgyat. Fontos azonban, hogy a honvédelem tantárgy jelenleg nem kötelező, és érettségi tárgyként sem választható, a felsőoktatási felvételi eljárásban többletpontot nem jelent.

szöveg: Kovács Vera • Fotó: Szováthy Kinga

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete