A bájos és megható történetet az amerikai újságíró, Steve Hartman, a CBS csatorna munkatársa tárta a világ elé az On The Road – Úton című műsorában.
„Nem sok gyerek vágyik annyira a másokkal való kapcsolódásra, mint ez a négyéves kisfiú, akit Romannek hívnak” – kezdi a sztorit a riporter.
Az észak-karolinai városkában, Concordban élő gyerek azzal lett híres a környéken, hogy mindenkinek lelkesen integetett, aki csak elment a házuk előtt, ismerősnek és idegennek, miközben azt kiabálta: Hey! – Hahó!
Édesanyja elmondása szerint a kis Roman Butzlaff minden áldott nap izgatottan ugrik ki az ágyból, hogy valakinek köszönhessen. Ez az első dolog, amit a csupa kacagás kisfiú csinálni akar.
Édesapját hiányolta
A gyerek anyukája, Anna Butzlaff azt is pontosan tudja, hogy valójában milyen trauma rejlik csemetéje vidám integetése mögött. Roman szülei egy évvel ezelőtt elváltak, és az édesapja a messzi Floridába költözött.
A nagyszülők is távol élnek, így a kisfiú elkezdte nagyon magányosnak érezni magát. Hiába az anyja szeme fénye, Anna egyedül nem pótolhat egy szerető családot. Ezért integetett hát a kisfiú mindenkinek, aki csak arra járt, hogy kapcsolatot teremtsen másokkal.
Ragadós példa
És láss csodát! A kedvesség és az egymásra figyelés apró csírája, ami a fiúcska meglepő szokásában mutatkozott meg, egyszer csak kivirágzott és burjánzani kezdett.
Az egész az utca túloldalán lakó szomszéddal kezdődött. Az ősz hajú, idős férfi, Wade Fulgum egyik reggel nem csupán visszaintegetett a különös kisfiúnak, hanem átment hozzá, hogy megismerkedjenek. Olyan jól összebarátkoztak, hogy elkezdtek együtt dolgokat csinálni.
Beszélgettek, játszottak, kocsit mostak. És a példa ragadósnak bizonyult: szép lassan a többi szomszéd is elkezdett foglalkozni Romannel. Megálltak az autójukkal, és kiszálltak hozzá beszélgetni, valaki a kerekesszékében „biciklizett” együtt vele.
Még több élettörténetet olvasnál? Ez is érdekelhet!
Közösséget épített
De olyan is akadt, aki kertészkedni hívta, mások mindenfélére tanítgatták. Közben mindenki a szívébe zárta a szeretetre vágyó, csupa szív gyereket. Az édesanyja csak kapkodta a fejét, mint elmesélte, mindez eleinte nagyon furcsa volt, hiszen ő maga egyik szomszédot sem ismerte igazán.
„De láttam, hogy Roman milyen boldog, úgyhogy persze én is nagyon örültem neki” – mondta. Aztán Roman elkezdte elhívni a szomszédbarátait különböző eseményekre: a focimeccseire, a születésnapi zsúrjára, egyik-másik óvodai programjára vagy épp az úszásórájára az uszodába.
Ők pedig szívesen mentek vele, az egyik ide kísérte, a másik oda.
„Nagyon szereti, ha ott vagyunk körülötte. Ahogy meglát minket, odaszalad, és megölel. Szoktunk egymás között nevetni, hogy jó sok nagyszülője lett Romannek. De pont ez az, amire szüksége volt” – mesélik a riportban a szomszédok.
Már senki sem magányos
Ma a fiúcska otthonában a hűtőszekrény ajtaja telis-tele van olyan fotókkal, amelyek a fogadott apukákkal, nagypapákkal és nagymamákkal készültek róla a legkülönbözőbb programokon. Édesanyja pedig elmondta: mára eltűnt Roman belső magányossága, és őszintén jókedvű, boldog kisfiú.
De annál sokkal több is történt, mint hogy egy magányos gyerek végre nem érzi magát egyedül. Roman a tudtán kívül egy valódi, összetartó közösséget is kovácsolt a környékbeliekből.
„Ahogy ő integetett, mi is elkezdtünk integetni egymásnak, aztán egyre többet beszélgettünk, és elkezdtünk összejárni, közös dolgokat csinálni” – mesélik a korábban egymásnak is idegen szomszédok.
Az egyik idős asszony hozzátette:
„Nézzék meg, mit hozott össze ez a gyerek. Ha a világ olyan lenne, mint ő, milyen fantasztikus, csodálatos hely lenne!”
A környéken élők közül ma már vagy egy tucatnyian jó barátságot ápolnak egymással. Pedig valószínűleg soha életükben nem jutott volna eszükbe közelebbről megismerni egymást, ha nincs a szomszéd kisfiú, aki elkezdett mindenkinek integetni, és annyit mondott: Hahó!
Fotó: Archív
