Sztárok

Bereznay Dániel, az X-Faktor versenyzője: „Nem éreztem elég felkészültnek magam”

A fiú, aki kiesett a mentorházban, majd a versenyből önként távozó társa helyére hívták vissza Londonból, az X-Faktor élő show-jába. Kíváncsiak voltunk: ki az a Bereznay Dániel?
bereznay dániel, tehetségkutató, x-faktor, magyar sztárok

Röpke két hete még Londonban volt egy nemzetközi videojáték-versenyen, ott érte utol mentora, Radics Gigi hívása, aki arra kérte, azonnal jöjjön haza, mert miután Nagy Krisztián feladta a versenyt, őt szeretné a csapatában látni az élő show-ban. Dani akkor azt hitte, álmodik, és úgy érzi, ebből az édes álomból azóta sem ébredt fel.  „Miután a nyáron hazaküldtek a mentorházból, bevallom, egy ideig még reménykedtem, hogy valami csoda történik, megcsörren a telefonom, és folytatódik számomra a verseny. Persze, ez elég valószínűtlennek tűnt, így hamar el is engedtem ezt az álomképet” – mondja mosolyogva Dani, aki a kiesése után hamar megvigasztalódott: a 17 éves fiú nemzetközi szinten is sikeres autóversenyzőszimulátor-játékos, és legutóbbi versenyén 67 000 nevező közül jutott be a legjobb 40 közé. Ez pedig azzal járt, hogy Londonba utazhatott a verseny döntőjére. Itt érte Gigi hívása, hogy itthon is várja egy döntő. „Nem sokat teketóriáztam, azonnal tudtam, hogy haza kell indulnom – mondja Dani. – Persze, a szüleim is erre biztattak, így összepakoltam, és jöttem is a következő géppel. Az igazság az, ha nincs apukám, az ő biztatása, én idén még biztos nem jelentkezem az X-Faktorra, mert nem éreztem elég felkészültnek magam. Igaz, hogy nyolc éve gitározom, és az elmúlt két évben már énekórákat is veszek, de maximalista ember vagyok, és szerettem volna a lehető legjobb lenni, amikor a mentorok előtt állok. Szívem szerint vártam volna még, csakhogy apu legalább háromezerszer elmondta, hogy jelentkezzek a műsorba, én pedig meguntam hallgatni, és elindultam a versenyen.”  Ma már nagyon hálás, hogy nem hagyták békén, mert minden perc öröm számomra, amit a műsorban tölthetek.”

A netes párkeresés nem neki való
Dani csillogó szemmel meséli: ugyan még csak néhányszor szerepelt a tévében, de máris nagyon sok kedves levelet kap idegen lányoktól a közösségi oldalán. Mint mondja, jólesik neki az érdeklődés, de egész biztos abban, hogy élete szerelmét nem a virtuális világban találja majd meg.
„Én romantikus srác vagyok – vallja be Dani. – Egy lány hiába olyan szép a profilképén, mint mondjuk Palvin Barbara, számomra akkor is csak egy idegen. Nekem kell a személyes kontaktus, a hosszas ismerkedés és a lelki összhang is ahhoz, hogy valaki igazán felkeltse az érdeklődésemet. Nem csak a párkapcsolatok terén van ez így! Mennyivel jobb érzés egy személytelen levélnél mondjuk az, ha valaki személyesen gratulál nekem a szereplésemhez!
A minap például beugrottam egy benzinkútra péksüteményért, és a kutas odajött, megveregette a vállamat, és elmondta, szerinte milyen jól szerepeltem múlt szombaton. Szerencsére eddig leginkább pozitív vélemények találtak meg. Olyan még nem volt, hogy valaki leszólt volna. Ez már csak a méreteim miatt sem lehetséges” – nevet Dani, akit több mint kétméteres magasságával valóban nem nehéz észrevenni a tömegben. Már csak emiatt is hozzászokott, hogy az emberek megnézik, így mostantól soha nem tudhatja, hogy a termetén csodálkoznak, vagy egyszerűen csak felismerték a televízióból.

Polgári szakmát is szeretne
Dani a Madách Imre Gimnáziumba jár, ám az X-Faktorban való szereplése miatt egy időre kikérte magát az iskolából. Az osztálytársai és a tanárai is nagyon drukkolnak neki, támogatják, annak ellenére, hogy nem lesz semmi bepótolnia a sok iskolai lemaradást. „Nem könnyű a suli, ráadásul angol, matek és fizika fakultációra is járok – mondja Dani. – Tudom, nagy felelőtlenség lenne pusztán a zenére alapoznom a későbbiekben a megélhetésemet, ezért mindenképp szeretnék polgári szakmát is. Szívesen dolgoznék később a médiában mint producer vagy vágó, de a légközlekedési mérnöki hivatás is nagyon érdekel.” Dani a kevéske szabadidejében nagyon szeret az autósszimulátor-játékokkal játszani, amiben az édesapja a legfontosabb partnere. Minden este leül a gép elé egy-két órára, ez az, ami a teendői mellett kikapcsolja, ellazítja. Persze, előtte minden nap énekel és gitározik egy-két órát, képes akár a rekedtségig is gyakorolni. Különösen most, hogy hétről hétre új dallal kell kiállni az X-Faktor élő show-jának színpadára. „A többiekhez képest lemaradásom van, hiszen míg ők a repertoárjukat készítették a műsor heteire, én konkrétan azt hittem, hogy kiestem a versenyből, így nem foglalkoztam az egésszel. Most felfokozott munkatempó van, dupla nyomás nehezedik rám, de jól bírom, a felkészülés minden percét élvezem. Igaz, alaposan kihasználom, ha lehetőség adódik pihenésre: ma reggel is fél tízig aludtam, és tíz perccel később már jött értem az autó, hogy idehozzon hozzátok. A külsőmmel sem bíbelődtem sokat, csak beletúrtam a hajamba, és kész” – búcsúzik mosolygósan Dani, mert hamarosan kezdődik az énekórája.

Koncertezni szeretne
Dani elárulta, egyelőre nincsenek a zeneiparban világmegrengető céljai. Mint mondja, úgy érzi, ehhez túl fiatal is még, tanulni szeretne, épp ezért nagyon örül annak, hogy a tehetségkutató által zenei közegbe került. „Sok barátot szereztem itt, akikkel, ha véget ér majd a verseny, a tervek szerint közösen is sokat fogunk fellépni — mondja Dani. – Én boldog leszek, ha a suli mellett később színpadra állhatok akár hétvégenként, de mindenre nyitott vagyok, meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete