De sajnos azt is tapasztalom, hogy akkor is megmarad ez a „jó” szokásuk, amikor már nagyobb gyerekkel vannak együtt. Telefonálnak, újságot olvasnak, a kicsi meg ott sertepertél körülöttük egyedül, magányosan. Pedig nemegyszer szinte lerí róla, hogy nagyon szeretne játszani, beszélgetni az apukájával vagy az anyukájával… De mert anya, apa nagyon „elfoglalt”, így egyedül töltik az időt. Aztán amikor megjelenik a „két kedves néni” – vagyis mi a húgommal –, hamar hozzánk csapódnak. A múltkor is egy 5-6 éves forma fiúcska a biciklivel bajlódott, láthatóan most tanulta. Ahogy odaértünk hozzá, megdicsértük, hogy „Te milyen ügyes vagy! És milyen szép a bicajod!”. Szóba elegyedtünk, büszkén mutatta nekünk, hogy már mi mindent tud. Amikor továbbindultunk, akkor is többször utánunk kiáltott még: „Ezt nézzétek meg!”.
A szülője eközben fel sem emelte a fejét a telefonból. Bevallom, nagyon megsajnálom ilyenkor ezeket a gyerekeket. De még a szülőket is! Hiszen ők nem tudják, ezek vissza nem térő alkalmak, amikor megalapozhatnák a kettőjük közötti jó kapcsolatot, bizalmat, és amikor ők maguk is újra gyermekké válhatnának, és önfeledten játszhatnának. A közös séták, játékok, beszélgetések a gyermeket is egészséges magabiztossággal és önbizalommal vértezik fel.
A felnőttek világában, a párkapcsolatokban is gyakran beszélünk a minőségi idő fontosságáról. Ha lehet, ez még sokkal fontosabb a saját gyermekünk esetében. Tudjuk, hogy a mai rohanó világban a szülőknek a munka és egyéb elfoglaltságaik mellett kevés idejük jut a gyermekekre. Éppen ezért lenne olyan fontos, ha már együtt töltenek valamennyi időt, akkor bármit is csinálnak, a szülő csak a gyermekére figyeljen.
Szeretettel: Judit
Kiemelt kép: Olajos Piroska
