Belmondóval megjelent a filmekben a „csúnyaság”. Karakteres figura volt, rendkívül karizmatikus, az, akit mindenki azonnal a barátjának érez. Vagány külseje alapján sokan azt gondolták, kültelki csavargónak született, de éppen ellenkezőleg: nagypolgári családból származott, édesapja neves szobrász, soha nem kellett nélkülöznie. Jó iskolákba járt, ahol unalmában egyre többet bohóckodott, nagy sikerrel, és már gyerekként színésznek készült. A gondos apa el is vitte a Comédie Française egyik művészéhez meghallgatásra, aki úgy ítélkezett, hogy a fiú inkább fizikai munkára termett. Ez a kijelentés azonban még inkább megerősítette szándékaiban.
A filmekben rögtönzött
Légy szép, és tartsd a szád! Ez volt a címe az egyik első filmnek, amelyben feltűnt, mellesleg az ugyancsak kezdő Alain Delonnal együtt. Pedig eszébe sem jutott filmekben játszani. Miután bejutott a főiskolára, színházi színésznek készült, ott is inkább komikus, mint drámai szerepekre vágyott. Mégis egyre több rendező bízott rá kisebb karaktereket. Mindez előkészítette későbbi fényes pályáját. „Az embereknek elegük lett a jól fésült, elegáns sztárokból, a fiatalok fésületlen vagányra vágytak. Szerencsém volt, pont ezt testesítettem meg a Kifulladásigban.”
Az említett filmnek forgatókönyve sem volt, Belmondónak – aki a zsaruk elől menekülő kisstílű bűnözőt alakítja – mindent rögtönöznie kellett. Azt is, hogy a bujkálásnál sokkal jobban érdekli Patrícia, az amerikai lány, akiért végül még az életét is feláldozza. Ez a film aztán mindent eldöntött: rangos fesztiválok díjait kapta, a kritika az egekbe dicsérte, a közönség imádta, Belmondo pedig 1960-ban sztár lett.
Huszonéves apuka
Az ifjú színész ekkor már házas volt, húszéves korára lett apuka, amikor megszületett Patricia, aztán gyors egymásutánban még Paul és Florence.
A munkájában mindig élvezte a vagány szerepkört, de komolyabb feladatokra is vágyott. A legnagyobb sikereit vígjátékokban aratta, de rendre elvállalta azokat a drámákat is, amit a hírneves művészfilmrendezők kínáltak neki. Olykor nagyot alakított, mint az Egy asszony meg a lánya című háborús mű szemüveges, szelíd tanáraként, viszont a Stavisky című művészfilmben már mindenki elfelejtette.
A hatvanas évek a kalandfilmeké, ezek hozták meg az egyértelmű világhírt is. A Cartouche, a Riói kaland, az Egy kínai viszontagságai Kínában megteremtette a Belmondo-mítoszt, az érzelmes, de közben vicces lovagot, aki életveszélyes helyzetekben, tűzön-vízen át harcol a szeretett nőért, de a verekedésekben, kardozásokban képes humoros gesztusokra is, nem tetteti magát tökéletesnek.
A színész sem kímélte magát, legendáját csak gazdagította, hogy kaszkadőr nélkül dolgozott. „Én már gyerekkoromban szerettem ijesztő mutatványokkal ijesztgetni a szüleimet és a szomszédokat, erkélyeken másztam át, lépcsőkorláton lógtam. Aztán egyszer a leghíresebb francia kaszkadőr megkérdezte, nem akarnám-e mindezt kamerák előtt is megismételni? Nekem ez öröm, és még meg is fizetnek érte” – mesélte egy interjúban.
Delonnal barátok voltak
A nagy sikerek közepette Belmondo házassága tönkrement, és több évig élt az első Bond-lány Ursula Andress-szel. Közben újabb fantasztikus kasszasikert produkált, amikor örök riválisával, Alain Delonnal szerepelt együtt a Borsalino című filmben. Ennek 27. évfordulójára hívta meg a két sztárt Friderikusz Sándor 1997-ben, ahol Delon bevallotta: csak a sajtó kiáltotta ki őket ellenségnek, valójában mindig nagyon jó barátok voltak, és nem irigyelték egymás nézőszámait.
A karrierje második felében minden képzeletet felülmúló, látványos mutatványokkal teletűzdelt kalandfilmeket készített. Ekkortól láthattuk helikopterről lógva, száguldó metrószerelvények tetején rohangálva, vékony deszkapallón egyensúlyozva több emeletnyi magasságban. A filmek hihetetlen bevételt produkáltak, de a kritikusok fanyalogtak, mintha Belmondo másra már nem is lenne képes. Ez fájt neki, és azzal vágott vissza, hogy 1987-ben visszatért a színházba, és viharos sikert aratott.
Hetvenéves volt, amikor akkori szerelme, később felesége, Nathalie Tardivel kislányt szült neki.
„Nagyon boldogok vagyunk, ez az élet ajándéka. Jean-Pault kimondhatatlanul boldoggá tette, hogy a ház újra gyerekzsivajtól hangos” – mondta Natty.
Eladta a produkciós céget, és megvett egy színházat Párizsban. Fáradhatatlannak tűnt, rengeteget dolgozott, de túlhajszolta magát. 2001-ben, éppen nyaralás közben szélütést kapott, amelyből ugyan felépült, de már sosem lett a régi. Még szerepelgetett, de már egyre gyengült.
„Szeretném, ha a legjobb formámra emlékeznének az emberek, van elég szép emlék, kihasználom a hátramaradt időmet, hogy azt a gyerekeimmel és az unokáimmal töltsem”
– mesélte akkoriban.
88 évesen, 2021. szeptember 6-án halt meg. Temetésén az egész francia nemzet gyászolta, és utolsó útján A profi című film betétdala kísérte, ahogy ő maga is szerette volna.
Kiemelt kép: GettyImages
