Lélek Sztárok

Nyerő páros: Madár Veráék szerint érdekes, ki hogyan viselkedett, majd mit mondott a hátuk mögött

Jóllehet a Nyerő Páros számukra véget ért, még sincsenek elkeseredve. Tiszta lelkiismerettel hagyták ott a többieket, és klassz kalandnak fogják fel a történteket.

Most először voltak összezárva más párokkal a 15 éve tartó együttlétük alatt.

„Mindenkivel megtaláltuk a közös hangot. Mi úgy mentünk bele a játékba, hogy nem fogunk taktikázni, magunkat adjuk. Érdekes volt látni, ki hogyan viselkedett szemtől szemben, és aztán mit mondott a hátunk mögött – meséli a Jóban Rosszban sorozat egykori sztárja, Veronika, majd a nehézségeket hozza szóba.

– Az ügyességi feladatok kifogtak rajtunk, de ehhez tudni kell, hogy jó ideje szenvedek a gerincemmel, egy rossz mozdulattól képes napokra beállni a derekam. Merevítővel csináltam végig a versenyt, és közben azon izgultam, nehogy teljesen lesérüljek. Az sem segített, hogy egy üvegkalitkában kellett aludnunk, ahová mindenki belátott, és már az első hajnali napsugár besütött, komfortos alvásra lehetőséget sem adva. Csak két-három órát aludtunk, így sosem mentünk kipihenten a versenyekre. Összességében ezek miatt estünk ki néhány nap után, de elfogadjuk, hogy így kellett történnie. Hiszünk a sors­szerűségben, és nem okoljuk a többieket, amiért kiszavaztak minket.”

A színésznő szerint a férjét rendszerint félreismerik. „Általában sótlan, szótlan, humortalan embernek gondolják, pedig ő nem olyan. Richárd az a férfi, aki csak akkor szólal meg, amikor fontos mondanivalója van, feleslegesen nem csacsog, nem vicceskedik.”

Azt is elárulja, hogy a macsó külső mögött egy romantikus lelkű ember áll.

„Az eljegyzésünk tökéletesen megmutatja, milyen is az én Richárdom. Az éjszaka közepén felébresztett, hogy pakoljak, mert két óra múlva jön értünk egy autó. A repülőtérig fogalmam sem volt, hogy miért és hová megyünk. Aztán néhány órával később ott találtam magunkat az Eiffel-toronynál. Párizsból már menyasszonyként jöttem haza.”

Veronika nem titkolja, hogy édesanyja kezdetben féltette az egykori vadászpilótától. „Édesapám azonnal a szívébe zárta Richárdot, édesanyám viszont óvatosabb volt, aggódott értem. De szerencsére hamar rájött, hogy a párom végtelenül jószívű, gondoskodó, érzelmileg stabil ember. Most már nagyon szeretik egymást. Sajnos apukám már nincs velünk, ő fentről örül a boldogságunknak.”

Milyen az eredeti hajszíne?

18 éves kora óta festeti a haját. „Eredetileg világos, kese színű. Nagyon nem szerettem. Kamaszként alig vártam, hogy felnőtt legyek, és áttérjek a vörösre. Most már nem az a tűzpiros, mint régebben volt, hanem egy diszkrétebb árnyalat, de a vörös szín szerintem már életem végéig marad.”

Kiemelt kép: RTL Klub

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete