Lélek Sztárok

Férje hagyta, hogy megcsalja: Kirstie Alley-t a románcok mentették meg a drogozástól

Hirtelen hagyta itt a világot a színésznő, súlyos betegségéről szeretteit is csak a végstádiumban tájékoztatta. Kirstie úgy döntött, amíg csak lehet, teljes életet él.

Őmaga is csak későn értesült a betegségéről, hiszen a vastagbélrák csöndes gyilkos: szinte csak akkor okoz tüneteket, amikor már menthetetlen a helyzet. Kirstie Alley-nek így megadatott, hogy élete alkonyán is aktív életet éljen a gyerekeivel, az unokáival. A családi boldogságot nem adták könnyen. Annak idején több vetélése is volt, mígnem akkori férjével, Parker Stevensonnal az örökbefogadás mellett döntöttek. Két gyermekük, William True és Lillie Price mellett Kirstie kiteljesedett. Nem csak a Nicsak, ki beszél!-filmekben imádott anyuka lenni.

John Travoltával a Nicsak, ki beszél! forgatásán

Rosszabb a fizikai megcsalásnál

A sztár csaknem 15 évig élt különös kapcsolatban a férjével. Házassága alatt nyíltan vállalta, hogy olykor másokba is beleszeretett. Érzelmeiről szemrebbenés nélkül nyilatkozott a sajtónak, Parker Stevenson pedig, úgy tűnt, megbékélt a helyzettel, hogy a felesége szíve könnyen lángra lobban. A színésznőnek viharos viszonya volt Patrick Sway­ze­vel, akibe az Észak és Dél című sorozat forgatásán szeretett bele.

„Megcsókoltam, és azt kívántam, bárcsak együtt élhetnék vele… Filmforgatás közben, pláne, ha együtt utaztok, nagyon könnyű beleszeretni a partneredbe. Túlságosan könnyű” – mondta egy amerikai talkshow-ban.

Patrick Swayzebe fülig szerelmes volt

Az igazi érzelmi kihívást azonban nem Sway­ze, hanem John Travolta jelentette számára, aki házasságban élt Kelly Preston színésznővel. A két sztár olyan szoros kapcsolatot ápolt, és úgy vibrált köztük a levegő, hogy egy partin a színész felesége felelősségre vonta Kirstie-t. „Kelly odajött hozzám, és megkérdezte: miért flörtölsz a férjemmel? Ekkor tudtam, hogy döntést kell hoznom, és pontot tenni az ügy végére. Ez volt életem legnehezebb elhatározása, mivel őrülten szerelmes voltam Travoltába. Annyit nevettünk, viszont sosem feküdtünk le egymással, de azt hiszem, vannak dolgok, amik rosszabbak a fizikai megcsalásnál. Én például megengedtem magamnak, hogy beleszeressek, és szerelmes maradjak éveken át – mesélte őszintén.

Férjétől 1997-ben vált el

A szenvedélyek rabja volt

John Travolta nyilvánosan soha nem foglalt állást arról, valójában mit jelentett számára Kirstie Alley. Élete végéig kitartott a felesége mellett. Amikor azonban tavaly decemberben Kirstie elhunyt, érzelmes posztot osztott meg az Instagram-oldalán. „Kirstie, te voltál az egyik legkülönlegesebb kapcsolatom. Szeretlek, Kirstie. Tudom, hogy még találkozunk” – szólt az írás.

A színésznőre úgy hatott a szerelem, mint a drog, és felemelte a lelkét. Volt férje, Parker Stevenson – akitől végül 1997-ben elvált – tudta és elfogadta ezt. Ezért is tarthatott ilyen hosszan a házasságuk. Parker imádta a feleségét, és vélhetően úgy gondolta, inkább lángoljon fel olykor mások iránt, minthogy szenvedélybetegségek rabja legyen. Kirstie Alley ugyanis fiatalon – még a hollywoodi sikerei előtt – keményen drogozott. Meggyűlt a baja a kokainnal, és éveken át küzdött a szerről történő leszokással. Időközben tragikus autóbalesetben elveszítette az édesanyját, édesapja pedig lebénult. Talán akkor szembesült saját esendőségével, az elmúlással, és úgy döntött, tiszta lapot nyit az életében.

A Szcientológiai Egyház egyik drogellenes programjával sikerült talpra állnia. Később ő lett a kampány legfontosabb képviselője, és évről évre jelentős összeggel támogatta a kezdeményezést. Legnagyobb filmes sikerei a leszokást követően találtak rá. A Nicsak, ki beszél! forgatásait azonban lelkileg nagyon megszenvedte, mert míg a szerepe szerint Molly újra és újra várandós lett, neki egy babát sem sikerült kihordania. Végül elengedte a görcsös akarást, és két örökbefogadást követően élte a boldog szülők életét.

Teltkarcsún is jól érezte magát

Kirstie örömteli teremtés volt. Nem viselte meg, hogy idősebb korában már alig kapott szerepet. A komika a családjának élt, és nőknek tartott motivációs előadásokat, életsegítő könyvet is írt. Azzal, hogy elfogadta a teste változásait – gyakran jelentős túlsúlyt szedett fel –, és jól érezte magát a bőrében, sokak példaképévé vált.

Örökbe fogadott gyerekeivel Los Angelesben

Halála előtt három hónappal posztolt utoljára videót magáról az Instagramon. A felvételen a háttérben a legkisebb unokája gőgicsélt. Utolsó interjúi egyikében arról beszélt, ha visszaforgathatná az idő kerekét, egyetlen dolgot tenne másként.

„Nem szerettem azt, ahogyan léteztem a kapcsolataimban. Nem tetszett, hogy végül kiket választottam. Rengeteg hibát vétettem, így eldöntöttem, sorrendet állítok fel, mi fontos igazán az életemben. Ettől kezdve a gyerekeim álltak az első helyen. Bánom, hogy erre csak későn jöttem rá”

– mondta. A 72. születésnapja előtt ment el.

Fotó: Gettyimages

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete