Lélek Sztárok

Korhatártalanul Endrei Judittal: Gyógyító cicák

„Bármilyen hihetetlen, a NASA szakértői például azt javasolták, hogy erősítsenek hasonló frekvencián rezgő orvosi eszközöket az űrhajósok lábára a hosszabb űrutazások alatt, így akadályozva meg a csontritkulás kialakulását.”

Meséltem már arról, hogy egy kis faluban gyerekeskedtem. Azóta is jó szívvel emlékezem azokra az évekre. A falusi lét velejárója, hogy a legtöbb helyen még ma is tartanak háziállatokat, így nekünk is voltak a tyúkok és disznók mellett macskáink. Miska, később Boldizsár igazi „parasztmacskák” voltak, jöttek, mentek, csatangoltak, de szorosan hozzátartoztak a mindennapjainkhoz. Sosem felejtem el azt a napot, amikor elköltöztünk. Egy fél délelőttöt töltöttünk azzal, hogy hívogattuk, csalogattuk Boldi cicát, de ő úgy döntött, inkább marad a megszokott környezetében, Tiszatenyőn.

De miért is kezdtem a cicákról mesélni? Mert ismét kezembe került egy cikk azokról a kutatásokról, melyek szerint a macskáknak különleges gyógyító erejük van. Intuitív módon tudják, szükség van-e extra energiára, és általában segítik az energiaáramlást a házban. A Minnesotai Egyetem 10 éven át tartó kutatása igazolta, hogy a macska jelenléte egyharmaddal csökkenti a szívinfarktus kockázatát, és a cicatartó gazdi vérnyomása is alacsonyabb. Kitűnő stresszoldók ezek a szőrős kedvencek, és ha valamire, hát erre különösen szükségünk van a 21. században. Az is kiderült, hogy a macskák közelsége nemcsak a vérnyomást viszi lejjebb, hanem az Alzheimer-kórral élőkre is jótékony hatással van, mivel csökkenti a betegség egyik jellemzőjét, a szorongást. De azt sem gondoltam volna, hogy a macskák dorombolása olyan rezgést idéz elő (20-140 Hz), amely jótékony hatást fejt ki a csontgyógyulás, a fájdalomcsillapítás, a duzzanatcsökkentés, a sebgyógyulás és az izomgyengeség esetén. Bármilyen hihetetlen, a NASA szakértői például azt javasolták, hogy erősítsenek hasonló frekvencián rezgő orvosi eszközöket az űrhajósok lábára a hosszabb űrutazások alatt, így akadályozva meg a csontritkulás kialakulását.

Hosszan sorolhatnánk még a cicák közelségének pozitív hatását, de ne csak elvárjunk ezektől a kedves állatoktól! Fontos, hogy ők is kapjanak tőlünk. Nemcsak gondoskodást, etetést, de szeretgetést is. Ha valaki simogatott már cicát, és érezte a tenyerében annak a kis jószágnak a selymes szőrét, miközben lelkes dorombolásba kezdett, nos, ezek a kölcsönös szeretet, bizalom pillanatai, így válnak valódi örömforrásokká.

Szeretettel: Judit

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete