Kilenc év után árulja el a valódi okot, ezért vonult vissza Polgár Judit: „Az alig egyéves fiam, Olivér nem ismert meg”

Sokan féltették őt, nem fog-e hiányozni neki a versenyek jelentette adrenalin, Polgár Judit azonban hajthatatlan volt. Egyrészt úgy érezte, ideje a gyerekeivel többet foglalkoznia, másrészt tervei voltak a sakkban – nem a tábla felett, hanem az oktatás terén. Elhivatott abban, hogy a kis fekete-fehér figurák segítségével a kockás táblán megtanítsa a felnövekvő generációt a kreatív és stratégiai gondolkodásra, hogy könnyebben vegyék az élet akadályait.

Egyéves kisfia nem ismerte meg

„Emlékszem, annak idején hosszan érleltem a döntést, hogy visszavonulok a versenyzéstől – meséli Judit. – A legfontosabb érvem e mellett az volt, hogy többet szerettem volna a családdal lenni. Egyre jobban zavart, hogy hosszan távol vagyok a gyerekeimtől. Ez a gondolat akkor fogant meg bennem, amikor az alig egyéves fiam, Olivér nem ismert meg, miután 27 nap távollétet követően hazajöttem az Argentínában tartott világbajnokságról. De még évek teltek el, mire bejelentettem, hogy visszavonulok. Ezzel kapcsolatban sokan szkeptikusak voltak, hogy mihez kezdek majd, de nekem rengeteg ötletem volt a továbbiakat illetően, amiket szépen, egymás után meg is valósítottam.”

Judit először is írt egy sakktrilógiát, majd megalapította a Polgár Judit Sakk Alapítványt, az irányításával kidolgozott oktatási programja bekerült a közoktatásba is. Életre hívta a nemzetközileg is elismert Világsakkfesztivált, és most is egy könyvsorozaton dolgozik.

„A sakkon kívül már többet tudok tenni a sakkért is – fogalmaz. – Mindaz, amit csinálok, rendkívül komplex, nem könnyű feladat mellette feleségnek, anyukának lenni, háztartást vezetni, és segítség nélkül nem is megy. Próbálom jó mentális állapotban tartani magam. Ha összecsapnak a fejem felett a hullámok, magamra zárom az ajtót, és adok egy kis időt arra, hogy szortírozzam a gondolataimat, ha kell, akár megváltoztassak egy korábbi döntést, és újratervezzek. Szerintem, mivel mi, nők rendkívül sokrétű életet élünk, kulcsfontosságú, hogy bármelyik percben készen álljunk a változásra.”

Versenyzéskor a férje támogatta

A világklasszis gyerekei, Hanna és Olivér 19 és 17 évesek. „A mai tinikkel bajban vannak a szülők – mondja. – Néhány évtizede még tudható volt, merre érdemes terelgetni a gyerekeket az életben, most pedig a szakmák egy része, amiket majd ők fognak végezni, még nem is létezik. Ennek a bizonytalansága pedig ott van bennünk, amit megéreznek, és ettől még kevésbé motiváltak. A férjemmel leginkább arra neveljük a gyerekeinket, hogy ha kell, gyorsan alkalmazkodjanak a változó világhoz. Éppen ezért a nyelvtanulás nagyon fontos, a spanyol és az angol mindenképp, mert ez a két nyelv az egész világon magabiztossághoz segít. Kis koruktól sokat utaztunk velük, láttak elképesztő gazdagságot és szegénységet is. Van képük arról, milyen az élete egy nyolcévesnek Ecuadorban, aki az öccsével a hátára kötve megy a földekre dolgozni. Nem akarjuk burokban tartani a gyerekeinket, és sokszor bármilyen nehéz is, de hagyjuk őket a saját kárukon tanulni. Persze olykor nem tudom megállni, hogy ne osztogassam nekik az anyai jótanácsaimat. Elárulom, a legtöbb csak fáziskéséssel megy át” – nevet Judit, majd hozzáteszi, hogy igyekezett hagyományos gyerekkort teremteni Hannának és Olivérnek. Ebben nagy segítségére volt a férje, aki folyamatos kapcsolatban állt az otthoniakkal, míg ő a tábla felett gondolkodott.

„A férjem jelenléte a versenyek alatt megnyugtatott, amire ő  ráérzett, és amikor csak lehetett, elkísért. Egy-egy parti után esténként hatalmas sétákat tettünk, és beszélgettünk mindenféléről, ami engem nagyon kikapcsolt. Ő már akkoriban is hatalmas sakkrajongó volt, civilben pedig állatorvos, tehát egész más terepen mozog, mint én. A békés energiái mindig jót tettek az én erős temperamentumomnak.”

Összetart a testvéreivel

A nyolcszoros sakkolimpikon a mai napig szeretettel emlékszik vissza nem mindennapi gyerekkorára. A panellakásra, ahol a szüleivel éltek és ahol a testvéreivel, Zsuzsával és Zsófival magántanulókként együtt alkották az osztályt. Az életük pici koruk óta a sakkról szólt, ennek köszönhetően érték el szédületes sikereiket – a legnagyobbakat Judit.

„Kis korunkban sokat bántottak minket, rengeteg ­rossz megjegyzést hallgattunk, és az állam sem támogatta, hogy magántanulók legyünk. Ebben az ellenséges közegben nagyon összezártunk, és megtanultuk a személyes sikereinket is csapatsikerként értelmezni. Az ellenségeink elintézték, hogy testvérekként képesek legyünk szorosan összetartani egy életen át.”

fotó: Polgár Judit sakk alapítvány/Jaksa Tímea, Fide Stev Bonhage, privát