Az ünnepi időszak közeledik, és a boltokban már megjelent a sok, szebbnél szebb karácsonyi dekoráció. Sőt, sokukban nem is most, már augusztusban elkezdenek karácsonyi mütyűröket kínálni, de ezt hagyjuk is. Sokan halogatják a vásárlást, mondván: „Ráér még decemberben.” Pedig érdemes előre gondolkodni, mert a korai beszerzéssel nemcsak pénztárcabarátabb, hanem stresszmentesebb és kreatívabbabb is lehet az ünnepi készülődés. Ha karácsonymániás vagy, te ezt biztosan jól tudod, de most öt okot is adunk rá, amire hivatkozhatsz, hogy miért is kell neked már most elkezdened a bevásárlást.
-
Ha hiszed, ha nem, valójában spórolsz
Novemberben és december elején rengeteg akció van a dekorációkra, girlandokra, égősorokra és gyakorlatilag mindenre. A Black Friday és az adventi kedvezmények idején akár 30–50%-kal olcsóbban juthatsz hozzá a legszebb díszekhez, de ha jól tervezel, még az ajándékokhoz is. Ha megvárod a karácsony előtti hetet, a készletek addigra megfogyatkoznak, és az árak is magasabbak lesznek. Ráadásul online vásárlásnál is érdemes időben lépni, mert a szállítási határidők ilyenkor még kényelmesek, később pedig az is előfordulhat, hogy nem érkezik meg időben az, amit kinéztél nagadnak.
-
Nagyobb választék
Most még minden trendi dísz elérhető: rusztikus, vintage, skandináv stílus, LED-fényfüzérek, különleges gömbök és asztali dekorációk. Ha később vásárolsz, értelemszerűen csak a maradékból válogathatsz, és lehet, hogy pont az a szín vagy forma hiányzik majd a boltok polcairól, amit megálmodtál.
-
Elkerülöd a tömeget

Az utolsó hetekben a boltok zsúfoltak, ezt nem is kell mondani, a sorok hosszúak, és a stressz garantált. Ha most intézed, nyugodtan válogathatsz, nem kell kapkodni, és az ünnepi hangulatot sem rontja el a rohanás. Gondolj bele: mennyivel jobb egy nyugodt délután dekorációt választani, mint egy ideges tömegben bosszankodni neked is a kasszánál.
Ez is érdekelhet
-
Ha otthon a sok karácsonyi dekoráció, több idő van a kreativitásra
Ha előre beszerzed az alapanyagokat, lesz időd DIY dekorációkat készíteni. Adventi koszorú, ajtódísz, kézzel készített karácsonyfadíszek – ezekhez idő kell. A gyerekeket is bevonhatod, így az ünnepi készülődés közös élménnyé válik. A saját készítésű dekorációval pedig nemcsak pénzt spórolsz, hanem tényleg egyedi hangulatot teremthetsz.
Ezt is kipróbálhatod: Utolsó pillanatos készülődés: a kuglófformából is lehet meghitt adventi koszorú
-
A karácsonyi dekoráció meghosszabbítja az ünnepi hangulatot
Ha már november végén feldíszíted a lakást, tovább élvezheted a karácsony varázsát, tiszta sor. A fények és a dekoráció segítenek átvészelni a borongós téli napokat, és meghittebbé teszik az otthont. A korai dekorálás pszichológiai előnye sem elhanyagolható: a fények és színek javítják a hangulatot, csökkentik a téli levertséget.
Andrew J. Elliot a Frontiers in Psychology folyóiratban megjelent tanulmánya is ezt igazolja.
„A színek, különösen a meleg tónusok és a fényes árnyalatok, pozitív érzelmi reakciókat válthatnak ki, például örömöt, nyugalmat vagy nosztalgiát. Ezek a hatások különösen fontosak lehetnek a téli hónapokban, amikor a természetes fény hiánya miatt gyakoribb a szezonális depresszió – fogalmazott a kutató.
Extra tippek: fenntarthatóság és trendek
Ha új dekorációt vásárolsz, válassz tartós, újrahasznosítható anyagokat. A LED-es fényfüzérek energiatakarékosak, a természetes alapanyagokból készült díszek pedig környezetbarát megoldást jelentenek. Idén különösen népszerűek a natúr stílusú dekorációk, a fa és textil alapanyagok, valamint a minimalista, skandináv hangulat.
Fotó: gettyimages


