Június közepétől egyre több nagyszülőt látunk az unokákkal a játszótéren, a piacon, és a strandokon. Bár ezek fontos napok a kapcsolatuk fejlődése szempontjából, bizony nem feltétlenül zökkenőmentesek.
Ne nyáron kapjunk észbe!
yermekkorunkban szinte teljesen természetes volt, hogy a nyár egy részét a nagyszülőknél töltöttük. A nagyi frissen szedett borsóból készült levesének, a nagypapával tett kirándulásoknak nem volt párja, ezek az emlékek a részünkké váltak. A mai nagyszülők azonban már nem feltétlenül ilyenek.
– Felgyorsult a világ, sokkal hamarabb és könnyebben változik az emberek életvitele, és ez a nagyszülőkre is igaz – mondja Lenhardt Anita pszichológus, képzésben lévő családterapeuta.
– Gyakran előfordul, hogy a nagyszülő nem tud igazán komfortosan együtt lenni az unokáival, vagy éppen úgy érzi, kihasználná a hátralévő aktív éveit, és magával szeretne foglalkozni.
A nagyszülőnek is lehet dolga
– A nagyszülő is önmegvalósít, esetleg még dolgozik, és a szabadidejében nem feltétlenül az unokákra akar vigyázni – veszi át a szót Dr. Török Ádám, gyermek- és ifjúságpszichiáter, képzésben lévő családterapeuta.
– Vagy attól szorong, hogy a nagyszülői lét már nagyon másról szól, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt. Ha azt érzi, hogy nehezen tud megfelelni a gyermek elvárásainak, hogy a generációk között óriási szakadék tátong, akkor fáradságos munkának, tehernek élheti meg az unokákkal töltött időt.
Segíthet, ha szerveznek közös programokat, ahol a nagyszülők és unokák betekintést nyerhetnek egymás világába.
– A nagymama taníthatja sütni az unokáját, vagy a gyerekek megmutathatnak számítógépes játékokat. Találhatnak olyan közös pontot, ami élvezetté teszi az együtt töltött időt. Nem a nyári szünet előtt kell kész tények elé állítani a nagyit, a kapcsolatnak, a nyílt kommunikációnak egész évben működnie kell. Ha karácsonykor vagy születésnapokon nem találkoznak a nagyszülők és az unokák, akkor nem lehet jogos elvárás a szülőtől, hogy a nyári szünetben a nagyi csapjon fel bébiszitternek.
Jelöljük ki a határokat!
A szakértők a legfontosabbnak az őszinte, nyílt kommunikációt tartják. Egy olyan feladat megoldása, mint a gyerekek elhelyezése a nyári szünet alatt, sokat elárul egy családról, az abban lévő kapcsolódásokról.
– Nagy kérdés, hogy egy családban a konfliktus kellemetlen szituáció vagy erőforrás, amiből építkezhetünk, illetve hogy ebben a helyzetben mennyire tudjuk önmagunk érdekeit képviselni – mondja Lenhardt Anita.
– Az is a családról árulkodik, hogy kérni kell-e a segítséget, vagy a nagyszülők maguktól ajánlják fel. Egy ilyen beszélgetés témája akár az is lehet, hogy a nagymama, nagypapa elmondja egyértelműen, hogy mikor és milyen formában számíthatnak rá. Sokat segíthet, ha megállapodnak előre egyfajta napirendben, és ahhoz tartják magukat. Például hogy a nagyszülő ebéd utáni sziesztája meglegyen, délután a gyerek egy kis időt játszhat a számítógépen vagy a telefonján. Ha előre megbeszélik, hogy heti 3-4 napot elvállal, de a hét fennmaradó részét szeretné a saját elfoglaltságainak szentelni, akkor biztosan nem lépünk túl egy olyan határt, amit már kihasználásnak él meg.
Hogyan lesz könnyebb?
Gördülékenyebbé teheti az együtt működést az is, ha megbeszéljük, mivel tudjuk segíteni egymás dolgát.
– A szülők felajánlhatják, hogy amíg a gyerek a nagyszülőknél van, befi zetik őket ebédre, így a főzés feladatát megspórolják – javasolja Dr. Török Ádám.
– De a nagyszülő is felvetheti, hogy részben vagy teljesen állja egy nyári tábor részvételi díját. Vagy összefoghatnak a környékbeli nagyszülőkkel, hogy egyszerre menjenek játszótérre az unokákkal.
Az elmúlt években gyakran hallunk az asszertív kommunikációról, amelynek egyik lényegi pontja, hogy ne támadjunk, ne védekezzünk, hanem a saját szemszögünkből mondjuk el az érzéseinket a másiknak.
– Ez nemcsak a vakáció időszakára igaz, hanem az egész esztendőre. Így a legkisebb az esélye annak, hogy bármelyik fél sérüljön, és a szülők kiszolgáltatottnak vagy a nagyszülők túlterheltnek, kihasználtnak érezzék magukat.
És ha a nagyszülő ellenáll?
Egyre többször hallani a már nagyszülőkorú, ám rendkívül aktív emberektől, hogy ők bizony nem akarnak a család és az unokák szolgái lenni, és nem hajlandóak vigyázni a gyerekekre.
– Ebben az esetben érdemes felkutatni az okokat – javasolja Lenhardt Anita.
– Lehetséges, hogy olyan régi családi vagy személyes konfliktusok húzódnak meg a háttérben, amelyek megbeszélése és megoldása helyett az ellenállás marad egyfajta „megoldás”. De az is lehet, hogy a nagyszülő még élni akar, és kiélvezni minden lehetőséget, barátokkal lenni, eljutni olyan tájakra, ahová szülőként nem jutott el. Ezúttal is a párbeszéd vihet előre. Énközlések formájában mondjuk el, hogy bennünk szülőként ez milyen gondolatokat és érzéseket ébreszt, és hallgassuk meg a másik fél szempontjait is. Az énközlésmondatok úgy kezdődnek: »ez a helyzet azt az érzést kelti bennem, hogy…«. Így kezdeményezhetünk valódi párbeszédet.
(Kiemelt kép: pexels.com)
