Az énekes úgy érzi, Mikes Annának köszönhetően sikerült a saját elvárásait túlszárnyalnia a parketten.
Szerző: Meglepetés
![]()
A 83 éves színész már olyan erőtlen, hogy egy befőttesüveget sem tud kinyitni.
Nem kell különleges bűverő ahhoz, hogy egy gyertya segítségével kapcsolatot teremthessünk a másik dimenzióval, és megfogalmazhassuk áhított vágyainkat.
Ahogy beköszönt a hideg időjárás, érdemes egy kicsit átalakítani a megszokott szépségápolási szokásainkat, hogy kint is, bent is komfortosan érezzük magunkat.
A kamaszlány szeretne jelentkezni a a Sztárban Sztár leszek! szereplőválogatására is.
Az énekesnő elbújhat Babett mögött, pedig ő bizony szereti az extrém darabokat.
Jól tudjuk, hogy az egészségünkért mindennap törekedni kell a megfelelő folyadékbevitelre. De mégis mennyi az annyi?
Sokunknak szorul össze a gyomra már a hitel szó hallatán is. Ám az utóbbi időben, amikor hétről hétre emelkednek az árak, bizony előfordulhat, hogy...
A műsorvezető amúgy is nehezen hegedő, régi sebeket tépett fel dr. Almási Kitti, pszichológus kanapéján ülve.
„A kisebbik lányom kezelésbe vett, biztatott, hogy ne féljek, higgyem el, meg tudom csinálni. Azért a régi módszerektől nem tudtam elszakadni, elővettem egy...


