Címlapsztori

Janza Kata és lánya, Janka: „Végre anyát újra boldognak látom”

Janza Kata életében voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de szerencsére most nagyon boldog. Lányának, Jankának nagy szerepe van abban, hogy az anyukáját most csak mosolyogva látni!
janza kata janza kata gyermekei magyar sztár magyar sztárok sztár

Kata nagyon boldog: a minap derült ki, hogy a 19 éves lányát felvették a jogi egyetemre. „Örülök, hogy Janka mégsem a színészetet választotta, pedig kacérkodott a színművészetivel. Sőt, egy-két színdarabban játszott is, kisebb szerepekben láthatta a közönség. De valljuk be, a jogi pálya sokkal kiszámíthatóbb, és nagyobb anyagi biztonságot nyújt. Édesanyám is ügyvéd, így talán Janka átveszi majd tőle az ügyvédi irodát” – véli Janza Kata. De ez még a távoli terv. Egyelőre a jelen a fontos. Megélni a hétköznapokat, és élvezni a mindennapi örömöket.

Janka vigasztalta

„Végre anyát újra boldognak látom, a párja, Ádám mellett kivirult. Sokat mosolyog, nevetgél, látszik rajta, hogy kiegyensúlyozott. Az osztálytársaim csodálkoznak is, hogy miért szeretek én annyira otthon lenni. A velem egykorú fiatalok többnyire csak buliznak, de én akkor érzem jól magam, ha anyával, Ádámmal és a 10 éves öcsémmel, Samuval lehetek. Szuper a hangulat nálunk” – árulja el Janka.

„Mielőtt találkoztam Ádámmal, volt két pokoli évem. A magánéletem romokban hevert, sokszor sírtam. A lányom vigasztalt, gyakran bementem a szobájába, és az ő franciaágyán néztük a sorozatokat és aludtam el. Ez a kis rituálé szokásunkká vált, erősítette a köztünk lévő lelki köteléket. A lányom sokkal érettebb a koránál, elképesztően okos, és reálisan látja a világot. Nagyon örülök, hogy már van egy nagylányom, és amikor az élet úgy hozta, akkor támaszkodhattam rá. A fiatalon szülésnek megvan az az előnye, hogy mostanra már van egy majdnem felnőtt gyerekem.”

„Elsők a gyerekeim”

Kata magánélete egy évvel ezelőtt gyökeresen megváltozott. Jött egy nagyon szép szakmai szerelem, ami a munkahelyén, az Operettszínház falai között, egy színházi előadás kapcsán bontakozott ki.  „Ádám nagyon könnyen beilleszkedett hozzánk. A családi házunkban a szüleim laknak az alsó szinten, mi a felsőn, a két gyerekemmel, Jankával és Samuval. Szerencsére Janka nem kritizált és nem neheztelt azért, mert 23 éves a párom. Sőt, amikor először említettem neki, hogy van egy fiatal férfi az életemben, ő volt az, aki nagyon is támogatott abban, hogy próbáljam meg. Karácsonykor kaptam tőle egy nagyon megható levelet, amiben azt írta: »Anya, az utóbbi időben én olyan sokszor láttalak boldogtalannak, most már az a fontos nekem, hogy boldog legyél!« Ez nagyon jólesett, mert számomra elsők a gyerekeim, az ő véleményük a legfontosabb.” Kata azt mondja, tart ameddig tart alapon ugrott bele ebbe a nagy korkülönbséges kapcsolatba, de nagyon úgy tűnik, hogy Ádámmal tökéletes az összhang, és a gyerekei is imádják a választottját. „A szakmai pályámmal elégedett vagyok. Nagyon sok szép szerepet játszottam el és játszom a mai napig az Operettszínházban. A magánéletem viszont kissé zaklatottabban alakult, de most Ádám révén az is rendben van. Egy 45 éves boldog nő vagyok!”

Nem maradtak benne sérelmek

„Ádám színt hozott a családi életünkbe – veszi át a szót Janka. – Mi ketten szinte egykorúak vagyunk, így sok mindent meg tudunk beszélni. Gyakran hajnalig is kint ülünk hármasban a konyhában, és beszámolunk egymásnak a napi dolgainkról” – árulja el a fiatal lány. Janza Kata és Pesák Ádám most már több mint egy éve egy pár. „Mi most Ádámmal és a két gyerekemmel vagyunk egy család. Minden olajozottan működik odahaza, ráadásul nagyon szerencsés vagyok, mert a korábbi férjeimmel, Pintér Tiborral és Kővári Lászlóval is kitűnő kapcsolatban maradtam, napi szinten jelen vagyunk egymás életében. Havonta egyszer pedig biztos összejövünk egy közös családi ebédre, olyankor legalább tizenöten üljük körül az asztalt. A mostani kedvesem, a volt férjeim, a volt férjeim párjai, a gyerekek, és senki nem érzi magát feszélyezve!”

Kata azt mondja, szerinte azért alakulhatott ez így, mert mindig mindent megbeszéltek egymással.

„Sosem tudtam a szőnyeg alá söpörni a problémákat. Szerintem az a leghelyesebb, ha mindent töviről-hegyire megbeszélünk, mert akkor nem maradnak bennünk sérelmek, és a jó kapcsolat fenntartható” – árulja el a titkot Janza Kata, aki mi mást is kívánhatna a lányának, minthogy találjon magának egy olyan fiút, akitől legalább annyi szeretetet és megbecsülést kap, mint amennyit ő a párjától. Ádámtól.

Óriási bulija lesz

Augusztus elején töltötte be a 45. évét Janza Kata, de a születésnapi bulira szeptemberig várnia kell. „Most mindenki nyaral, így a szülinapomat őszre halasztottuk. Nagyon várom már, mert óriási buli lesz. Az összes barátom jelezte, hogy eljön, a lemezlovas a kedvenc zeneszámaimat fogja játszani. Az biztos, hogy kitomboljuk magunkat!” – mondja Kata.

Öt percig volt milliomos

Kata is szerepelt a TV2 új sikeres vetélkedőjében, a Pénzt vagy éveketben. A színésznő Homonnay Zsolttal versenyzett, és kétmillió négyszázezer forintot nyertek. „Izgalmas volt a játék, az pedig nagy öröm volt, hogy szép összeget nyertünk. Zsolttal elfeleztük a pénzt, így mindkettőnknek jutott bő egymillió. A családommal elutaztunk Olaszországba, és amikor vásárolni akartam egy elegánsabb üzletben, nagyon örültem, hogy végre van a bankkártyámon elegendő pénz. Ám mielőtt megvettem volna a kiszemelt ruhadarabot, a könyvelőm váratlanul sms-ben jelzett, hogy be kell fizetnem az elmaradt járulékokat. Természetesen a vásárlást lefújtam, helyette utalnom kellett a tartozásokat. Sajnos cask öt percig érezhettem magam milliomosnak. Amilyen gyorsan jött a pénz, olyan gyorsan el is tűnt a számlámról” – meséli nevetve Kata.

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete