Bár már évtizedekkel ezelőtt leszerelt az ezredforduló körüli időszak legismertebb nyomozója, Doszpot Péter, szeretett hivatásáról máig nem mondott le teljesen.
„Egyrészt szakmai tanácsadó vagyok egy biztonsági cégnél, másrészt pedig országszerte előadásokat tartok egy pszichológus barátommal − mesélte a Story magazinnak. – Másfél órában beszélünk arról, hogy Magyarországon milyen sorozatgyilkosok garázdálkodtak, és hogyan zajlott a felderítésük. És arról, hogy ezeknek az embereknek mi ment végbe a lelkében, mialatt bestiális bűncselekményeket követtek el. Bemutatjuk, hogyan találkozik egymással a pszichológia és a nyomozás. Nagy népszerűséggel fut az előadás.”
Segített az FBI

Nemsokára új szerepben is láthatjuk, ugyanis a TV2-n induló Lezárt akták – A bűn nyomában című műsor egyik szakértője lesz.
„A nyomozás és a gyilkossági ügyek világát körüllengi egyfajta rejtélyesség. Ebbe a világba lehet most belelátni minden eddiginél jobban valós, megtörtént esetek alapján. Például abba, hogyan történik egy nyomrögzítés egy gyilkosság helyszínén, melyek az első lépések, amiket ilyenkor meg kell tenni a hatóságnak − taglalja az exnyomozó.
„Terítékre kerül például Erdélyi Nándor, a bolti sorozatgyilkos ügye, ami azért volt érdekes, mert ez volt az első olyan eset, amikor az FBI profilalkotói segítették a munkánkat.”
Karrierje során több száz gyilkossági ügyet oldott meg. Közülük jó néhányra mostanáig olyan élesen emlékszik, mintha tegnap történt volna meg.
„Amikor egy-egy nyomozás végére értünk, mondjuk, megoldottunk egy ügyet, és kattant a bilincs az elkövető kezén, olyan eufóriát, elképesztő adrenalint éreztem, amit a civil életben semmilyen munkával nem lehet kiváltani. Ha ezt nem fogadtam volna el, és nem tettem volna el magamban a megfelelő helyre, vagyis ha folyamatosan ezt az érzést hajszolnám, már valószínűleg alkoholista vagy drogfüggő lennék.”
Rajta maradt a bélyeg

Noha mára teljesen eltávolodott a rendvédelmi szervektől, és a sztárzsaru jelzőt sem különösebben szerette, sohasem tagadná meg a múltját.
„Lélekben a mai napig zsaru vagyok, ez nem változik. Bárhova megyek, ez az első dolog, ami eszébe jut rólam az embereknek. Nem tudok kilépni ebből a skatulyából, és azt hiszem, nem is akarok.”
Bármennyire is szenvedélyesen szereti egykori hivatását, a családfői szerepköre sokkal fontosabb számára. Öt gyermek édesapja.
„A fiaim már harmincon túl vannak, egyikük hivatásos vadász, a kisebbik magánvállalkozó, boltokat üzemeltet. A középső lányom, Hanna nemrégiben szerzett diplomát nemzetközi gazdálkodás szakon. Az ikerlányaim, Zita és Zoé pedig 16 évesek, még nem tudni, mit hoz a jövő számukra. Igyekszem jó apa lenni a mindennapokban, bár a feleségem szerint túlságosan is vajszívű vagyok” – mosolyodik el Péter.
Ezt olvastad már?
Főzés? Soha!

Vajon hogyan kapcsolódik ki, ha éppen nem dolgozik, vagy a családfői teendőit látja el?
„Nekem a lazítás a kertem, a kutyám és a családom − mondja határozottan. – Nagyon kikapcsolnak a kerti munkálatok, főleg a virágokkal kapcsolatos teendők. Bár megvallom, professzionális segítségem is van. Egyébként a házimunkából is kiveszem a részem, ha arról van szó. Kivéve a főzésből és a mosásból.
De cserébe kiválóan tudok rendelni, tehát senkit sem kényszerítek rá, hogy főzzön rám.”
Krimi a tévében
Az elmúlt években meghódították a világot a true crime műfajú filmek és sorozatok. A legnagyobb szolgáltatóknál se szeri, se száma az ilyen alkotásoknak.
„Nem igazán rajongok értük – mondja az exnyomozó –, de vannak minőségi darabok. Azokat szeretem, amik valósághűen bemutatják a rendőrség munkáját, mindenféle túlzás vagy ferdítés nélkül.”
Szöveg: Faragó György
Fotó: Schumy Csaba, Archív



