Egészség

Reuma-diéta: brutálisan kemény, de egy hónap alatt eltünteti a gyötrő fájdalmat

Az ízületi fájdalmak nagyon megkeserítik az ember életét. Egy egyszerű diétával azonban elképesztő javulást tapasztalhatunk néhány nap alatt.

Tilos a hús és a tejtermék

Akit gyötör a reuma, annak nem könnyű az élete. Itt fáj, ott fáj, és már felkelni sem könnyű az ágyból, nemhogy elkezdeni és végigcsinálni a napot.

„Akármilyen hihetetlen, de ezen gyorsan lehet változtatni egy alapos diétával” – kezdi dr. Kuklis Eszter orvos, életmód-tanácsadó.

„A reuma gyulladásos folyamat eredménye, hátterében elsősorban anyagcserezavarok és biokémiai folyamatok állnak. Ha az étrendünkből elhagyunk minden olyan összetevőt, ami gyulladáskeltő, elfelejthetjük a reumás fájdalmakat. Tudom, nem könnyű, de elsősorban az állati eredetű ételeket kell a minimumra csökkentenünk, és ha belejöttünk a diétába, teljesen elhagynunk. Sajnos a húsokban lévő arachidonsav felelős elsősorban az ízületek gyulladásáért. Ezért heti két alkalomnál többször semmiképpen ne együnk húst. De a legjobb, ha egy-két hónapra teljesen elfelejtjük az állati fehérjéket. A következő lépcsőfok a tejtermékek kiiktatása, hiszen ezek is felelősek lehetnek a gyulladásos folyamatokért. A diéta során a tejet helyettesíthetjük rizstejjel, szójatejjel, zabtejjel. Joghurtok és sajtok helyett együnk szintén szójatermékeket” – javasolja a doktornő.

A szervezetbe nem csak a tejtermékekkel tudjuk a kalciumot bejuttatni. A teljes kiőrlésű gabonák, a szezámmag, az amarant és a mák is tartalmazza ezt a létfontosságú elemet. Ráadásul a legújabb kutatások szerint ezekből sokkal több kalcium szívódik fel a szervezetben, mint a tejtermékekből.

Léteznek gyógyító zsírok

„A transzzsírok és a telítetlen zsírsavak okozzák elsősorban a gyulladást, de szerencsére akadnak olyan természetben megtalálható zsírok is, amelyek felgyorsítják a gyógyulási folyamatot. Az Omega3 zsírsav bizonyítottan gyulladáscsökkentő hatású, ezért érdemes az étrendünkbe hetente legalább kétszer beiktatni a halat. Elsősorban lazac, makréla, hering, szardella kerüljön a tányérunkra. A jótékony zsírsavak persze növényekben is megtalálhatók. Vásároljunk hidegen sajtolt lenolajat, repceolajt, olívát. Étrend-kiegészítőkből is beszerezhetünk néhányat, hogy segítsük a gyógyulást: a ligetszépe, a borágó és a halolajkapszula is csökkenti a reumás fájdalmat.”

Tipp

A vörösborban lévő polifenolok is csökkentik a gyulladásos folyamatokat. Heti kétszer egy-egy deci vörösbort bátran megihatunk.

Mi kerüljön a tányérunkra?

A gyulladásban az oxidatív stressz is szerepet játszik, ezt a szabad gyökök idézik elő. Nagyon fontos, hogy a reumás betegek A-, C- és E-vitaminnal, béta karotinnal, cinkkel és szelénnel tankolják fel a szervezetüket. Együnk rengeteg színes zöldséget és gyümölcsöt, ha lehet, nyersen. Kerüljön a tányérunkra répa, sütőtök, paradió, sörélesztő, hajdina, köles.

Amit tilos!

✖ finomított cukor
✖ finomított szénhidrát (és minden ebből készült pékáru, tészta)
✖ kávé (a benne lévő savak miatt)

Öt napos mintaétrend

1. nap
Reggeli: zabtejben főtt köles, kókuszreszelékkel, mazsolával és reszelt almával
Tízórai: gyümölcssaláta tetszőleges gyümölcsökből
Ebéd: lecsó, amit dúsíthatunk gombával, cukkinivel, padlizsánnal, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér (hajdinát is tehetünk bele)
Uzsonna: 4 szem paradió
Vacsora: nagy adag zöldsaláta egy szelet grillezett tofuval, lenmaggal megszórva

2. nap
Reggeli: egy bögre zöld tea, 2 lágy tojás, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér, paprika, paradicsom
Tízórai: egy fürt szőlő, két darab zabkeksz
Ebéd: grillezett halszelet, párolt zöldségekkel
és héjában sült burgonyával
Uzsonna: egy doboz szójajoghurt, egy alma
Vacsora: padlizsánkrém, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér, bazsalikomos paradicsomsaláta

3. nap
Reggeli: zabtejben főtt köles, kókuszreszelékkel, mazsolával és reszelt almával
Tízórai: egy doboz szójajoghurt, egy fürt szőlő
Ebéd: zöldséges sült rizs, szójaszósszal, fokhagymával és őrölt korianderrel ízesítve
Uzsonna: egy cukor nélküli müzliszelet, egy körte
Vacsora: egy tányér sütőtökkrémleves, (ne tejszínnel, zabtejjel készítsük) pirított tökmaggal megszórva, egy szelet teljes kiőrlésű kenyér

4. nap
Reggeli: banánturmix szójatejjel és egy kanál zabpehellyel
Tízórai: 2 puffasztott rizsszelet, egy bögre zöld tea
Ebéd: egy tányér zöldséges zöldborsóleves,
2 szem paradió
Uzsonna: 1 alma és két szem szilva
Vacsora: egy nagy adag zöldsaláta olívával, balzsamecettel, a végén lenmaggal megszórva, teljes kiőrlésű pirítóssal

5. nap
Reggeli: házi készítésű zabpelyhes müzli egy pohár rizstejjel leöntve, szárított gyümölcsökkel, kevés aprított mandulával
Tízórai: gyümölcssaláta tetszőleges gyümölcsökből
Ebéd: egy tányér zöldbableves, halpaprikás tört krumplival és káposztasalátával
Uzsonna: 2 zabkeksz, egy alma
Vacsora: avokádókrém egy tányér zöldsalátával, lenolajjal leöntve

Fotó: shutterstock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete