Ezotéria

Állati félelmeink: mond meg, melyik állattól tartasz, megmondom, milyen ember vagy! – Önismereti teszt

Van olyan négy- vagy soklábú, amelynek láttán megborzong? Az ezotéria szakértői szerint a személyiségünk mélyebb rétegeiről árulkodik, hogy mi az, amit nehezen viselünk a közelünkben.

Pók: Beleragadhatunk a hálóba

Az ezotéria tanai szerint ez a lény szerencsét jelent: ha hálót sző a sarokban, kedvünkre való változás várható. Mégis sokan rettegnek tőle. Alattomosnak gondolják, olyannak, aki lesből támad az áldozatára, hogy kiszipolyozza.
Mitől tart valójában? A pókoktól irtózó ember gyengéd, figyelmes. Nem megy bele a konfliktusokba, azt sem állhatja, ha a közelében vitatkoznak. Nehezére esik elmondani a véleményét. Sajnos épp ez az oka, hogy időnként kihasználják, energiavámpír módjára viselkednek vele. Tudat alatt az ilyen, pókhálóhoz hasonlatos csapdahelyzetektől fél, mégis hajlamos beleragadni a szenvedést okozó szituációkba. Képviselje kicsit jobban az érdekeit, hogy ne kelljen örökké elfojtania, amit érez!

Egér: Váratlan helyzetben

Amilyen pici ez a rágcsáló, annyian ugranak fel tőle sikítva a székre. Pedig ő is menekül az embertől, de épp ez a gyorsaság és cikázó mozgás tölt el sokakat rettegéssel. Aprócska mérete miatt sötét, beláthatatlan lyukakban tűnik el, így kifürkészhetetlen. Kártékonysága rendkívüli szaporasággal párosul, megszabadulni sem könnyű tőle.
Mitől tart valójában? Egyes ezoterikus szakértők az intimitással kapcsolatos női gondokat látják bele az egértől való félelembe. Az illető vágyik a szeretetre, miközben nehezen tudja kimutatni, szavakba önteni az érzelmeit, így sokszor nem kapja meg partnerétől azt, aminek örülne. A követhetetlenül gyors állatka azzal is szembesíti, hogy bár szeretne, nem tud irányítani, gyorsan reagálni a váratlan helyzetekre.

Kígyó: Ösztönök és megérzések

A mitológia hatalmas erővel rendelkező állata a – gyakran ördögi – kísértések szimbóluma is. Az Ószövetségben ő terelte Évát a tudás fája és végső soron a kiűzetés felé. Ázsiában viszont egyenesen szent állatnak tartják, amely a változás, a fejlődés jelképe. Az ókorban a gyógyítás szimbólumaként vált ismertté, ennek emlékét az egészségügyi ábrázolások őrzik.
Mitől tart valójában? Míg az egér elsősorban a női, addig a kígyó a férfi szexualitás szimbóluma – aki tart tőle, lehet, hogy elnyomja az ilyen irányú ösztöneit. A hüllő időről időre levedli a bőrét, és megújul: a kígyófóbiásoknak gyakorta épp ez az átalakulás esik nehezükre, ragaszkodnak a rutinhoz, ahhoz, ami bevált. Bár jók a megérzéseik, nem mindig hallgatnak rájuk, lefojtják a sugallatokat. Lehet, hogy érdemes lenne mégis figyelembe venni őket?

Madarak: A repülés szabadsága

Erős csőrük és karmaik kelthetnek félelmet. Az a képességük, hogy a levegőben szárnyalhatnak, már az ősidőktől kivívta az emberek irigységét, akik később repülőgépet alkottak, hogy hasonlóak legyenek hozzájuk. Vajon meghódítottuk volna az eget és a világűrt, ha nem lennének madarak?
Mitől tart valójában? Akik iszonyodnak a szárnyasoktól, azoknak sokszor a repülés is rettegést okoz. De legalább ennyire félnek a kudarctól is az élet különböző területein. Biztonsági játékosok, akik nem szívesen cserélik fel a járt utat a járatlanért. Ez sajnos akkor is megesik, amikor már muszáj lenne változtatni. A madárfóbiások sokat adnak a szabályokra. Gyakran a háttérből irányítanak, úgy, hogy ezt a többiek ne vegyék észre. A kemény csőrtől való rettegés arra is utalhat, hogy nem szeret harcolni, és nem tudja, hogyan védje meg magát mások rosszindulatától. Pedig néha muszáj lenne odaállnia a küzdőtérre, felvállalni a gondjait és az érzéseit, vagy akár sebezhetőnek is mutatkozni.

Macska: A figyelem középpontjában

Az egyiptomiak szent állatként tisztelték természetfelettinek vélt képességei, puha léptei és a sötétben is éles látása miatt. Ma is úgy sütkérezik, mintha oroszlán lenne: talán épp a nagyragadozótól félve viszolyognak tőle, akik nem szeretik.
Mitől tart valójában? Az ellenszenv az attól való félelemre utalhat, hogy eltűnik a tömegben, nem tud a figyelem középpontjába kerülni. Ha önmagát adja, és nem viselkedik megközelíthetetlenül, nem kell ettől rettegnie. A családi titkok megismerése is segítheti a tisztánlátást.

Kutya: Vadállatból lett hűséges társ

Az ember legjobb barátja, mégis sokan összerezzennek, ha közeledik. Sokak szerint amiatt, hogy az ember régen félt a farkastól és a sakáltól, amelyeket végül sikerrel háziasított. Egy másik teória szerint a jégkorszaki vadkutyáktól való ősi rettegést örökölték a későbbi generációk.
Mitől tart valójában?  Az ezotéria azt tartja, hogy hajlamos sokat aggodalmaskodni az egzisztenciája miatt. Nemcsak pénzügyi, munkahelyi értelemben: sokszor felmerülhet önben a kétely azzal kapcsolatban is, hogy jó úton jár-e. Vegye észre, hogy a környeze­tében élők nagyra tartják, megbecsülik, szeretik!

Segít a meditáció

Relaxált állapotban ráérezhet, mi rejlik a fóbiája hátterében, és hogyan lehet megoldani ezt a kérdést. Kényelmesen helyezkedjen el egy csendes, nyugodt helyen. Gyújtson fehér gyertyát vagy mécsest. Lazítsa el magát, és becsukott szemmel képzelje el, hogy azzá az állattá válik, amelyiktől iszonyodik. Nézzen körül az ő szemével, használja a képességeit. Egy hétig minden nap, legfeljebb öt percig gyakoroljon. Ha elhatalmasodik önön a rettegés, hagyja abba, és lélegezzen mélyeket. Másnap próbálkozzon újra.

Sokat segíthet a félelem felszámolásában és az élete megváltoztatásában az is, ha a rettegett állat fotóját kiteszi egy látható helyre, például a hűtőszekrényre, hogy hozzászokjon a látványához.

Szöveg: Izing Klára

Fotó: GettyImages