Ezotéria

A harmadik szem titka

Az ezoterikus tanítások szerint a homlokunkon, a két szemünk közötti felezőponton egy olyan „érzékszerv” helyezkedik el, amellyel a fizikai világon túli dolgokat pillanthatjuk meg. Olyan, akár egy láthatatlan, érzékeny radar. Nézzük meg közelebbről, hogyan is működik!

Az energia útja

A keleti misztikusok szerint a harmadik szemünk nem a fizikai, hanem az asztráltestünkön, a biológiai testet körülvevő, finom energiákból álló mezőn található. Ahogyan a látható emberi testet behálózzák a vérerek, éppen úgy szövik át ezt az energiát szállító csatornák, melyeket meridiánoknak, szankszrit szóval nádiknak nevezünk. Testünk e láthatatlan ereiben vér helyett energia kering, amelyet az indiai hagyomány prána néven emleget, és amelyeket a nádik az energiaközpontokba, a csakrákba szállítanak.
A hagyomány úgy véli, hogy az embernek hét fő csakrája van, de ezek mellett kisebbeket is számontart. Minden csakrának megvan a maga feladata, a szívcsakra például a szívünk egészségét, munkáját támogatja.

Segít érzékelni a jövő történéseit

A harmadik szem maga is egy csakra, vagyis energiaközpont, homlokcsakra néven is ismerik. A felsőbb dimenziókkal való összeköttetésünket biztosítja, a fantáziával, az álomvilággal, az illúzióval, a felismerésekkel van kapcsolatban, de a jövőt és a jelenben máshol történő eseményeket is képes érzékelni.
Akinél ez a központ jól működik, mélységes szeretetben él, tisztán látja az életútját és az emberekben lévő alapvető jóságot. Képes jól koncentrálni, és tisztában van a valósággal. Akinél viszont felborult az egyensúlya, sokszor bölcsnek hiszi magát, hajlamos lehet a prédikálásra, sőt néha akár ijesztő víziókat is megtapasztalhat.

Minden csakrának megvannak a hozzárendelt szervei, színei és egyéb jellemzői. A homlokcsakra a fej, a rajta lévő érzékszerve, és a központi idegrendszer működésére hat. Színe az indigókék, vagy éppen az aranyos-ibolyás fény. Ha az egyensúlyát szeretnénk helyreállítani, a legjobb, ha ezt a színt viseljük, vagy ezzel vesszük körül magunkat. De a meditáció, a jóga is segíti a működését és élesíti az érzékelését.

Több száz kilométerről látta a Kennedy-gyilkosságot

Arról, hogy a harmadik szemen keresztül máshogyan nem látható információk érkeznek, a hipnózis atyjának tartott Franz Mesmer beszélt először a 19. században. Vélekedése több orvost és pszichiátert indított arra, hogy behatóbban foglalkozzon a témával. Egy Horvin nevű orosz orvos előadásaiban úgy magyarázta a jelenséget: az emberi agyban létezik egy titokzatos plusz képesség, amely lehetővé teszi a látást akkor is, ha a szem nem működik, vagy akár több száz kilométerre vagyunk a látott történésektől.

Az egyik legismertebb példa erre az az eset, amely bejárta a nagyvilágot: 1963-ban történt egy kanadai tévéműsorban, amelyben Beverley Nichols angol író vendégeskedett. A riporter arra kérte, mesélje el, hogyan zajlik a királyi díszmenet Londonban. Az író teljes részletességgel számolt be arról, hogyan hajtat végig London utcáin II. Erzsébet királynő.

Majd egyik pillanatról a másikra Nichols hangja megváltozott, és azt mondta: „Egy fekete, nyitott limuzint látok, amelyben az amerikai elnök ül, rendőrök veszik körbe. Minden csupa vér, mentők szirénáznak, az emberek menekülnek és sírnak.” Mindez élő, egyenes adásban történt. Nichols holtsápadtan tért megához, remegett a keze, lába. A riporternek szinte meglepődni sem volt ideje. A következő pillanatban ugyanis az élő adást megszakították, és bemondták, hogy Kennedy elnök ellen merényletet követtek el Dallasban.

Üzen a tudatalatti

Lányi József püspöknek, Ferenc Ferdinánd Habsburg-trónörökös egykori gyóntatójának is kiválóan működött a harmadik szeme. 1914. június 27-én furcsa látomása volt. Egy levelet látott, amely a főhercegtől érkezett, tetején a dinasztia címerével. Ferenc Ferdinánd azt írta neki: „Holnap meg fognak ölni engem és a feleségemet.” A püspök elhessegette mindazt, ami megjelent előtte. Kicsit talán haragudott is magára, hogy ilyen képtelen dolgok jutnak az eszébe. Másnap viaszfehéren hallgatta a hírt, amely Szarajevóból érkezett: a trónörököst és a feleségét meggyilkolták.

Ennek az esetnek az a tanulsága, hogy bármilyen lehetetlennek vagy elképesztőnek tartott helyzetet tapasztalunk meg a harmadik szemünk működése során, azt vegyük komolyan. A tudatalattink üzen ilyenkor valamit, ami a földi idő síkján még nem öltött formát. Az esemény rezgései viszont már közelednek, és a bennünk lévő finom „radar” – ami nem más, mint a harmadik szem – már befogta őket.

Bárki fejlesztheti

Az érzékeken túli látás nem valamiféle kivételes adottság, amire születni kell. Kisebb-nagyobb mértékben mindenki fejlesztheti a harmadik szemének érzékenységét. Lássuk ehhez a legjobb gyakorlatot!

1 Beszéljük meg egy közeli ismerőssel, hogy minden nap, egy megadott órában és percben gondolunk valamire, ő pedig megpróbál ráérezni, min is járhatott az eszünk.

2 Az első időkben ne bonyolítsunk túl semmit. Válasszunk egy rendkívül egyszerű dolgot, például egy mindennapi tárgyat.

3 Képzeljük ezt a tárgyat részletesen, élénken magunk elé. Gondoljunk rá erősen öt percen keresztül, ezzel mintegy küldjük el gondolatban a partnerünknek az üzenetet.

4 A „vevőnek” ez idő alatt ellazultabb állapotban érdemes lennie, mert ez segíti a befogadást.

5 Öt perc után a „vevő” próbálja kitalálni a gondolati képünket, majd beszéljük meg a tapasztalatainkat.

6 Végül cseréljünk szerepet, másnap gondoljon ő valamire, és próbáljuk mi kitalálni a tárgyát.

Szöveg: Izing Klára

Fotó: Adobestock