Lélek

Segítség! Rám hajtott a főnök!

Az egyik legkényesebb helyzet, amikor a munkahelyen a felettesünk lépi át a kollegialitás határait. Más-más módon érdemes elhárítani a kezdeményezést attól függően, hogyan közeledik hozzánk.
dienes angéla felettes közeledése hárítás jelek maradjunk semlegesek munkahelyi zaklatás rám hajtott a főnök

Amikor nem egyértelmű számunkra, hogy a főnökünk egy-egy kedves gesztusának pontosan mi a célja, elsőre talán nem is arra gondolunk, hogy épp kikezd velünk. Hiszen egy fárasztó munkanap utáni kávé vagy egy extra szabadnap szólhat annak is, hogy meg van elégedve a munkánkkal, és így próbálja méltányolni azt. A kedveskedést és a finom közeledést gyakran egy hajszál választja el, így időbe telhet, mire nyilvánvalóvá válik szánunkra a másik szándéka. A kommunikációban ügyes ember ráadásul képes úgy bánni a szavakkal, hogy ha jól alakul az udvarlás, egyre közelebb kerüljön hozzánk, ha viszont nem vesszük jó néven, később ne legyen feltétlenül számon kérhető. Érdemes résen lennünk, hogy ne indulhasson el egy olyan spirál, amiben ő egyre bátrabban kezdeményez, mi pedig egyre rosszabbul érezzük magunkat, hiszen az állásunk forog kockán. Mint ahogyan minden embernek kicsit más a szavajárása, gesztusaink, kifejezésmódunk is eltérő lehet. Vannak, akik közvetlenebbül bánnak a többiekkel, legyen szó baráti vagy munkahelyi kapcsolatokról. Ez megnyilvánulhat abban, hogy gyakrabban érintik meg a másikat, akár csak futólag a karját vagy a vállát, vagy szívesebben ölelgetnek, afféle baráti közeledésként. A személyes tér határai tehát ebből a szempontból egy kicsit máshol lehetnek mindenkinél. Ugyanakkor a testi érintés minden esetben valamilyen fokú intimitást fejez ki. Ha nehezen döntjük el a másikról, hogy vajon éppen közelebb akar-e férkőzni hozzánk, vagy egyszerűen kedveskedik, érdemes megfigyelnünk, miként bánik másokkal.

Folytatás a Meglepetés magazinban!