Sztár

Különleges adottságot örökölt az édesanyjától Erős Antónia: „Egyikünk sem csiripel”

Antónia anyukája világ életében óvónő volt, és egy különleges adottságot hagyott a lányaira, ami nélkül nem volna olyan jellegzetes a híradós műsorvezetése sem.

A cikk eredetileg 2012-ben jelent meg a Meglepetés magazinban. Akkor arról kérdeztük a híradóst, mit tesz másképp, vagy éppen ugyanúgy mint az édesanyja, Rab Borbála az ő korában.

„Későn szült engem”

„Majdnem 39 évesen szültem a gyerekeimet, Matyit és Szonját. Édesanyám a nővéremnek nagyon fiatalon, 20 évesen adott életet, engem viszont a harmincas éveiben hozott világra, ami az akkori felfogás szerint későinek számított.”

„Minden vágya valóra vált!”

„Anyukám egész életében, 17 éves korától nyugdíjba vonulásáig óvónőként dolgozott. Imádta a foglalkozását, és a gyerekek is imádták őt! Kiegyensúlyozott személyiség, sosem szeretett volna más bőrébe bújni. Tökéletesen elégedett mind az életpályájával, mind a magánéletével. Különös boldogsággal tölti el, hogy van egy unokája a nővéremtől, és hogy tőlem lett még kettő – ez már a vágyai netovábbja!”

„Örült, hogy elvégeztem a főiskolát”

„A nővéremmel nagy szabadságunk volt, a pályaválasztást a szüleink alapvetően ránk bízták. Érettségi után egy évig képesítés nélkül napközis nevelőként dolgoztam. Tudtam, hogy egy év múlva újra megpróbálom a Tanítóképző Főiskolát. Anyu nem terelgetett e felé, de örült, hogy elvégeztem a főiskolát, mert ő annak idején szeretett volna akár tanítónő is lenni. Bár neki igazából csak az volt a lényeg, hogy gyerekekkel foglalkozhasson.”

A szép hang adottság

„Mélyebb hangja van, mint a női átlag, egyikünk sem »csiripel«. A szép hang adottság, de később képezhető és javítható is. A szép beszéd pedig annak köszönhető, hogy édesanyánktól pici korunk óta rengeteg verset, mesét, éneket, közös játékot kaptunk a nővéremmel. Az elmondások szerint én korán és rögtön tisztán kezdtem el beszélni. Beszédtanárhoz soha nem kellett járnom.”

„Ő elvált, én nem”

„Anyu egyszer elvált, én a második házasságából születtem. Én 15 éve élek boldog házasságban. A férjemtől, Lacitól születtek az ikrek.”

Jó alkatúak

„Anyu filigrán termetű, nálam jóval alacsonyabb volt. Vékony maradt a terhességek alatt is, nem lehetett róla megmondani, hogy gyereket vár. Az alkatot valamennyire tőle örököltem. A terhességemig rendszeresen sportoltam, sajnos azóta ezt a gyerekek mellett nem tudom megtenni. Túl a 40. évemen, »abból élek«, hogy valamikor rendszeresen mozogtam.”

fotó: RTL