Egészség

A stria teljesen természetes, csak senki sem szereti: így tüntesse el őket házi praktikákkal

Ugyan gyakran hívjuk őket terhességi csíkoknak, a striák egyáltalán nem csak a várandósság alatt jelenhetnek meg. Az eleinte lilás, majd kifehéredő vonalakat nem egyszerű eltüntetni, halványítani, de nem is lehetetlen. Megmutatjuk, mit tehetünk ellenük.

Várandós kismama hatalmas pocakkal. Többgyerekes anyuka. Hirtelen megnőtt kamasz gyerek. Intenzív sportolásba kezdő férfi. Nagyobb hízáson vagy fogyáson átesett felnőtt. Mi a közös bennük? Hogy nagy eséllyel vannak striák a bőrükön. A kisebb-nagyobb, lilásból vörössé világosodó, majd kifehéredő, gyöngyházassá váló csíkok előfordulhatnak a hason, fenéken, csípőn, combon, de akár karon, háton, melleken is. A terhességi mellett emlegetjük őket fogyási és hízási csíkokként is, és ez jól utal a kialakulásuk okára: a test méretének változását a bőr is igyekszik követni, ám ha az alatta lévő elasztikus rostok nem tudnak ezzel lépést tartani, elszakadnak, és sérülés, majd heg keletkezik.

Mit tudnak a krémek?

Ma már annyi mindenre létezik krém, szuper kozmetikumokat lehet kapni, miért pont a striákat ne lehetne eltüntetni a segítségükkel? A rossz hír az, hogy a kialakult striát tökéletesen eltüntetni nagyon nehéz, otthoni használatra való krémekkel nem igazán lehetséges. De ettől még nem kell kétségbeesni: a megfelelő készítményekkel és rendszeres használattal azért szép javulás érhető el, ha teljes eltüntetés nem is. Amit a bőrregeneráló, esetleg hámlasztó, megújító termékekkel meg lehet valósítani, az a bőr tónusának egységesítése, a tapintásának javítása, a bőrkép harmonikusabbá tétele.

Professzionális segítség

Akit nagyon zavarnak a bőrén a növekedés, nyúlás irányára merőlegesen kialakult csíkok, annak érdemes az esztétikai kezelések között körülnéznie – és minél előbb. A beavatkozások jóval hatékonyabbak a még sötét, lilás vagy vörös árnyalatú striáknál, mert ilyenkor, a hegesedési folyamat kezdetén még jobban regenerálható a bőr szerkezete. A régebbi, már kifehéredett, világosabbá vált csíkokat nehezebb eltüntetni, de halványítani azért lehet őket. Lássuk, milyen kezelésben érdemes gondolkodni, ha a striák ellen küzdünk:

Mikrotűs kezelések: A tűk által ejtett mikrosérülések gyógyulása során fokozódik a kollagén- és elasztintermelődés, a bőr szerkezeti állománya megújul, egységesebbé válik.

Rádiófrekvenciás eljárások: Az energia felhevíti a mélyebben fekvő szöveteket, amely szintén a kollagénszerkezet újjáépülését segíti.

Lézeres módszerek: A lézersugár hője apró pontokon éri a kezelt felületet, beindítja a kollagén és elasztin szintézisét, halványítva ezzel a striákat.

Mezoterápia: A bőr felszínének fizikai hámlasztása, gyengéd „csiszolása” hozzájárul a bőrkép egységesítéséhez.

Tipp: A legjobb hatás ezen módszerek kombinációjával és rendszeres alkalmazásával érhető el.

Megelőzni könnyebb

Nem véletlen, hogy a kismamáknak azt javasolják, a terhesség alatt krémezzék lelkiismeretesen a pocakjukat, a striák kialakulását ugyanis jóval egyszerűbb megelőzni, mint aztán eltüntetni őket. A terhesség alatti hormonális változások miatt a kötőszövet meggyengül, sérülékenyebbé válik, ezért jellemzőbb ilyenkor a striák kialakulása. De a kamaszkori testi változások is hajlamosíthatnak rá, valamint a genetikának is nagy szerepe van. Épp ezért, aki tudja, hogy hajlamos lehet striák kialakulására (mert babát vár, sportolni kezdett, fogyókúrázik, a családjában más is küzd ezzel a problémával), annak érdemes odafigyelnie arra, hogy a bőrét a lehető legjobb állapotban tartsa.

1. A bőr rendszeres külső hidratálása, rugalmasan tartása elengedhetetlen. A megelőzésben a rendszeres testápoló-használat is sokat számít. Keressük a hialuronsavat, E-vitamint, kakaó- és sheavajat tartalmazó termékeket.
2. Még hatékonyabbak lehetünk speciálisan striák kialakulása ellen kifejlesztett kozmetikumokkal, olajokkal. A  várandósság elején érdemes ilyenre beruházni.
3. A hidratáltságot megfelelő mennyiségű folyadék (víz) fogyasztásával is ajánlott biztosítani.
4. Az egészséges, cukorban, lisztben szegény, vitaminokban, omega-3 zsírsavakban gazdag táplálkozás is sokat segíthet a terület állapotán.
5. A bőr finom masszírozása, stimulálása, a vérkeringés óvatos serkentése megelőző hatású lehet.

szöveg: Rózsa Ágnes
Fotó: Adobestock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete