Ezotéria

Otthonvédelmező varázslatok: a só tisztítja a teret, a tumalin a kíváncsiskodó szomszédok ellen hat

A mi házunk, a mi várunk! Jó, ha ezt tudja minden rosszindulattal érkező, legyen az látható vagy láthatatlan.
ezotéria otthonvédelmező varázslatok védelem kristályok védelmező szütyő

Védelmező szem

Aki utazott már Ázsia és Afrika bizonyos részein, az biztosan találkozott olyan amulettekkel, védelmező talizmánokkal, amelyek szemet mintáztak. A nazarnak is nevezett tárgyak – amely látványt, figyelmet jelent – mind azt szolgálják, hogy megvédjék a rosszakaróktól, a rontástól, a rossz szellemektől azokat, akik viselik, vagy éppen házuk ajtajára kifüggesztik. Ezt a szimbólumot a történészek szerint már az antik görög világban és a Római Birodalom egyes területein is segítségül hívták, hogy megvédjék magukat a gonosztól. A legismertebb formái a kék, kör alakú Allah szeme, illetve Fatima keze, amely a zsidó, arab kultúrából ered, és egy nyitott tenyérben ábrázolja a mindent látó szemet.

Védelem az ajtónál

Ősrégi praktika, de nagyon hatásosnak tartották: kést döfni az ajtófélfába, belülről, hogy a penge kifelé mutasson. Ez jelzi annak, aki ellenségesen jönne a házunk, lakásunk irányába – legyen látható vagy láthatatlan –, hogy kívül tágasabb, sőt energetikailag is képes távol tartani azt, aki amúgy rossz szándékkal érkezne.

Szintén gyakran alkalmazták a porta védelmére őseik egy-egy tárgyát. Hittek ugyanis abban, hogy az ő szellemük megvédi a leszármazottak házát. A bejárati ajtónál, belülre tegyünk le egy olyan emléket, ami az egyik szerettünkké volt, vagy tőle kaptuk. Ez az energia vigyázni fog ránk és az értékeinkre.

Sót a határra

A sónak tisztító, védelmező erőt tulajdonítanak a mágiában. Gyakran például a féldrágaköveket úgy tisztítják meg a negatív energiáktól, hogy egy éjszakára sóba teszik. Fontos azonban, hogy miután sóval tisztítunk, azt ne használjuk étkezési célokra, hanem mindenképpen dobjuk ki!

A só otthonunk védelmére is alkalmazható. Ha úgy érezzük, hogy valamelyik szomszédunk rosszat akar nekünk, szórjunk sót a két telek határára, hogy a rosszindulata ne érjen el minket. Amikor a lakásunkat, házunkat szeretnénk megvédeni a hívatlan látogatóktól, szórjunk a kapuhoz vékony csíkban sót, vagy tegyünk kis tálkában az ajtó elé.

Védelem kristályokkal

A különböző kövek, féldrágakövek nagy segítségünkre lehetnek, hogy megvédjük az otthonunkat. A zöld turmalint például kimondottan ajánlják rosszindulatú vagy túlzottan kíváncsiskodó szomszédok ellen. A fekete turmalin képes az egész otthonunk köré láthatatlan hálót vonni, amelyen nem tudnak átférkőzni az ártó energiák. Az obszidiánt szintén a negatív, kellemetlen erők ellen tudjuk alkalmazni.

Aki az angyalok erejét szeretné segítségül hívni, hogy biztonságban tudja az otthonát és az ott élőket, az angelitet függeszthet a bejárati ajtajára.

Védelmező szütyő

Készítsünk védelmező szütyőt, hogy biztonságban tudjuk az otthonunkat minden pillanatban.

Egy zöld színű tasakba – megvarrhatjuk bársonyból, organzából – tegyünk egy hegyikristályt, egy fej fokhagymát, néhány bazsalikomlevelet, majd füstöljük át szantálillatú füstölővel a kis zacskót. Szigorúan teliholdkor ássunk egy mély lyukat a földbe, és rejtsük bele a zacskót, majd temessük el. Utána hét napig locsoljuk. Ha lakásban élünk, ugyanúgy elvégezhetjük a varázslatot, csak egy kaspónyi földbe rejtsük a szütyőt.