Lélek

Kezdjem újra a volt párommal? Mitől lehet jobb, ami egyszer elromlott? – Terapeuta válaszol

Egyre gyakrabban fordul elő a szakemberek szerint, hogy középkorú vagy még idősebb emberek külön töltött évek után ismét egymásra találnak. Azonban ilyenkor rengeteg kérdés és kétség is felmerül: jó ötlet-e ez. Vegyük sorra, milyen jelek mutatnak arra, hogy van közös jövőnk, és mikor nem szabad esélyt adni egy második felvonásnak.

A párterapeuták tapasztalatai szerint egyre többen érzik úgy, hogy könnyebb újra összejönni az exszel, mint egy új kapcsolatot keresni – különböző társkeresőket böngészni, levelezni, teljesen ismeretlenül randevúzni. Ez akár jól is elsülhet, hiszen a volt szerelemmel az is együtt jár, hogy ismerjük a másik személyiségét, viselkedését, azt, hogy mit szeret, mit nem, és ő ugyanígy van velünk. Ezek pedig biztonságérzetet adhatnak. De tűnjön bármilyen romantikus ötletnek is esélyt adni egy exünknek, nem lehet kihagyni a számításból, hogy nem véletlenül lett vége a viszonynak annak idején. Valószínűleg jó okunk volt a szakításra, de az is lehet, hogy a másik döntött a lezárás mellett. Természetesen pár év elteltével a sérelmek enyhülnek, és akár rá is jöhetünk, mit rontottunk el, mit kellett volna másképp csinálni. A külön töltött évek mindkettőnkön sokat csiszolhattak, akár el is váltunk, vagy özvegyen maradtunk, illetve anyagi, szakmai téren is nagyot változhatott az életünk, amelyek mind-mind rengeteget számítanak a közös jövőt illetően. Na de akkor merre induljunk?

Az újra összejövő párok 58,2%-a marad együtt a statisztikák szerint.

Mondjuk ki hangosan

A szakértők javaslata szerint mielőtt felmérnénk, milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat az exkapcsolat, fontos magunkat is górcső alá venni. Meg kell tudnunk, hol tartunk a saját életünkben, mire vágyunk, és mennyit változtunk a külön töltött idő alatt. Ezt mondjuk is ki magunknak őszintén, hangosan, hogy tudatosuljon és rögzüljön, miközben figyeljünk oda az érzéseinkre. Enélkül nem szabad belekezdeni a régi szerelem újjáélesztésébe. Ez azért lényeges lépés, mert már nem azok az emberek vagyunk, mint egykor, nem tudjuk ugyanonnan folytatni a kapcsolatunkat. Időközben új dolgokat tanultunk meg magunkról, és különböző nézőpontokat alakítottunk ki, illetve sokat változhattak a jövőre vonatkozó terveink is. Győződjünk meg arról, hogy ezeket a dolgokat kommunikálni tudjuk a partnerrel, és mindig hallgassuk meg a másik felet is.

Haladjunk lassan

Csábító lehet az intimitást azon a szinten folytatni, ahol abbahagytuk, hiszen már ismerjük egymást, de a szakemberek szerint ilyen esetben a lassú tempó sokkal célravezetőbb. Miért? Mert most még több időre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, tényleg működnek-e köztünk a dolgok, nem csak illúzió és nosztalgia, fellobbanó vágy-e az egész.

Engedjük el még a gondolatot is, ha…

Vannak olyan esetek, amikor előre borítékolható, hogy kudarc lesz a próbálkozás vége. Vegyük sorra ezeket.

✘ A jóvátétel a valódi cél: Sokszor olyan emberek jönnek újra össze, akik azt akarják bebizonyítani a partnernek, hogy tanultak a hibákból, és ezúttal sikerülni fog egy harmonikus viszonyt kialakítani. Ha leginkább csak az hajt minket, hogy „jóvá tegyük a múltat”, vagy az, hogy félünk a kudarctól, inkább lépjünk tovább. Függetlenül attól, hogy ki, mit tett, a múltat ​​nem tudjuk helyrehozni, csupán tanulhatunk belőle a szebb jövő érdekében.

✘ Nulla erőfeszítést tesz a másik: Ha partnerünk a múltbeli viselkedés jeleit mutatja, vagyis megint rosszul bánik velünk, vagy nem hajlandó megvitatni, megjavítani a régi problémákat, amelyek miatt szakítottunk, akkor nincs mese, el kell engednünk őt. Egyedül nem tudunk kapcsolatot fenntartani. Neki is tennie kell a régi-új szerelemért ahhoz, hogy ezúttal valóban működjön.

✘ Leginkább a gyerekek miatt jönnénk össze: Egy kapcsolat teljesen elkülönül a gyerekektől és a családtól, önmagában kell virágoznia és működnie. Ha bármilyen más okból fontolgatjuk a visszatérést, mint hogy a másikkal akarunk együtt lenni, akkor sajnos szinte biztos, hogy kudarcra lesz ítélve a viszony.

✘ Fizikai vagy érzelmi bántalmazás miatt mentünk szét: Mindkét eset óriási stoptáblát jelent az újrakezdésben. A fizikai erőszakra nincs bocsánat, és pont. Az érzelmi bántalmazás esetében még segítséget nyújthat egy terapeuta, de ha erre a munkára sem hajlandó a másik fél, akkor nem szabad újrakezdeni.

Akkor érdemes energiát fektetni az újrakezdésbe, ha…

  • Ismét tudunk bízni a másikban.
  • Nincs már bennünk düh vagy bosszúvágy.
  • Tudjuk, hol rontottuk el, és hajlandóak is vagyunk változtatni ezen.
  • Nem másnak akarunk bizonyítani az újrakezdéssel.
  • Jól érezzük magunkat a másik társaságában, és a testi vonzalmak sem múltak el közöttünk.
  • Tudunk egymással beszélgetni, illetve számíthatunk a másik támogatására, és ez visszafelé sem okoz gondot.
  • Teljesnek érezzük magunkat ebben a kapcsolatban.

A lényeg tehát az, hogy szeretettel és empátiával sikerülhet a régi kapcsolat motorját újraindítani. Csak mindig legyünk résen, hogy elkerüljük a múltbeli hibákat és patthelyzeteket.

Szöveg: Sinkó Edit

fotó: Adobestock