Sztár

Az olimpia sztárjai, Kós Hubert és Milák Kristóf: zsenik, de nagyon különböző egyéniségek

A párizsi olimpián hazánknak az első aranyérmet Kós Hubert szerezte meg 200 méter hátúszáson. Pár nappal később a 24 éves Milák Kristóf is olim­piai bajnok lett 100 méter pillangón.

A két élsportoló különböző módon dolgozta fel a sikert. A 21 éves Hubert még mindig úgy érzi, mintha egy álomban élne, hiszen hosszú évek kemény munkája ért be számára. Nyolc évvel ezelőtt még a tévében nézte Hosszú Katinkát és a többieket, most pedig már ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Az Egyesült Államokban tanuló egyetemista fiú a győzelem után néhány hónapra hazajön Magyarországra, hogy kiengedje a gőzt. Elmondása szerint focizni szeretne, és hétvégenként olyan dolgokat csinálni a barátaival, amire eddig nem jutott ideje.

Ezzel szemben a zárkózott Milák Kristóf továbbra is a csendes magányt választja. A második olimpiai aranyérmét nyerő úszózseni sosem volt a szavak embere, és a társasági életet is jó messzire elkerüli. Fogadjuk el, hogy ő egy öntörvényű ember, aki másképp dolgozza fel a sikereit, mint a kortársai! Talán egyszer Kristóf is elmeséli, hogy mit érzett akkor, amikor neki szólt a magyar himnusz az ötkarikás játékokon.

Fotó: MTI