Lélek

Életmód, receptre: kevesebb cukorgyógyszer kellhet, ha ezt sportolja

Egyre divatosabb az életmódorvoslás, mely a különböző betegségeket nem gyógyszerekkel, hanem életünk teljes átalakításával kezeli. Ennek szerves része a jól kiválasztott sport, ami komolyan befolyásolhatja egészségünket.

A leírt szó ereje

„Német egyetemi kutatásokból kiderült, hogy a páciensek sokkal inkább betartják orvosuk testmozgásra vonatkozó utasítását, ha a doktor azt írásba adja. Ez óriási lehetőség az orvosok kezében, hogy felhívják a figyelmet az életmódváltás jelentőségére. Véget kell vetni annak a szemléletnek, hogy a tévé előtt ülve, gyógyszerek bekapkodásával várjuk a gyógyulást. A hosszú távú, maradandó változást csakis a betegek aktív hozzáállása, életszemlélete hozhatja meg” – kezdi dr. Babai László életmód-tanácsadó, természetgyógyász.

Az életmódorvoslás egyik alapgondolata, hogy a betegségek szoros összefüggésben állnak a helytelen életvitellel: a rossz étkezéssel, a mozgáshiánnyal, a munkahelyi ártalmakkal, a stresszel.

Jó tudni

A terhességi magas vérnyomást is csökkenthetjük és megelőzhetjük rendszeres sportolással. Sőt, még a várandósság előtt növelhetjük a fogantatás esélyét a rendszeres edzésekkel.

Fiatalon kell fülön csípni

Egyre több fiatalt érintenek az olyan problémák, mint a gerincferdülés, a derékfájás vagy a gyakran túlsúlyból eredő térdízületi problémák és a porckorongbetegségek. Sőt, az úgynevezett szisztémás gyulladásos betegségek, mint a reumás sokízületi gyulladás vagy a pikkelysömörhöz társuló ízületi gyulladás is gyakran harminc év körül kezdődnek.

„Fiatalon a szervezet még sokat tud kompenzálni, és kevésbé vesszük észre magunkon a negatív változásokat. De már ekkor érdemes elkezdeni mozogni, hogy lelassítsuk, illetve megelőzzük az állóképesség és teljesítmény csökkenését: a derékfájdalmakat, az alvási problémákat, a vérnyomás és a koleszterinszint növekedését, valamint a túlsúlyt. A cukorbetegség előszobájában is rengetegen vannak. Sajnos sokan legyintenek minderre, nem foglalkoznak vele, kivizsgálásra sem mennek, és életmódtanácsokat sem fogadnak el” – mondja a szakértő.

Miért jó mozogni?

„A mozgásnak szerteágazó egészségmegőrző és betegséggyógyító hatása lehet, nem csak a felesleges kilóktól szabadulhatunk meg a segítségével” – magyarázza az életmódtanácsadó. A rendszeres sport égeti a tápanyagot, ami azért fontos, mert a cukorbetegség, az elhízás és az érszűkület legnagyobb oka, hogy több energiát, cukrot viszünk be, mint feldolgozunk, felborul az anyagcserénk. Ha viszont rendszeresen edzünk, mindez egyensúlyba kerül. Javulnak az ideg-ideg, ideg-izom kapcsolatok, vagyis fejlődik a gondolkodás, csökken a depresszió. A sport karbantartja a csontokat, egyensúlyban tartja a szervezet gyulladási folyamatait. Így segít megelőzni, illetve orvosolni a cukorbetegséget, az érelmeszesedést, az ízületi kopást és a rákot, melyek hátterében mind-mind gyulladások állnak. Mivel fejleszti az izmokat, csökkenti
a derék- és térdfájdalmat és a fejfájást, lassítja a porckopást.

Mit mivel gyógyítsunk:

Fejfájás: Az úszás, a futás és a kerékpározás csökkentheti a feszítő fejfájást, a migrén gyakoriságát és intenzitását.

II. típusú diabétesz: Természetesen a betegség elsősorban a megfelelő étkezéssel tartható kordában, de itt is óriási szerepet kap a testedzés. A cukorbetegek életében a kitartást növelő sportok, az erőnlét fejlesztése és a gimnasztika hozhat változást. A mozgás ugyanis serkenti az anyagcserét, és javítja az inzulinérzékenységet, csökkenti a vércukorszintet. Elképzelhető, hogy orvosunkkal egyeztetve, akár a gyógyszereink adagja is változhat, ha rendszeresen sportolunk.

Vérnyomásproblémák: A rendszeres, kitartást növelő edzésekkel, futással vagy kerékpározással csökkenthetjük a magas vérnyomást, de főleg megelőzhetjük annak kialakulását. Alacsony vérnyomásra inkább az erőnléti edzéseket, súlyzók használatát, az izomcsoportok külön fejlesztését javasolják a szakemberek.

Magas koleszterin: A rossz LDL-koleszterin szintjét bizonyítottan csökkenti, a jó HDL-koleszterin szintjét növeli a sportolás. Ehhez naponta legalább fél órát kell tempósan sétálnunk vagy futnunk.

Ízületi fájdalmak és porckopás: Ha ilyen problémákkal küzdünk, gyakran mozogni sem merünk, mert attól félünk fájó ízületeink még jobban elhasználódnak. Ez a félelem azonban gyakran alaptalan! Például a fokozatosan
növekvő intenzitással végzett aqua fitnesz segítségével a porcleépülés nemcsak megállítható, de a folyamat vissza is fordítható.

Visszerek: A megelőzés és a gyógyulás szempontjából is nagyon fontos a rendszeres, nem megerőltető edzés. A lábszárban lévő izompumpák a vízisportokkal mozgathatók leginkább. De az úszás mellett a kerékpározás és a rendszeres tempós séta is segíti a visszerek kiürülését.

Asztma: A túrázás, biciklizés, futás, úszás, gyaloglás és a séta is jól fejleszti a szervezet keringését, erősíti a szív és a tüdő működését. A szakemberek az úszást tartják optimálisnak, mert a kedvező légnedvesség és hőmérséklet következtében az enyhe és középsúlyos asztmásoknál csökkentheti a hörgőszűkületet.

Fotó: shutterstock