Áprilisban ünnepelték az egyéves évfordulójukat, de valójában már korábbról ismerték egymást. Viki szó szerint kinézte magának Krisztiánt.
„A tévében láttam meg először Krisztiánt 2021-ben, amikor az Exatlon Hungaryben versenyzett. Még mondtam is anyukámnak: Nézd milyen helyes, pont az esetem, az én álompasim! Sportos testalkat, sötétbarna haj és kék szemek” – meséli nevetve a 26 éves szépség. Nem sokkal később egy rendezvényen személyesen is találkoztak, de akkor nem beszéltek egymással, csak a tekintetük találkozott.
„Én nem tudtam, hogy Viki szépségkirálynő volt, csak azt láttam, hogy feltűnően csinos, és reménykedtem benne, hogy összesodor minket még az élet” – folytatja Krisztián. A következő találkozásra nem is kellett sokat várniuk. A közös barátaik elhívták őket egy „spontán” bulira a Budapest Parkba.
„Nem tudtam, hogy Viki is ott lesz. Azt hiszem, behálóztak, de nagyon örülök, hogy így történt” – mondja mosolyogva a 28 éves, többszörös magyar bajnok műugró, miközben a csinos párjára néz. Viki nem titkolja, volt abban tudatosság, hogy újra találkozzon álmai pasijával. „A barátnőim ügyesen szőtték a szálakat… Azon a bulin Krisztiánnal már jobban megismertük egymást, hosszasan beszélgettünk, megvolt a kölcsönös szimpátia.”
A szüleik örülnek a boldogságuknak
A következő hónapok barátkozással teltek, néha közösen edzettek, elmentek vacsorázni, de komoly előrelépés nem történt. „Tudtam, hogy az Exatlon Hungary All Star tévéműsorban is szerepelni fogok, ez pedig azt jelentette, hogy 2021 decemberében ismét hosszabb időre elmegyek Dominikára. Az utazás előtt nem akartam belekezdeni egy komoly kapcsolatba” – meséli Krisztián. A versenyző hazajövetele után döntöttek úgy, hogy a kapcsolatukat 2022 áprilisától datálják. Ekkortól felgyorsultak az események. Krisztián Viki terézvárosi lakásába költözött, és elkezdték a közös életüket. Mostanra pedig kijelenthető, hogy el sem tudják képzelni egymás nélkül a napjaikat. „Szerencsére a szüleink is támogatják a kapcsolatunkat. Krisztián családja nagyon kedves velem, és az én édesanyám is saját fiaként szereti a páromat” – árulja el a fiatal hölgy.
A táncra már nem jut ideje
A tavalyi Dancing with the Stars című műsorban a második helyig jutott Krisztián. „Nagyon élveztem a táncot, de a decemberi döntő óta sajnos nem jut időm rá. Mindennap dolgozom, a kevés szabadidőmben pedig Vikivel csinálunk közös programokat. Szeretünk motorozni, edzeni és sorozatokat nézni” – mondja Krisztián.
Vasat tisztít a királynő
Viki a modellkedés, a rendezvényszervezés és a műsorvezetés mellett Krisztiánék családi vállalkozásába is besegít. A Somhegyi família többek között darukat tervez és gyárt. Krisztiánnak gépészmérnök és alkalmazott matematikus diplomája van, amit az Egyesült Államokban szerzett.
„A családi cégünk alkalmazottja vagyok. Édesapám a főnök, de a tervezéstől a kivitelezésig mindenben részt veszek.” Mint megtudom, Viki heti kétszer-háromszor az adminisztrációt csinálja, de akkor sem esik le a gyűrű az ujjáról, ha fizikai munkát kell végeznie.
„Nagyon szeretem a páromban, hogy szorgalmas és talpraesett nő. Nem egyszer előfordul, hogy a telephelyünkön a nyersvasat pucolja, mert összeszerelés előtt mélytisztítani kell” – mondja Krisztián, aki ezenkívül a barátnője remek főztjét dicséri. „Szeretek jókat enni. Viki pedig nagyon házias, a többfogásos vacsorákat is könnyedén elkészíti, a húslevese és a pikáns rákos tésztája fantasztikus.”
Félnek tőlük a versenyzők
A szerelmespár jelenleg a TV2-n látható Párharc című valóságshow-ban szerepel. „Nagyon szerettük az ügyességi feladatokat, de arra nem számítottunk, hogy a többiek félni fognak tőlünk. A versenyző párok Supermannek és Wonder Womannek hívtak minket, és azt mondták, mellettünk nincs esélyük nyerni. Jólesik, hogy ennyire erős ellenfélnek gondolnak bennünket.” A műsornak köszönhetően új barátságokat is kötöttek. „Rácz Gergőékkel és Kósa L. Adolfékkal biztosan tartjuk a kapcsolatot, mert nagyon kedves, nyitott emberek.” A pár a közös életét is határozottan látja. „Lánykérés, esküvő, gyerekvállalás. Mindegyik szerepel a listánkon, de először az egzisztenciánkat szeretnénk megteremteni. Nem késünk le semmiről, ha 30 éves korunk körül történnek meg ezek a jelentős események. Most még élvezni akarjuk, hogy kettesben vagyunk.”
Fotó: Tv2, privát