Konyha

Fogyókúra, ahogy a férjek is szeretik: Sütőben sült fasírt rizibizivel – Recept

A decemberi eszem-iszom után nem árt kicsit odafigyelni a súlyunkra. A hagyományos fogások diétásabb változatára a férfiak sem fognak panaszkodni, így az ő egészségükről is gondoskodhatunk.

Sütőben sült fasírt rizibizivel

Hozzávalók:
• 25 dkg darált pulykahús
• 25 dkg sovány, darált marhahús
• 1 tojás
• 1 kis fej vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 2 evőkanál őrölt pirospaprika
• só, frissen őrölt bors
• 4 dkg apró szemű zabpehely
A körethez:
• 50 dkg zsenge zöldborsó (fagyasztott)
• 10 dkg basmati rizs
• só

1. A darált húsokat egy tálba tesszük. Hagyományos módon ízesítjük a finomra aprított vöröshagymával, a zúzott fokhagymával, őrölt pirospaprikával, sóval, frissen őrölt borssal. Hozzáadjuk a tojást és a zabpehyhet.
2. Összegyúrjuk a masszát, megformázzuk a fasírtokat, és sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezzük őket. 180 Celsius-fokos sütőben 25 perc alatt készre sütjük, majd grillfokozaton kb. 10 perc alatt megpirítjuk, közben félidőben egyszer megforgatjuk.
3. A körethez a rizst bőséges, sós vízben 20 perc alatt készre főzzük. Az utolsó 5 percben a borsót is hozzáadjuk, és együtt pároljuk rizzsel.

Fotó: Vrábel Kriszta