Konyha

A svéd húsgolyókon túl is van élet: Zöldséges húsgolyó hagymás újburgonyával – Recept

Ropogósabb, frissebb ízű, mint a klasszikus változat – ezért is szeretjük annyira az újburgonyát. És persze azért is, mert remekül lehet vele kísérletezni.

Zöldséges húsgolyó hagymás újburgonyával

Hozzávalók 4 adaghoz:
• 40 dkg darált marha- és sertéshús vegyesen
• 40 dkg zöldség vegyesen, pl. sárgarépa, cukkini, kelkáposzta
• 1 db tojás
• 2 gerezd fokhagyma
• 8 dkg száraz kenyér
• só, frissen őrölt bors
• kb. 2 evőkanál olaj
• 1 fej vöröshagyma
• 1 evőkanál őrölt piros­paprika
• 1 teáskanál őrölt római kömény
• 80 dkg újburgonya
• 1 csokor újhagyma
• 4 evőkanál olaj

1. A darált húst keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a konyhai aprítóban felaprított vagy kis lyukú reszelőn lereszelt, majd kifacsart zöldségeket és a hagymát is. Az egész tojást, a zúzott fokhagymát és a vízbe áztatott, majd kifacsart kenyeret is összegyúrjuk a masszával. Ízlés szerint sóval, borssal, pirospaprikával, római köménnyel fűszerezzük, és hűtőszekrényben 30 percig pihentetjük.
2. Olajos kézzel kis fasírtgombócokat formázunk a húsos keverékből, sütőpapírra helyezzük, és 200 fokra melegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük.
3. Közben egy nagy serpenyőben 4 evőkanál olajon megfonnyasztjuk az újhagymák apróra vágott fehér részét (a zöld részt is felaprítjuk, de még félretesszük). Hozzáadjuk a megtisztított és felkockázott burgonyát, megsózzuk, és hagyományos módon, mintha petrezselymes burgonya készülne belőle, puhára dinszteljük.
4. Ha már majdnem megpuhult, hozzákeverjük az újhagyma zöld részét is, és
1-2 percig dinszteljük a burgonyával.

Fotó: Vrábel Kriszta